Kézhasználat, dominancia és lateralitás

Laterális, oldaliságbeli dominancia

A dominancia nemcsak a kézhasználatra vonatkozik, hanem a teljes test működtetésére. Az emberi test szimmetrikus elrendezésű, ezért – noha erre a hétköznapokban nem szoktunk gondolni – meglepő, hogy a test működése miért aszimmetrikus, miért kap előnyt az egyik testoldal. Tény, hogy a test egyik felének az ellenkező oldali testrészekkel szemben jobb a teljesítőképessége, ezért azt mindennapos dolgainkban öntudatlanul is előnyben részesítjük.

Ennek hátterében az agyféltekék aszimmetrikus működése áll, ami a féltekék közötti munkamegosztás következménye. Bár az emlősök körében nem ismeretlen a konzekvens végtaghasználat, kizárólag az ember jellemezhető stabil oldalisággal. Ennek kialakulásában az öröklés mellett számos egyéb tényező vesz részt.

A testoldali dominancia fejlődése, nehézségei

A kezesség fokozatosan alakul ki, szerencsés helyzetben az egyik kéz már 3-4 éves korban határozott dominanciát mutat, és általában a választott oldalon működik élesebben a fül, pontosabban és erősebben a láb, és azon az oldalon van a vezető szem is. Kevésbé szerencsés helyzetben – és a gyerekek elég jelentős száma ebbe a csoportba tartozik – a dominancia kialakulása problematikusabb: még 5 éves kor után is hol egyik, hol másik kezükkel nyúlnak a tárgyak után, rajzolás közben cserélgetik a ceruzát a bal és a jobb kéz között, egyes tevékenységeket inkább úgy végeznek, mint a jobbkezesek, másokat pedig úgy, mint a balkezesek.

Bár iskoláskorra az a jó, ha biztonságosan kialakul a domináns testoldali kézhasználat, néha mégis megfigyelhető úgynevezett „kétkezesség”, amely, ha a koordináció könnyeden kialakul, nem okoz nehézséget. „Keresztezett dominanciának” nevezik azt a helyzetet, amikor a különböző működések nem ugyanarra az oldalra kerültek, ilyen például, ha a bal kéz mellett a jobb szem a vezető.

Hazánkban többféle mozgásterápiás eljárás elérhető, mely azt ígéri, hogy segít a bizonytalan kézhasználat következtében kialakuló problémákon, így például a finommozgásban, rajzolásban, írásban való ügyetlenségen és az eszközhasználat képtelenségein. Ezek közül azt érdemes választani, amely nem szól bele durván a kézhasználatba, mondván: „Holnaptól ismét bal kézzel kell rajzolnod!”, hanem időt, gyakorlóterepet és sok sikerlehetőséget ad a két oldal összehangolására, lehetőség szerint a nagymozgásokon keresztül. Minderről érdemes minél szélesebb körben érdeklődni és tájékozódni.

Balkezesség

Tudni kell, hogy önmagában a balkezesség semmilyen valós hátrányt nem jelent sem a tanulásban, sem az élet egyéb kezességet érintő területein. Noha a világ inkább a jobbkezeseknek van berendezve – kilincsek, ajtók, zárak, csapok mind a jobboldaliságnak kedveznek, de a stabil balkezesek rövid idő után kiválóan meg tudják tanulni mindezek számukra kissé kényelmetlen használatát. Sőt, mintha még nyernének is a kezdeti nehézségeken, sokan közülük az átlagosnál jobb térszemlélettel rendelkeznek, jobban tudják csak fejben elforgatni a dolgok képét, és ezeket a képességeket kamatoztatják is egyes szakmákban. A közvélekedést mégis láthatatlanul befolyásolja valamilyen régi „tudás”, melynek nyomai a nyelvhasználatban érhetők leginkább tetten: ha valaki ügyetlen, akkor azt mondjuk balfácán, kétbalkezes, a házasságon kívül született gyermek balkézről jön, a jó sors ellentéte pedig a balsors.

Emiatt még ma is meglepően gyakori az átszoktatás, amikor a biológiailag programozott, és külső hatásokból szisztematikusan építkező rendszert erőszakosan módosítják, noha az eredmény meglehetősen „balsikerű”: dadogás, tanulási zavarok, személyiségfejlődési problémák származnak belőle.

Érdekes, hogy a balkezesek száma növekedni látszik Európában, és a balkezes kultúra egyre nagyobb teret és elfogadottságot igyekszik kivívni magának, gondoljunk csak a balkezesek világnapjára (augusztus 13.).

