Nagymozgás
Egészséges gyermek
6 hónaposan
- Forgás
hátról hasra, és hasról vissza a hátára.
- Gurulva
helyet változtat.
- Háton
fekve lábfejét megfogja, szájába is veszi.
- Hason,
nyújtott karral, tenyerén támaszkodik, mellkasát emeli, fejét függőlegesen
tartja.
- Hason a
tárgyak felé nyúlás során már egy kézen támaszkodva is megtartja az egyensúlyát.
6 és 9 hónapos
kor között
A most következő időszak tartalmazza talán a legtöbb
és leglátványosabb változást a mozgásfejlődésben. Ezek a változások mind a felegyenesedésben, mind a helyváltoztatásban megfigyelhetők.
Ugyanakkor ebben a szakaszban szokott bekövetkezni, hogy a csecsemők egy része
saját utat jár be – van, aki más sorrendben és időben hozza majd az új
mozgásformákat. Néhány gyermek kihagy egy mozgást, mások sajátos mozgásformákat
alakítanak ki, és van, aki hosszabban elidőz egy-egy fejlődési állomáson.
Az a tény, hogy a csecsemő egyre tudatosabban és jobban tud mozogni, valamint el tud jutni egyik
helyről a másikra, nagyon fontos számára. Rengeteg tapasztalatot szerez a saját
testéről, megtapasztalja teste egyes részeit, azok elhelyezkedését, mozgását,
és kialakul egy képe önmagáról. Az önálló, aktív mozgás révén a gyermek más
területeken is fejlődik. Megtanulja, hogy egyedül is el tud végezni, meg tud
szerezni dolgokat, és egyre kevésbé van kiszolgáltatva a környezetének.
Megteszi az önállóság első lépéseit,
és megéli saját készségeit, képességeit. Testtartása biztos, mozgása
lendületes, erőteljes, erre is van szüksége annak érdekében, hogy a most
következő időszakban megtanuljon helyet változtatni, eljusson egyik pontból a
másikba.
A most tárgyalt fejlődési szakasz végére a legtöbb csecsemő eljut
odáig, hogy önállóan fel tud ülni, vagy félülő helyzetet vesz fel, valamint négykézlábra áll, és biztonságosan meg is tartja ezeket a
testhelyzeteket. A felülést különféle módon szokták elsajátítani a gyermekek:
a
legtöbben négykézlábra állnak, és ebből a helyzetből teszik ki popsijukat
oldalra; néhányan oldalfekvő helyzetben alkarjukra, majd tenyerükre
támaszkodnak, és ebből a félülő helyzetből tolják fel magukat; és vannak akik
más, egyéni megoldáshoz folyamodnak.
Megjelenik a motiváció az előre haladó helyváltoztatásra, a csecsemő próbál egyre több dolgot
elérni és megszerezni maga körül. Kezdetben a hasán fekve körbe forog, majd a legtöbb baba kúszni kezd. A kúszás
sokszor hátrafelé sikerül először, a csecsemő magasra kinyomja magát a
karjával, mert valamit nagyon el akar érni, és ezzel akaratlanul hátralöki
magát. Ilyenkor néha frusztráltak és dühösek is lesznek, hogy messzebb kerültek
a kitűzött céltól, és nem érik el. Aztán kitartó próbálkozásaik
eredményeképpen, ahogyan karral egyre előrébb nyújtóznak, és térdüket felhúzzák
oldalra, előbb-utóbb sikerül a fej irányába haladniuk. A kúszást nagyon
változatos formában kivitelezik. Először karjukkal húzzák magukat, vagy térdüket
viszik oldalra és azzal rugaszkodnak el. Előfordul, hogy lábujjaikat akasztják
be a talajba, és lábfejjel nyomják magukat előre. Kezdetben többnyire páros
végtagmozgással haladnak előre, később kialakul a váltott kar-láb mozgás,
amikor jobb kar és bal láb, és bal kar és jobb láb mozdul együtt. A mászást megelőzően a gyermek
négykézláb állásba emelkedik fel, hasa már nincs a talajon, tenyerén és térdén
támaszkodik. Kezdetben ebben a helyzetben előre-hátra hintázik, gyakorolgatja
a
súlypont áthelyezését. „Kutyázásnak” is szokták hívni, amikor így rugóznak.
