Nagymozgás
Egészséges gyermek 3 évesen
- Rövid
ideig (1-2 mp) meg tud állni egy lábon.
- Lépcsőn
váltott lábbal jár fel-le.
- 30 cm
magasról páros lábbal leugrik.
- Futás
közben gyorsan és élesen bekanyarodik, hirtelen megáll.
- Triciklit
hajt pedállal.
3 és 4 éves kor között
A kialakult, biztos nagymozgások
korszaka kezdődik, az egyensúlyozás és a koordináció egyre stabilabb lesz. Az
óvodás gyermek rendkívül mozgékony, futkározik, ugrándozik, mindenhová
felmászik, hintázik, pörög és forog. Folyamatosan keresi az egyensúlyszervét
érő ingereket, emellett igényli azt is, hogy minél több tapasztalatot szerezzen
a testéről és a világ tapintással megismerhető dolgairól.
A statikus egyensúly fejlődését
megfigyelhetjük például egy lábon álláskor. Négyéves kor felé haladva egyre
hosszabban fognak tudni így egyensúlyozni, akár 4-8 másodpercig is megállnak
egyik és másik lábukon is. Lábujjhelyen állva is képesek egyensúlyban maradni
néhány másodpercig.
A dinamikus egyensúly fejlődése
látható lesz a járás, futás, ugrás, mászókák és járművek használata során.
Menet közben át tudnak lépni akár 20 cm távolságban lévő akadályokon, vonalon
járva lábaikat egymás elé téve lépnek. Három- és négyéves kor között már minden
gyermek megtanul a lépcsőn lefelé is kapaszkodás nélkül és váltott lábbal menni,
akár hosszabb lépcsőn is (8-10 fok).
Helyből egyre messzebbre, négyéves
korra akár fél méternyire is képesek előreugrani. Egy lábon állva is
megtanulnak ugrani néhányat. Páros lábbal pedig képessé válnak folyamatosan,
hosszan előre ugrálni.
Ha van rá lehetőségük,
megtanulnak három- vagy négykerekű járművet pedállal hajtani. Kétkerekű
futóbiciklin is képesek jól egyensúlyozni, önállóan haladni. A sokat gyakorló
gyerek már akár pedállal is képes hajtani a kétkerekűt. Az elindulás és
megállás a kétkerekű pedálossal még nehéz, ebben segíteni kell nekik. A
rollerezés is kedvelt mozgásforma ebben az életkorban.
Amikor az időjárási viszonyok
megengedik, járjon a gyermek a szabadban kisnadrágban és mezítláb, hemperegjen
a fűben, homokozzon, sarazzon és pancsoljon minél többet. Természetesen a tél
adta lehetőséget is fontos kihasználni, a játékot a hóval, csúszkálást a jégen.
A fenti tapasztalatszerzési módok segítik az agy egyre összehangoltabb
működését, az egyensúlyérzék és a mozgáskoordináció fejlődését, emellett a
finomabb kéz-ujj mozgásokat is meglapozzák. Jó, ha az időjárási viszonyoktól
függetlenül naponta néhány órát a szabadban tudunk tölteni (kertben, parkban,
játszótéren, erdőben) a gyermekkel. Érdemes megfigyelni, hogy milyen
sokféleképpen tudnak mozogni nagy térben, különböző eszközökön. Nem mindig kell
direkt irányítani őket, nem szükséges beavatkozni a tevékenységükbe.
(Természetesen addig a pontig, amíg magukra és társaikra nézve nem veszélyes,
amit csinálnak). Ha játszótér nincs is a közelben, érdemes néhány kihívást
jelentő tereptárgyat felkutatni (domboldal, árokpart, kidőlt fatörzs, lehajló
bokorág, kiálló gyökerek, nagy kövek), amiken lehet lépkedni, futni, átmászni,
elbújni stb. Néhány órás könnyű kirándulásokat, sétákat is végig tudnak már
gyalogolni.