A dominancia nemcsak az egyik kéz előnybe részesítése, hanem a két kéz együttműködése! A nem domináns kéz feladatai

A kezesség nem fekete-fehér kérdés; ritka az olyan ember, aki minden funkciójában ugyanazon az oldalán domináns, többnyire finom átmenetek figyelhetők meg a két kéz működésbeli megosztottságában. És pontosan ez a lényegi pont: a két kéz együttműködésének kell olajozottnak lennie, a test két oldalának összehangolását kell minél gazdaságosabban, minél automatizáltabban, tehát kevés energiaráfordítással megoldani. A nem domináns kéznek is fontos szerepe van egy-egy feladat végrehajtásában, a nem domináns testoldalnak is meg kell találnia a maga – leggyakrabban stabilizáló – szerepét egy komplex, háttérül szolgáló testhelyzet fenntartásában.

Melyik a domináns oldalam? A dominancia vizsgálata

Számtalan vizsgálati eljárás, teszt és megfigyelési szempontsor létezik, amellyel a laikusok és a szakemberek igyekeznek meghatározni a dominanciát. Van, aki arra esküszik, hogy az a vezető kezünk, amelyikkel megfogjuk felül a seprű nyelét, vagy meghúzzuk a puska ravaszát, mások erre ellenpéldát hoznak. A kézkulcsoláskor és a karfonáskor felül lévő ujjunkról, illetve kezünkről is sokan gondolják, hogy vezetőoldali, de ez sem biztos.

Klinikai helyzetekben természetesen az agyi képalkotó vizsgálatokra támaszkodnak, de szerencsére ez ritkán fordul elő. Igen fontos azonban, hogy a gyakran előforduló kézhasználati nehézségekre az iskolában érzékenyek legyenek a pedagógusok, mert sok tanulási nehézség mögött oldaliságbeli bizonytalanság is meghúzódik. A gyermekek ültetésénél, az olvasás- és írástanulás egyéni formáinál, testnevelésórákon mindig figyelembe kell venni a dominancia sajátosságait. De már sokkal előbb is fontos ezt szem előtt tartani: a bölcsődében sem szabad egyöntetűen arra tanítani a gyermekeket, hogy a jobb kezükbe vegyék a kanalat. Lehetőséget kell adni a választásra, tehát például arra, hogy a testközépvonalban nyújtott eszközt azzal a kezükkel vehessék el, amelyikkel kívánják.

Nehézségek esetén a pedagógiai szakszolgálatok országos hálózatában lehet segítséget kapni, a vizsgálat és a tanácsadás neuropszichológus, klinikai pszichológus és gyógypedagógus kompetenciája.

Bence története

Bence kissúlyú koraszülött volt, számos komplikációt kellett átélnie közvetlenül a születése után is. Élni akarása, fejlődési tempójának dinamizmusa azonban vitathatatlan volt. Édesanyja óriási erőket mozgósított önmagábanagában azért, hogy kisfia minden segítséget megkapjon, orvosok, védőnők, terapeuták, pszichológusok, pedagógusok sora támogatta a gyermek fejlődését. Hároméves korában már alig lehetett észrevenni, hogy súlyos hátránnyal kezdte az életét, rövidesen kiegyensúlyozott, lelkes óvodássá vált. Csak az alvással és a rajzolással volt baj, egyik sem tartozott a kedvencei közé. Kizárólag éjszaka tudott aludni, akkor is viszonylag keveset és sokszori ébredésekkel tarkítottan. Ha pedig ceruzát akartak adni a kezébe, azonnal elzárkózott, és egyáltalán nem volt hajlandó rajzolni. Szülei – egyikük bal-, másikuk kétkezes volt – azt is megfigyelték, hogy a jobb kezével nyúl minden eszközért, amelyet azonnal áttesz a bal kezébe, ahol azután nagyon sután próbálkozik a használattal. Nagycsoportos korában már rajzolt egy kicsit, akkor az volt a jellemző, hogy egyes vonalakért felállt a székéről és az asztal túloldaláról igyekezett megrajzolni azokat. A papír bal oldalán bal kézzel, a jobb oldalán jobb kézzel dolgozott szívesebben. Ceruzafogása leírhatatlanul egyedi és esetlen volt. Többféle mozgásterápiába jártak akkor már, ezen a területen a fejlődése roppant nehézkes volt. Megismételte a nagycsoportot, majd iskolakezdéskor egy egészen sajátos írásmódot talált ki magának: két kézzel írt. Jobb kezében feküdt a ceruza, és a bal keze mutatóujjával irányította. Másodikban ezt olyan tökélyre fejlesztette, hogy ugyanolyan sebességgel írt, mint a legtöbb osztálytársa. Sok gond és buktató után felsős korára jobb kézzel, nyomtatott betűkkel, aránylag olvashatóan írt, és alig várta, hogy áttérhessen a számítógép klaviatúrájának használatára az iskolában is. Matematikából kitűnő tanuló volt. Előrehaladásához bizonyára hathatósan hozzájárult, hogy pszichológus tanácsára dobolni kezdett, amelyet éveken át nagy élvezettel folytatott.

Szvatkó Anna

gyógypedagógus, klinikai gyermek-szakpszichológus