A kúszás és mászás időszaka
rendkívül fontos, ezért ne erőltessük az ülést és az állást addig, amíg a
baba ezeket magától nem kezdi csinálni. A mászás erősíti a végtagok és a törzs
izomzatát, a csontokat és az ízületeket, emellett fejleszti és finomítja a
mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket. Ideális esetben három-négy hónapon
keresztül a mászás a gyermek fő helyváltoztatási formája. Eközben felfedezi a
tágabb környezetét, és tapasztalatokat szerez a térről – ennek érdekében próbáljunk
meg minél nagyobb és biztonságos mozgásteret kialakítani számára. Amikor már
ügyesen kúszik vagy mászik, kisebb akadályokat is állíthatunk, melyeket
átmászhat, vagy amelyek alatt átbújhat.
Azok a gyermekek, akik maguk
tanulnak meg felülni, el is tudják hagyni ezt a helyzetet, és ügyesen
visszamennek négykézláb állásba vagy fekvésbe. Az ültetett babák ezt sokszor
nem tudják – nagyokat esnek, felborulnak –, ezért jobb, ha nem tesszük olyan
testhelyzetbe a kicsit, amit ő maga még nem tud felvenni. A rájuk erőltetett testhelyzetek
az ízületeket, izomzatot is túlterhelhetik.
Kialakulhat
néhány, a szokásostól eltérő mozgásforma. Ha a kisgyerek hamarabb felül, még
mielőtt kúszni vagy mászni kezdene, előfordulhat, hogy egy darabig a popsiján csúszkál előre. Ennek nem
szabad rögzülnie, ezért ilyenkor játsszunk minél többet hason fekve velük, és
ösztönözzük őket ebben a helyzetben a helyváltoztatásra. Ha sikerül változatos
terepet berendeznünk otthon a kúszás-mászásra, ezen a rendhagyó mozgásformán –
ha nincs mozgásszervi akadálya – hamar túllép a gyermek. Mászásra ösztönzi a
gyermeket, ha kisebb akadályokat kell a helyváltoztatás közben leküzdenie. Ha
együtt játszunk vele, átcsalogathatjuk a saját kinyújtott lábunkon, de összetekert
szőnyegen, a kanapé földre rakható, kemény szivacselemein vagy a kiságy földre
helyezett matracán is hagyhatjuk mászkálni. Szeretnek bujkálni is: ha a lakás
berendezése alkalmas, engedhetjük kisebb-nagyobb asztal vagy más bútor alatt
mászni, a dohányzóasztal egy pokróccal leterítve például remek móka lehet.
A mászás nagyon nehéz
mozgásforma, a négy végtag összehangolt keresztirányú mozgását igényli.
Kezdetben nem is megy folyamatosan, úgy másznak, mint a kis robotok:
szaggatottan, darabosan, széles alapon. Előfordulhat az is a mászás
beindulásánál, hogy a gyermek úgy halad előre, hogy miután kezeit váltva előre
tette, térdeit egyszerre húzza maga után. A páros alsó végtagmozgáson hamar túl
kell lépniük, a megfelelő mozgástér, az egyenetlen felületek, a fel-le mászás
ebben is segíthetnek. Gyakorlással azonban egyre gördülékenyebben és
folyamatosabban megy majd ez a helyváltoztatás, a végén szinte „rohanni” is
képesek így.
Egyes gyermekek „medveállásba” is felnyomják magukat,
ilyenkor popsijukat emelik magasra, és tenyerükön, lábujjaikon egyensúlyozva
elképesztő akrobatamutatványokat végeznek.
Ha azt tapasztaljuk, hogy a
kisgyermek hamarabb kezd el felállni, mint kúszni vagy mászni, ezt nem lehet
megakadályozni. A környezetet kell úgy alakítani, hogy motiváljuk a mászásra:
a
lehető legnagyobb tere legyen, és amennyire lehet, kevés felkapaszkodási
lehetősége. Fontos, hogy legalább a szabályos kúszás vagy mászás valamikor
megjelenjen. A kúszás és mászás kellőképpen megerősíti a törzs- és végtagizmokat,
fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyozó képességet, megalapozza a jó
testtartást.
Ha a gyermek nem tud kúszni,
mászni, és nem is tesz erőfeszítést a hely- és helyzetváltoztatásért, akkor
igyekezzünk rábírni erre. Ne hagyjuk hosszú időre a kanapé sarkában kitámasztva
ücsörögni, és ne töltse az egész napot az etetőszékben. Szoktassuk a földön
való játszásra, hasaljunk mellé, és vegyük rá a mozgásra. Tegyük tőle távolabb
a kedvenc játékait, hogy nyújtózkodni, kúszni kelljen neki értük (de ne túl messzire,
mert akkor eleve el sem indul érte). Szép lassan rá lehet őket szoktatni a
mozgásra – igaz, sok türelem és kitartás kell hozzá.
