A gyermek fejlődése
Látás

Nincs varázslatosabb dolog annál, mint amikor a karjainkban tarthatjuk gyermekünket. De tudnunk kell, hogy minden változás a pici körül megviseli őt. A mi feladatunk a nyugalom és a biztonság megteremtése. Az első hónapban a méhen belüli állapotra hasonlító környezet, illetve ingerek a megfelelőek a kisbaba számára. A méhben a magzatvízen keresztül tompított fények és zajok érték el, egyenletes volt a meleg, és bőrét simogató folyadék vette körül. Az újszülöttek látása nem éles, és csupán a szürke árnyalatait észleli. Szemük nehezen alkalmazkodik a változásokhoz, mint például a hirtelen felkapcsolt lámpa fényéhez, vagy amikor árnyékos helyről hirtelen napfényre kerül. Ilyenkor összeszorítja szemhéját, egész teste megfeszül, és akár sírva is fakadhat. Az első hónapban a szemek együttes mozgatása még nem minden esetben működik, és nem néz kitartóan egy dolgot. Szemeinek mozgása azonban a fény, az erősebben kirajzolódó, jobban látható dolgok irányába terelődik, igyekszik ott „megkapaszkodni”. Fokozatosan alakul az éleslátás, ami leginkább a dajkálás, szoptatás közbeni pillanatokban ragadható meg. Már az első hónapban is tapasztalható, hogy a csecsemő szoptatás közben egy-egy pillanatra rátekint édesanyja arcára, és ha ő kedves hangon válaszolva beszél hozzá és simogatja, akkor ezt a tekintetet egyre hosszabb ideig tudja ott tartani a baba. A színek és a részletek látására még nem fejlődött ki a szemben a megfelelő rész, ezért figyelik inkább a mozgást, a tompított fényt, mert ezeket képesek jól észlelni.

Még keveset vannak ébren két étkezés között, de ahogyan halad előre az idő, úgy egyre több időt tölt majd a csecsemő nézelődéssel.

Hallás

A baba életének első évében sokkal érzékenyebben reagál a hangokra, mint a látottakra. Születés után a fülek még esetleg folyadékkal teltek lehetnek (ami tompíthatja a baba hallását), de ez hamar kitisztul. A csecsemő veleszületett képessége, hogy a magas és mély hangok között különbséget tudnak tenni, de a magasakat kedvelik. Figyelmüket legjobban az emberi beszéd ragadja meg. Az újszülöttek az emberi hangot minden más zajnál jobban szeretik. Míg a látás a szem becsukásával (szinte) megszűnik, addig a hallást nem tudjuk kizárni akkor sem, mikor alszunk. Így van ezzel az újszülött is. A hangokhoz, zajokhoz azonban hozzá tud szokni egy idő után. Az újszülött csecsemő egy éles, hirtelen zajra teljes testének összerezzenésével válaszol, esetleg sírva is fakad, és oda is kaphatja, fordíthatja a fejét.

Azonban ez még nem tudatos kereső mozdulat, tehát nem a hang forrását keresi. A nyugodt, nem zajmentes, de csendes körülmények között élő kisbaba már nem kapkodja a fejét minden zajra, mert kezdi megtanulni, hogy vannak ismerős, számára veszélytelen hangok a világban. Ezért láthatjuk, hogy az egy hónapos csecsemők már „csak” viselkedésük megváltozásával reagálnak a hangokra, és csupán erős, váratlan zajra válaszolnak összerezzenéssel, sírással. A dajkáló felnőtt hangjára már képesek megnyugodni.

Szocializáció

Korábban az a hit terjedt, hogy az újszülötteknek csupán reflexeik vannak, és alig vagy egyáltalán nem éreznek örömöt vagy fájdalmat. A fájdalommal kapcsolatban kiderült, hogy amikor a nővér megszúrja a sarkát, hogy vért vegyen tőle, lassan bár, de reagál: védekezik, elhúzza a lábát, mozog és sír. Az újszülötteknek is érzelmi biztonságra van szükségük, mint a nagyobb gyermekeknek vagy a felnőtteknek. Életének első óráiban az újszülött babának elsősorban az édesanyja jelenti a biztonságot. Ismerősnek és megnyugtatónak találja hangját, lélegzetvételét és szívverését. Ha nyugtalanná válik a kicsi, akkor szorosabban karjainkba zárjuk, az öleléssel körbevesszük testét, és közelebb kerül a szívünkhöz. Ringatjuk, mintha a méhen belül lenne újra. Ebből a biztonságból tekinthet újra kíváncsian a világra. Érdeklődését az újszerű dolgok keltik fel, ám a nagyon új és túl sok inger ijedtséget váltanak ki. Azonban az sem jó, ha nincs a környezetében semmi olyan dolog, ami felkelthetné a figyelmét: ebben az esetben a baba unatkozhat, passzívvá, tétlenné válhat. A megfelelő aktivitáshoz az „arany középút” vezet: az ingerek mennyiségének, újszerűségének megfelelő adagja szükséges. Nehéz kitalálni, hogy az újszülött csecsemőnek mire is van igazából szüksége. Ebben segít a hosszas, értő megfigyelés, a baba viselkedésének szemlélése, és nem a minden áron való beavatkozás. Ez a kulcsa az egymásra hangolódásuknak.

