Gondozás
Gondozás / Csecsemő- és gyermekgondozás

Éjszakai „balesetek”

Sok szülő nem szeret beszélni róla, hogy iskolába készülő vagy kisiskolás gyermeke éjszakánként bepisil, pedig az éjjeli ágybavizelés a harmadik leggyakoribb gyermekbetegség. A nedves lepedő miatt szégyenérzet tölti el a gyereket is (ennek sokszor épp a szülő az okozója), és a „balesettől”, főként annak napvilágra kerülésétől való félelem meghiúsít sok tartalmas „ottalvós” programot, iskolakirándulást, táborozást. Már csak emiatt is érdemes orvosi segítséget kérni, de az ágybavizelés 6 éves korban már mindenképpen indokolja a kivizsgálást.

Az enuresis nocturna, vagyis éjszakai ágybavizelés, alvás közben bekövetkező akaratlan bevizelést jelent. Kórosnak akkor tekinthető, amikor lányoknál 5, fiúknál 6 éves kor felett is fennáll. Mivel a normál vizeletürítés, illetve a vizeletürítés gátlásának kialakulása általában 5 éves életkorra befejeződik, ha azon túl is jelentkezik, kivizsgálásra van szükség.

Az éjszakai ágybavizelés előfordulási gyakorisága a 7 éves korú gyermekek között 10%, a 12 évesek között 3% és a 16-20 évesek között 1%. Egyes becslések szerint ma Magyarországon 70000–90000 gyermek szenved ebben a betegségben, gyakrabban fordul elő fiúk és elsőszülöttek körében. Amennyiben valamelyik szülő szenvedett enuresisben, úgy 40% a valószínűsége hogy a gyermeknél is kialakul a betegség, ha mindkét szülő beteg volt gyerekkorában, úgy a betegségre való hajlam valószínűsége 70%.

Az éjjeli bevizelés okai

Két nagy csoportra lehet osztani az ágybavizelés okait: lehet pszichés eredetű, illetve okozhatja szervi megbetegedés.

  • Pszichés eredet: a szülők gyakran gondolják, hogy az éjszakai ágybavizelés elsősorban pszichés eredetű probléma, de a gyakorlatban azonban az esetek kisebb hányada (10%-a) vezethető csak vissza erre az okra. Ilyenkor a kiváltó ok lehet például családban történt haláleset, válás, költözés, kistestvér születése és egyéb, a közvetlen környezetben fellépő probléma.
  • Az agy és a húgyhólyag közötti kapcsolat: előfordulhat, hogy az agy nem reagál megfelelő módon a húgyhólyag jelzésére, mert a két szerv közötti reflexkapcsolat még nem alakult ki.
  • Endokrin ok: az éjszakai ágybavizelést kiváltó egyik leggyakoribb ok a vizelet mennyiségét szabályozó rendszer zavara (ez kb. az esetek 70%-ának az oka). A vizelet mennyiségének szabályozásáért felelős anyag (vazopresszin) a szükségesnél kisebb mennyiségben termelődik.  Ez a hormon csökkenti az éjszakai vizeletképződést.
  • Fejletlen húgyhólyag: a húgyhólyag kóros elváltozása vagy nem megfelelő kapacitása, ez az elváltozás lehet veleszületett, vagy szerzett betegség. 
  • Húgyúti gyulladás: ebben az esetben az ágybevizelés csak átmenetileg jelentkezik.
  • Egyéb tényezők: székrekedés, paraziták okozta fertőzések, hüvelygyulladás. 
  • Rossz szokások: nagy mennyiségű délutáni és esti folyadékfogyasztás és késői lefekvés miatt is kialakulhat ágybavizelés.

A betegséget gyakran a fent említett okok együttes előfordulása okozza.

Mi történik az orvosnál?

Legfontosabb a szülő és a gyermek részletes kikérdezése a folyadékfogyasztási szokásokról és a vizeletürítés napi megoszlásáról. Sok információt nyerhetünk a vizeletmennyiség mérésével és a vizeletsugár alaposabb megfigyelésével.