Fontos, hogy bármelyik lábbal
hajtható járművel tanul meg közlekedni a gyermek (motor, roller, futóbicikli,
három- vagy kétkerekű), folyamatosan és határozottan tanítsuk neki az utcán
való közlekedés szabályait. Mindig állapodjunk meg vele, mikor indulhat el,
meddig mehet, hol várjon meg bennünket, ha mi gyalog kísérjük őt. Amennyiben
már együtt közlekedünk az úttesten, akkor a jobb oldalon, az úttest szélén való
haladás tanítását kell elkezdeni. Az úton közlekedő egyéb járművek közeledésére
nekünk kell odafigyelnünk és figyelmeztetnünk a gyermeket a lehúzódásra, vagy
ha úgy biztonságos, a félreállásra. Szerencsésebb a gyermek mögött haladnunk,
mert akkor látjuk őt, és könnyebben tudunk szóban is kapcsolatot teremteni
vele. Ha pedig segítenünk, terelnünk vagy védenünk kell, könnyen mellé tudunk
gurulni. Lejtős terepen ne engedjük egyedül nekiindulni, csak ha már a fékezést
jól elsajátította! Ezenkívül a bukósisak viseléséhez is következetesen
szoktassuk hozzá a gyermeket, akkor is, ha még járdán közlekedünk vele, hogy a
későbbiekben szokássá, igénnyé váljon számára annak viselése.
A legtöbb kisgyermek ebben az
életkorban már állandóan fent csücsül vagy csimpaszkodik valahol (mászókán,
alacsony fán, bokron, kerítés lábazatán, korláton). Le is tud mászni
biztonságosan, és vigyáz magára. Szeret csúszdázni, hintázni, mászókázni. Figyelemfelhívó,
ha messze elkerül minden olyan eszközt, tereptárgyat, amire fel lehet mászni,
kikerüli az akadályokat, kézfogást kér vagy négykézlábra ereszkedik, ha nagyon
egyenetlen vagy meredekebb a talaj. A térbeli mozgások hárítása, elkerülése a
gyermek koordinációs, egyensúlyi vagy térérzékelési bizonytalanságára utalhat.
De előfordulhat túlféltő, túlóvó szülői hozzáállás is a háttérben. Fontos
tudnunk, hogy a gyermek az önálló tevékenysége közben ügyesedik a legtöbbet,
így szerzi a legtöbb tapasztalatot, és nem akkor, ha mindig fogjuk a kezét,
megcsináljuk helyette a mozgást. A szabad mozgásgyakorlásban nem gátolt gyerek
bátor, de óvatos, veszélyérzete elkezd megfelelően kialakulni. A mozgás
gyermekkorban együtt jár az eséssel, ettől nem tudjuk, és nem is szükséges
(bizonyos határokon belül) mindig megóvni a gyermeket. Esni is tudni kell, így
az a gyermek, aki szabadon kísérletezhet a mozgásaival fejlődése minden fokán,
megtanul ügyesen esni is, kezeire letámaszkodni, fejét megvédeni. Bátorítsuk a
gyermeket az önálló mozgásra, keressünk számára életkorának megfelelő mozgásos
kihívásokat, és a biztonságot csak közeli jelenlétünkkel adjuk meg, ne
közvetlen segítségadással.
A fentiek ellenkezője is
figyelemfelhívó, ha a gyermek semmilyen körülmények között nem vigyáz magára,
nem alakul ki a reális veszélyérzete; ha folyton mögötte kell állni, hogy le ne
essen, utána kell szaladni, mert nem áll meg, nem veszi észre az akadályokat,
nem figyel a terepviszonyokra és állandóan megbotlik, elesik. Utóbbi fokozott
mozgékonyság és gyengébb figyelmi teljesítmény párosulásából adódhat. Nehéz
meghúzni a határt, hogy meddig tartható egyéni sajátosságnak a fokozott
aktivitás és mozgékonyság, vagy mikortól nevezhetjük kezelést igénylő
állapotnak. Mindenesetre érdemes átbeszélnünk a védőnővel, gyermekorvossal, ha
kétségeink támadnak.
Finommozgás
Egészséges gyermek
3 évesen
- Tud
ollóval vágni.
- Gyöngyöt
zsinórra fűz.
- Bemutatást
követően képes kört rajzolni a papírra.
- Labdadobásnál
eltalálja a közeli célt.
- A labda
elkapása az esetek felében sikerül.
3 és 4 éves kor között
Ebben az életkorban az a
legfontosabb, hogy lássuk kialakulni a jobb vagy a bal kéz dominanciáját.
Fokozatosan láthatjuk (már két-hároméves kor között is akár), hogy a gyermek
egyik keze ügyesebb lesz és azt többet is használja. Négyéves korra a gyermekek
többsége jobbkezessé, néhányan balkezessé válnak (10-15%).