Finommozgás
Egészséges gyermek
6 hónaposan
- Célirányosan
és pontosan nyúl előre a test középvonalában.
- Hosszan
megtart egy játékot a kezében.
- Egyik
kezéből át tudja tenni a másikba is a tárgyakat.
- Ha a kezébe
adják, két játékot is megtart egy ideig.
- Észrevesz
apró dolgokat, amiket gereblyéző mozdulattal próbál felvenni.
6 és 9 hónapos
kor között
A szem-kéz
koordináció fejlődésének több tényezője is van, a szem fejlődése és a
finomabb látástípus rögzülésével megtanulnak két vagy három ujjal csippenteni. A látott tárgy felé nyúlás, annak megfogása és magtartása is egyre
finomabban, pontosabban szabályozott. Ennek következtében a kezük és az abban
fogott tárgy a tekintetükkel hosszan összekapcsolódik, így a csecsemők egyre
ügyesebben bánnak a megragadott játékokkal. Már nem ejtik el olyan könnyen, így
egyre alaposabban meg tudják vizsgálni, fel tudják fedezni a tárgyakat – a kéz
egyaránt
fontos mozgási és érzékelési szempontból is.
Ebben
az életkori szakaszban a gyermek már többet és szívesebben játszik a hasánfekve.
Karjain stabilan támaszkodik, tárgyak után nyúl. Hason fekve látótere kitágul:
messzebbre lát, belenézhet üreges
tárgyakba, észrevesz egymásra helyezett dolgokat. Több játék lehet egy időben
a
látóterében, amik közül kedvére válogathat. A kézbe vett játékot hason fekve
könnyebb megtartani, bizonyos esetekben szájba venni, ha mégis elgurul,
tekintettel messzire lehet követni. Az ejtés mozdulatát követően láthatóvá és
megfigyelhetővé válik a tárgy mozgása. Erőt lehet kifejteni lefelé, például
megnyomni valamit, ami hangot ad, oda lehet húzni a játékokat, el lehet lökni
dolgokat, a földhöz lehet kopogtatni. Mindez újabb tapasztalatot jelent a saját
teste és a tárgyak összefüggésében, egymásra hatásában.
A stabil ülő helyzet kialakulása nagyon
fontos mérföldkő, hiszen ekkor mindkét kar felszabadul a támaszkodás alól, és
a
kezek szabadon mozoghatnak egy sokkal nagyobb térben. A gyermek számára a
tekintet is könnyebben irányítható, egyre nagyobb teret fog be, messzebbre lát,
nagyobb felületre rálátva tud tájékozódni, sokkal több tárgyat, eszközt és
eseményt tud megfigyelni. Egyre többször fognak meg egyszerre két játékot, és
ezeket alapszinten egymással összefüggésbe is hozzák, például egymáshoz
ütögetik.
Ebben az életkori szakaszban a
kisgyermek gyakran változtatja a helyét
és testhelyzetét. Nekiindul, odakúszik, hogy megszerezzen valamit, és a
tárgyak felfedezése közben gyakran a hátára vagy az oldalára fordul, hogy két
kézzel is megfoghassa azokat. Már mindenhová eljutnak a lakásban, ezért
lényeges, hogy a lakás helyiségeit mindenhol biztonságossá tegyük. Próbálnak mindent elérni, megszerezni,
kinyitni, kipakolni, ezért a fiókokat, szekrényajtókat gyerekbiztonsági zárral
érdemes ellátni, a konnektorokat műanyag dugóval bedugni, a törékeny tárgyakat
és veszélyes anyagokat (pl. virágcserép, tisztítószerek) elzárni.
Emellett érdemes körültekintően
és minél sokoldalúbban megválasztani a gyermek körül lévő játékokat, tárgyakat:
ne csak különböző anyagú, hanem kisebb és
nagyobb méretű tárgyak is legyenek körülötte. A nagyobb méretű tárgyak, mint például
nagy pöttyös labda, méretesebb plüss figura, homokozóvödör, lufi stb., olyan
játékok, amiket a gyermek csak a két kéz együttes használatával tud felvenni,
megfogni és megtartani. Fejlődik ezáltal a két kéz összehangolt működése, a
tárgyak változatos alakja pedig a csukló és az ujjak különféle mozgásait
gyakoroltatják be. Egy-egy ilyen nagyobb játék megtartásában gyakran az egész
test részt vesz: lábaikat felhúzzák, a térdükkel megtámasztják, néha lábukkal
is fogják. Fontosak az üreges játékok és
tárgyak is. Kezdetben a gyermek felfedezi ezek belsejét: bele tud nyúlni,
maga elé emeli, és belenéz, belekiabál. Később tehetünk ezekbe több kisebb
játékot, hogy a gyermek rájöjjön: ki tudja venni vagy borítani azokat.
