Gondozás
Gondozás / Csecsemő- és gyermekgondozás

A mozgásfejlődés alakulása csecsemőkorban

A csecsemők mozgásfejlődése nagyon intenzív időszak, mert egy év alatt jutnak el a fekvő testhelyzetből – ahol az izmaik még feszesek – egészen a járásig, az önállóan megtett lépésekig.

Az első életévben zajló mozgásfejlődési periódusok:

Az 1-2 hetes csecsemő izmai feszesek, öklét összezárja, karját könyökben behajlítva a feje mellett tartja. A fejét nem bírja egyedül megtartani, illetve csak nagyon rövid ideig, de fekvő helyzetben képes egyik oldalról a másikra elfordítani. Főként azt az oldalt részesíti előnyben, ahonnan az ingereket kapja. Fontos, hogy rendszeresen változtassuk a fekvés irányát, mert az egy oldali fekvés hatására néhány hét alatt kialakulhat a koponya deformitása. (A köznyelvben ezt úgy szoktuk mondani, hogy „elfekszi a fejét a csecsemő”.) Hason fekvő helyzetben a csecsemő arca belefúródik a lepedőbe, ezért oldalra kell fordítani a fejét.

Az 1 hónapos csecsemő izmai még mindig feszesek, de a biztonságos, szeretetteljes gondozás során kevésbé feszíti meg magát. Hason fekvő helyzetben próbálja a fejét kiemelni, de ez nem mindig sikerül neki.

A 2 hónapos csecsemő feje felemeléskor egyre kevésbé csuklik le, hason fekve emeli az arcát, a fejét és a vállát, valamint ülésben a fejét. Az oldaláról a hátára tud gördülni, ha a ruházata, ágyneműje nem akadályozza ebben. A kezébe adott tárgyakat rövid ideig megtartja, de nem nézegeti.

A 3 hónapos csecsemő tartja a fejét, a karját kinyújtja maga mellett, az öklét pedig egyre többször kinyitja. Az akaratlagos mozgás kezdeti mozzanatai már felfedezhetők a mozgásában. Egyre többet mozgatja a fejét és a végtagjait. A vállát és a medencéjét elemelgeti az alapról. Az oldaláról a hátára fordul, és próbálkozik az oldalra fordulással is. Hason fekve már a vállát is kiemeli, tenyerével kitámaszt. Nézegeti a kezét és játszik vele. Oldalra nyúlva az elérhető tárgyakat (pl. a feje alá terített textilpelenkát) megérinti, megfogja. A kezébe adott tárgyakat rázza, sőt már képes az akaratlagos megfogásukra is. A fogáshoz nagy összpontosításra van szüksége, ezért gyakran néz oda-vissza a keze és a megfogandó tárgy között. Rövid ideig követi a mozgó tárgyakat.

Az első negyedévben is vannak már olyan játékok, játéktevékenységek, melyek segítik a gyermekünket a fejlődésben. Ilyen lehet a ringatás előre-hátra, az éneklés vagy a megnyugtató zene, a csörgők, a kiságy fölé függesztett színes kendők, a grimaszolás, a gyermek térdeinek behajlítása, kezeinek végigsimítása különböző anyagokkal.

A 4 hónapos csecsemő már biztosan tartja a fejét, az oldalára, esetleg hasra is fordul oldalfekvő helyzetből. Az előtte lévő tárgyakért nyúl. Karmozgása eleinte a vállából indul ki, és ezeket követi az ujjak mozgatása. A kezébe került tárgyakat tapogatja és végigsimítja, mert ez örömet okoz neki, és ennek során kialakul a fogás. A megragadott tárgyat nehezen tudja elengedni, néha sírással jelzi, hogy meg akar szabadulni tőle, de nem tud. Hosszan figyel egy-egy tárgyat, majd utánanyúl, és megpróbálja megfogni, de kezdetben legtöbbször mellényúl. A nyúlásban és a fogásban részt vesz az egész teste: emeli a fejét és a vállát, felhúzza a lábát, fordítja a törzsét.

Ilyenkor már figyeljünk arra, hogy a rácsos ágyban nem lesz annyi helye a gyermeknek, hogy kényelmesen guruljon. Legjobb, ha leterítünk egy plédet a földre, szőnyegre (ügyelve arra is, hogy a gyermek ne fázzon fel, a padló ne legyen hideg), és ott nyugodtan hagyhatjuk forgolódni, gurulni a csecsemőt.

Az 5 hónapos csecsemő biztosan fordul oldalra és vissza, oldalra és hasra és hasról vissza. Mivel ez nehéz feladat, kezdetben segítenünk kell neki. Amennyiben nem kap segítséget, nyugtalanná válik, vagy sírni kezd. Biztosan nyúl, a tárgyat mindkét kezével megfogja, markolássza, átteszi egyik kezéből a másikba. Amikor kendőt kap, azt két kezével széthúzza. Erre a korszakra az egytárgyas manipuláció (tevékenykedés egyszerre egy tárggyal) jellemző, ami nagymértékben elősegíti az értelmi fejlődést.

A 6 hónapos csecsemő könnyen fordul a hátáról oldalára, majd hasra és vissza, és ezt ismételgetve elkezd gurulni. Megtámasztva ül, hónaljánál alátámasztva áll, és megtartja a testsúlyát. A legtöbb féléves csecsemő szeret hason feküdni, és így alszik, játszik. A lábát háton fekve az arca felé húzza, és szájába veszi. A megfogott tárgyakat ütögeti, ejti-veszi, dobálja.