Egyre jobban szeretnek rajzolni,
már nemcsak firkálgatnak, hanem irányítják a vonalvezetést és különféle
alakzatokat formálnak, ezeket meg is nevezik. Rajzaik ebben az életkorban
felismerhetőbbé válnak, amit lerajzolnak, már hasonlít a valósághoz, de az
arányok, a lerajzolt dolgok egymáshoz viszonyított elhelyezkedése még
kezdetleges. Azt is tudja, hogyan néz ki az ember, többnyire ugyan csak egyetlen
vonal jelzi a végtagokat, olykor a törzset is, de már felismerhető.
Továbbra is inkább egy kézzel
dobnak, csak nagyobb labdát tudnak két kézzel dobni. A labdát egyre messzebbre
képesek eldobni, bár elengedés után az még kissé lefelé repül. Néhány méteren
belül jobban eltalálják a kiszemelt célt is. Az érkező labdát előre nyújtott,
merev karral várják és a mellkasukhoz szorítják. A labda elkapása nem mindig
sikeres, többnyire csak az esetek felében, negyedében képesek megtartani.
Mindig legyen lehetősége a
gyermeknek, hogy elkérjen papírt, ceruzát, krétát, ujjfestéket vagy gyurmát. Mi
is felkínálhatjuk az ábrázolás, alkotás lehetőségét, ha a gyermek nem
kezdeményezi, de fontos, hogy hagyjuk érvényesülni! Ugyanakkor ne akarjuk
rávenni arra, hogy ezt vagy azt rajzoljon, a folyamat természetes úton halad,
ha nincs benne sürgetés, elvárás. Ne javítsuk ki a rajzát, ne mondjuk azt, hogy
mi mást látunk, mint amit ő gondol. Hagyjuk kísérletezni, képzelőerejét
szárnyalni!
A labdagyakorlatok az óvodai
testnevelésnek is részét képezik, de az együtt eltöltött szabadidő során is
motiválhatjuk gyermekünket a labdás közös játékra. A labda dobásának különböző
módjai (feldobás, célba dobás, lepattintás) mellett a labda elkapását és
rúgását számtalan formában lehet játszani, gyakorolni. Amellett, hogy a
mozgáskoordináció sokoldalúan fejlődik a labdás játékok során, lehet párosan és
csoportosan játszani, felnőttel, szülővel éppúgy, mint kortársakkal. A
rendszeres gyakorlással a későbbi sportmozgásokat is megalapozzuk. Legyen a
gyermek játékai között többféle labda, melyek méretükben, súlyukban és
felületükben különböznek egymástól. Egy sima gumilabda, egy textilből varrt
labda és néhány leselejtezett teniszlabda nagyon jó szolgálatot tehet. Más-más
erővel és röppályán kell ezeket elgurítani, dobni, rúgni ahhoz, hogy célba
érjenek. Az óvodáskorú gyermek a labda eldobásából még nem tud következtetni a
labda mozgására, ezért nem tud jól felkészülni az elkapásra, csak akkor, ha
pontosan dobják neki. Egykorú társak dobását nehezen kapják el, a sikertelenség
miatt sokszor nem is játszanak egymással. A szülő vagy a nagyobb testvér jobb
partner a labdázásban ebben az életkorban.
A gyermeket nem kell a jobb vagy
a bal kéz használatára szoktatnunk, mert az majd magától kialakul. Ha azt
vesszük észre, hogy a bal kezét kezdi előnyben részesíteni, akkor hagyni kell,
nem szabad átszoktatni, megjegyzéseket tenni, minősíteni a kézhasználatot.
Amennyiben a gyermek egyértelműen balkezessé válik, abba nem szabad
beavatkoznunk, hagyni kell annak használatát kibontakozni.
Abban az esetben viszont szükség
lehet további vizsgálatra, ha azt vesszük észre, hogy a gyermek négyéves
korához közeledve is ugyanolyan gyakorisággal, hol egyik, hol másik kezét használja.
Vagy ha azt látjuk, hogy mindig azt a kezét veszi elő, amelyikhez közelebb van
a tevékenység tárgya (például a jobb kezével eszik, ha jobbra van a kanál az
asztalon, bal kezével eszik, ha bal oldalra volt a kanál letéve). Vagy a
tevékenység közben állandóan átveszi az eszközt egyik kezéből a másikba, mert
nem képes a test középvonalát keresztezni (például rajzolásnál a papír jobb
oldalán jobb kezével rajzol, a bal oldalán a bal kezével, és így cserélgeti
többször a ceruza tartását).