Fizikális vizsgálattal, vizelet fajsúly és vizelet rutin vizsgálattal, valamint a vesefunkció felmérésére szolgáló vérvétellel már önmagában is jól szűrhető a betegség.

Hasi ultrahang, illetve más fájdalommentes urodynamias vizsgálatok is szükségesek lehetnek.

A gyermek kivizsgálásának eredményei alapján minden esetben személyre szabott kezelést kell kezdeni. Az organikus vagy szervi eredetű enuresis kezelése elsősorban urológus és nefrológus tevékenységi körébe tartozik.


Az éjszakai ébresztés módszer általában nem vezet sikerhez, mivel a gyerekek többsége nehezen ébreszthető fel egészen, s így félálmukban megpisiltetve őket, az idegződik be, hogy ilyenkor szabad ellazítani a hólyagzáró izmokat, s ezzel csak megerősítjük az éjszakai ágybavizelést. Másrészt minden gyermeknek szüksége van a nyugodt, zavartalan alvásra az egészséges fejlődéshez.

Nem gyógyszeres kezelési mód: életmódbeli változásokkal, figyelmeztető rendszer segítségével, folyadéknapló vezetésével, sikernaptárral, illetve hólyagtréninggel segítik a betegség megszűntetését. A vizelet-visszatartás gyakorlása is segít: az inger megjelenése és a vizelés közötti időtartamot a gyermek naponta 2-3 perccel megpróbálhatja növelni.

A kezelés alapja minden esetben az egyenletes napszaki elosztású folyadékbevitel. Lényeges, hogy a gyerek rendszeresen menjen pisilni, és ne halogassa a vizeletürítést. Léteznek ébresztő berendezések is, az ún. enuresis alarmok vagy csepp-csengők. Az alsóneműben elhelyezett érzékelő a pisilés kezdetén a folyadékot érzékelve, hangot ad ki. Ez a hanginger indítja el azt a folyamatot, amelynek végeredményeként a gyermekek éjszaka is képesek lesznek a vizeletüket visszatartani vagy felébrednek arra, hogy megtelt a húgyhólyagjuk. 

Gyógyszeres kezelés: amennyiben gyakori kis mennyiségű vizelés (kis kapacitású húgyhólyag), vagy gyakori vizelési késztetés a tünet, a hólyagkapacitás az éjszakai időszakra gyógyszeresen antikolinerg szerekkel növelhető.

Ha az éjszakai vizelet mennyiség sok és alacsony koncentrációjú, szintetikus ADH alkalmazásával az éjszakai vizelet mennyisége csökkenthető, a koncentráltsága és a sűrűsége növelhető.

Előfordulhat, hogy a sikeres kezeléshez a különböző készítmények megfelelő kombinációja szükséges. A kezelést és a hosszú utánkövetést mindig gyermek nephrológus végzi.

Amennyiben semmilyen kóros elváltozás, vagy egyéb, orvosilag indokolható ok nincs a háttérben, akkor pszichológiai vizsgálattal tisztázandó a pszichés háttér és az okozati tényezők.

Nagyon fontos kiemelni: nem neveletlenség, dac, ellenszegülés vagy rosszaság, szándékos „kiszúrás” a bevizelés. Semmiképpen nem szigorúbb nevelési fellépéssel, tiltással, megalázással, a nyomok eltakaríttatásával kezelendő a szituáció. Az enuresis leküzdésében sokat segíthet a szeretetteljes, biztonságot adó családi légkör, a pozitív hozzáállás és odafigyelés.

Bár a pszichés eltérések gyakran észlelhetők az enuretikusoknál, ez az eltérés már a következménye a betegségnek, nem pedig az okozója. Éppen ezért, a pszichés eltérések megelőzése miatt fontos az időben elkezdett gyermekpszichiáter vezette kezelés (5 éves kor után).

Bethesda Gyermekkórház

Gyorslinkek