Erre a negyedévre jellemző fejlesztő játékok, játéktevékenységek: tapsolás, kerekecske-dombocska (játék a tenyérrel), játékok elrejtése, lovagoltatás az anya térdére ültetéssel, rugdosás (mellyel erősödik a gyermek bokája), valamint az ülésbe húzás.

A 7. hónaptól a 9. hónapig egy nagyon fontos időszak zajlik a csecsemő fejlődésében. Sok dologban szinte észrevétlenül minőségi változás és ugrás történik. A fejlődés összetetté válik, ez a mozgásfejlődés leglátványosabb időszaka.

A 7 hónapos csecsemő gurulása biztossá és rendszeressé válik. Hason fekvő helyzetben lábára és térdére támaszkodik, könyökével pedig hátra, majd előre tolja az egész testét, és kúszni kezd. A kúszás előkészíti a gerinc fiziológiás görbületeinek helyes kialakulását, és előmozdítja a hát izmainak kifejlődését, megerősödését, ami megalapozza a helyes testtartást. Manipulációja nagyon kiterjedt, megjelenik a kéttárgyas manipuláció is (egyszerre két tárggyal képes tevékenykedni) .

A 8 hónapos csecsemő ügyesen kúszik és mászik, a könyökére támaszkodva felül. A mászás a gyakorlás során lesz egyre koordináltabb. Az ülő helyzet lehetővé teszi, hogy megnövekedjen a látótere, és kezei felszabaduljanak, így a kézmozgása egyre inkább ügyesedik. A manipuláció önmagában jutalmazó jellegű, nagy örömöt okoz a gyermeknek, és az életkor előrehaladtával egyre fokozódik.

A 9 hónapos csecsemő ügyesen mászik, és fel tud ülni. Ülés közben eleinte egyensúlyoznia kell a lábaival, és támaszkodnia a kezeivel. Egyensúlyérzéke egyre biztosabb lesz, és ilyenkor elkezd próbálkozni azzal, hogy térden támaszkodva keres kapaszkodót, és állásba húzza magát. Ez eleinte sikertelen lehet az izmok gyengesége miatt, de gyakorlással magabiztossá válik. Gyakran előfordul az is, hogy a gyermek még nem is mászott, de már feláll és kapaszkodva lépeget. Ilyenkor legtöbbször az történik, hogy később mégis elkezd majd mászni, közben a lépegetést, járást egy ideig nem gyakorolja, majd ismét járni fog. A tárgyakat már nem csak összeütögeti, hanem egymásba teszi, összegyűjti egy rakásba, stb.

A harmadik negyedévben az éneklés, a tükörbe nézés, a kukucska-játék, a mászás, a magasba emelés, a bábozás, a testrészek tapogatása, a gumiból készült összenyomható játékok nyomogatása segítheti a csecsemőket a fejlődésben.

10 hónaposan egyes csecsemők a felállás után kapaszkodva lépegetnek is. Ez a járás még kezdetleges és bizonytalan, széles alapon és merev térdekkel történik, és az egyensúly sem a legbiztosabb még, azonban ha biztonságos talajon gyakorolja, hamar magabiztossá válik.

Biztosan ül, és közben már nem kell kitámasztania magát a kezével, ezért elkezdődik az ülve játszás. A kéz lágy porcos csontozata fokozatosan megszilárdul. Fogás közben a hüvelykujját harapófogó-szerűen használja. A legtöbb gyermeknél már ilyenkor megfigyelhető, hogy előnyben részesíti valamelyik kéz használatát. A tárgyakat már egymásra rakja, és elkezd építeni. Néha már felfedezhető a többtárgyas manipuláció is. Öltöztetésnél karjait, lábait kihúzza, bedugja a ruhákba.

Az 1 éves kisdedek magabiztosan állnak, valamint kapaszkodva vagy anélkül lépegetnek, de még mindig széles alapon. Sokat másznak még, hiszen úgy érzik biztonságban magukat, de egyre nagyobb távot képesek bejárni a lakásban. Játéktevékenységüket legtöbbször ülve végzik, azonban már egyre több dologra képesek: ügyesen ülnek kisszéken, gyűjtögetnek, építenek, illesztgetnek, csúsztatnak, két vagy három tárggyal manipulálnak. Együttműködőnek bizonyulnak, valamint már próbálkoznak az egyedül evéssel, evőeszközök (kiskanál) használatával.

A negyedik negyedév jellemző játéktevékenységei lehetnek: mondókázás, éneklés, nagy kockából toronyépítés, formaillesztő játékok. Az egyensúlyérzék fejlesztésre a hinta, labdák.

A fentiekben bemutatott mozgásfejlődésben lehetnek kisebb életkorbeli eltérések. Előfordulhat, hogy gyermekünk egyes dolgokat korábban, másokat később kezd el végezni, mint az itt bemutatott életkor. Amennyiben bizonytalanok vagyunk, hogy jól ítéljük-e meg gyermekünk mozgásfejődését, akkor forduljunk szakemberhez, a védőnőhöz vagy a házi gyermekorvoshoz. 

Dr. Tobak Orsolya

okleveles védőnő

Gyorslinkek