Értelmi képességek

Ha megfigyeljük az újszülöttet, ő maga is sok mindent elárul arról, hogy mi a jó neki. Láthatjuk, hogyan alszik el, ha elaludt, milyen mélyen alszik, mi látszódik közben az arcán. Figyelhetjük, hogyan szopik, mikor elég neki a tej, és ezt hogyan jelzi. Fontos látnunk, hogy szereti-e a tisztába tételt, az öltöztetést vagy a fürdetést. Ezek a megfigyelések azért hasznosak, mert ezek alapján módosíthatjuk saját igényeinket, közös szokásainkat, napirendünket – mert a napirend kialakítása függ a baba és a mi igényeinktől is. Megtartása nagy segítség a babának, mert meg tudja tanulni, hogy mikor mi történik vele; nekünk pedig azért fontos, mert így jobban be tudjuk osztani az időt. A napirend azonban nem órarend! Ne ragaszkodjunk hozzá percre pontosan. A napirend a kisbaba körül zajló események megszokott (sor)rendje (pl. ébredés után tisztába raknak, megetetnek, foglalkoznak velem, majd újra alszom, stb.). Így megtanulja, hogy naponta közel azonos időben van az alvás, ébrenlét, étkezés.

Beszédet megelőző képességek, kommunikáció

Bár még nem lát élesen, az emberi arcra, valamint annak mozgására kezdettől odafigyel. Hallása ugyanígy kezdettől előnyben részesíti az emberi hangokat minden más környezeti zajjal szemben. Felismeri a magzatkorában hozzá legtöbbet és legrendszeresebben szóló édesanya, édesapa hanglejtését. Ezeket a felismeréseket például a cumizás, az ujjszopás változása, később az arc odafordítása jelzi. Az újszülöttek velük született tanulási stratégiája az utánzás, mely az első hónapban még lassan és következetlenül működik.


 

Újszülöttkorban a legfontosabb kommunikációs forma a testi kontaktus, az érintés, valamint a sírás. A magzatot az anyaméh melege, védelme, biztonsága veszi körül, amely letompítja a külvilágból jövő ingereket. Születéskor sokként hat rá a külső környezet „hidege”, erős fénye, zajai, a légnyomás hirtelen növekedése. Ezért az nyugtatja meg leginkább, ha karjainkba vesszük, megöleljük, megsimogatjuk és megetetjük. Így alakul ki újszülöttkorban az a mély bizalom, amely a gyermek számára az első kapcsolati minta. Ehhez járul még az általunk használt „dajkanyelv” (élénk gesztusokkal és mimikával, kifejező hanglejtésekkel kísért beszéd, a gyermek figyelmének felkeltésére), mely erős felhívó inger a „társalgásra”, és szintén mélyen bevésődik a gyermek kommunikációs mintái közé. 

Testtartás és mozgás

Az újszülött idegrendszerének első feladata az alkalmazkodás az új, külső környezethez. Az újszülött és a kis csecsemő még nagyon kiszolgáltatott, de számos idegrendszeri funkció segíti viszonylagos önállóságát – így a mozgások automatikus, reflexes szabályozása is. Az újszülöttet és kis csecsemőt is számtalan reflex segíti az alkalmazkodásban, a túlélésben.

A megszületést követően az első szabályossá és ritmikussá váló mozgás a légzés, mely hamar automatikussá válik. Fontos a légzés-szopás-nyelés összehangolása, ami bonyolult folyamat, de az érett újszülött ezzel is hamar boldogul. A testtartás és a mozgás is szorosan összefüggenek, amint arra a későbbiekben is utalunk. Testtartásukra jellemző, hogy végtagjaik hajlítottak; ez a tartás azonban nem merev, némi ellenállás után mi is ki tudjuk nyújtani a baba karjait és lábait, és ő maga is nyújtogatja néha, amikor ébren van, ezt követően azonban rugószerűen visszapattan a hajlított helyzetbe. Mozgására jellemző, hogy nem egymástól függetlenül mozgatja az egyes testrészeit, hanem egyszerre jár keze-lába, ritmikus mozgássorok váltják egymást. Fejét azonban mindkét oldalra el tudja fordítani hason és háton fekve is, és ez a szabad légutak biztosítása miatt is nagyon fontos.


 

Gyorslinkek