A kisebb méretű játékokkal való foglalatosság, játék a finom és
pontos fogások kialakulása, gyakorlása felé vezet. Fontos, hogy olyan tárgyakat
válasszunk ki, melyek a lenyelés szempontjából nem veszélyes méretűek, ebben a
korszakban ugyanis még mindent azonnal a szájukba vesznek. Alkalmas lehet
közepes méretű fa építőkocka, kisebb méretű (kb. 4-5 cm átmérőjű) labdák.
Ezeket mindig egy kis kosárkában, dobozban adjuk oda a kicsinek, hogy
felfedezhesse a kipakolás örömét, mert ebben az időszakban ez kifejezetten
tetszik nekik.
Itt is érvényes az otthon fellelt
tárgyak érdekessége. A kiürült üdítős flakon, amibe sárgaborsót, színes
gyöngyöket tehetünk, kiváló zsonglőrködésre ad lehetőséget, hisz kézzel-lábbal
kell megtartani, és még hangot is ad. Üreges játéknak egy ritkábban használt
műanyag konyhai keverőtál, kis zöldséges kosárka, fém kekszesdoboz is kiváló.
Ezekbe a csokitojások belsejéből összegyűjtött műanyag tojások kerülhetnek,
melyek kavargatása, zörgetése és kiborítása jó játék lehet. A finom, pontos fogások,
a csippentés kialakításának elősegítésére
néhány játékra kössünk rövid (max. 20-30 cm, nehogy a kicsire veszélyt
jelentsen) zsinórt, ezeket majd felcsippentheti, markolászhatja. Ezt az
étkezések alkalmával is gyakoroltathatjuk: tegyünk a tányérjára kis falatkákat,
amiket ő maga is megfoghat és a szájába tehet.
Egyéni eltéréseket láthatunk
attól függően, hogy milyen testhelyzeteket tud felvenni. A hason vagy háton fekve játszó gyermek még nem biztos, hogy
ugyanazon a szinten tevékenykedik, mint az, aki önállóan felül, és stabilan
megülve játszik. A még fekve játszó gyermeknél lehetséges, hogy kevesebbszer
látjuk, hogy egyszerre több tárgyat fog meg, hogy két játékot egymással
összefüggésbe hoz, hogy kipakol, vagy madzagon magához húzza a távolabb lévő
játékot. Ha a gyermek még nem ül fel, de ültetett helyzetben is meg akarjuk
figyelni a tevékenységét, keressünk stabil, támasztott testhelyzetet számára,
például
támasszuk meg a hátát az ölünkben, vagy fogjuk a törzsét. A támaszték nélkül
ültetett gyermek nehezebben koncentrál más feladatra, mert komoly
összpontosítást jelent számára az ülő helyzet megtartása.
Az ülő helyzetben megfigyelt tárgyakkal való bánásmód többféleképpen
eltérhet a fekvő helyzetben megfigyeltektől. Az a kisgyermek, aki már stabilan
megül, néha ügyesebben bánik a tárgyakkal ülő, mint fekvő helyzetben. A
bizonytalan testtartású gyermek, akit a kar megemelése még kibillent a
kiegyensúlyozott helyzetből, nem tudja kihasználni az ülő helyzet előnyeit.
Ezeknél a gyermekeknél azt látjuk, hogy még azt sem képes megcsinálni ültetett
helyzetben, amit hason vagy háton fekve könnyedén elvégez.
Nem jó a gyermeket tartósan olyan
testhelyzetekbe hozni, melyeket nem ő maga vesz fel.
A testtartásra, a
mozgáskoordináció és az egyensúly fejlődésére, és közvetetten még a
kézügyességre is pozitív hatással van a nagy térben való szabad mozgás.
Ugyanakkor az ültetett helyzet
fontos, ha az étkezésben a szilárdabb ételeket, a kanalazást, a pohárból ivást
akarjuk bevezetni, ezekhez ugyanis a törzs és a fej függőlegesebb tartása az
ideális. Amíg stabilan nem ül meg a gyermek, ne tegyük etetőszékbe – jobb, ha
az
ölünkbe vesszük, hátát (félig ülő helyzetben) jól megtámasztjuk, egyik
karunkkal átöleljük (ezzel stabilitást biztosítunk neki), fejét pedig a
függőlegeshez közelítjük, és így etetjük.