Egészséges gyermek 6 hónaposan

• Az apró tárgyakat (pl. szösz, morzsa, mazsolaszemek stb.) is észreveszi.
• Részleteket figyel meg.
• Mélységet kezd észlelni.

6 és 9 hónapos kor között

A hatodik hónapban a baba már felismeri a részleteket, megkülönbözteti az arckifejezéseket, sőt a maga módján reagál is a különböző érzelmi megnyilvánulásokra. Kialakul a két szem együttes használata. Félévesen már világosan látja a nyüzsgő világot, távolba tekint, felismeri és azonosítja a tárgyakat. A mozgásfejlődés során a térben való elmozdulás rengeteg lehetőséget biztosít a szem edzésére. Felfedezi a tárgyak egymáshoz való viszonyát, távolságot és mélységet is kezd észlelni. Mint minden képességet, ezt is gyakorolnia kell. A kezeit már pontosan irányítja a szeme, így az apró részletek megfigyelésével a lyukak, rések, kiemelkedések stb. válnak érdekessé számára. Nem véletlen, hogy ujjaikat mindenbe bele akarják dugdosni, hogy megtapasztalják kezükkel, amit látnak.

Mivel a baba látása már lehetővé teszi a távolba tekintést, a tárgyak részleteinek felismerését, a mélység megtapasztalását, a lakáson belül is egyre több dolog köti le a figyelmét. Ha van rá mód, tegyük lehetővé, hogy a tőle távolabb eső tárgyakat, eseményeket is láthassa. Emellett egyre fontosabb lesz az is, hogy a séta közben hogyan utazik a baba. Ha lehet, a babakocsit is igazítsuk a képességeihez: annyira döntsük meg, amennyire a gerinc támasztásához szükséges, de kiláthasson, nézelődhessen. Ha nem dönthető, akkor néha vegyük ki belőle a picit, hogy nézelődhessen. A parkban, utcán, játszótéren nagyon sok érdekes dolog történik. Séta közben álljunk meg egy-egy érdekes látnivalónál és hagyjuk, hogy jól megfigyelhesse azt. Az építkezés, az útfestés, a galambok repkedése, a kutyák szaladgálása hosszan lekötheti a figyelmét. Általában segít a babáknak az események észrevételében, ha azokkal hanghatások is járnak. Néha guggoljunk le oda, ahol a baba utazik, hogy ellenőrizhessük, vajon mit láthat ő. Ilyenkor könnyebb magyarázni, a látottakat megnevezni. Lehetőleg kerüljük el az autóút melletti sétáltatást, hogy a babának ne kelljen a babakocsiban fekve az autók kipufogójának szennyező anyagait beszívni. 

Az apró dolgok és a részletek megfigyelése most a fő tevékenységük. Az összetett játéktárgyak adnak lehetőséget arra, hogy szemükkel és ujjaikkal jól letapogathassák a részleteket. A gyártók nagyon sok ilyen játékeszközt gyártanak, tudva, hogy ezek nagyon hosszú ideig fenntartják a babák érdeklődését. De érdekes lehet egy már nem használt szűrőn vagy lyukacsos kosárkán keresztül nézni a szobát. Hosszú időn át új és újabb felfedeznivaló kerül előtérbe. Ezeket forgatják, átteszik egyik kezükből a másikba, hogy nézőpontot váltsanak. Ügyeljünk azonban arra, hogy a gyermek ne érhessen el olyan érdekes, ám veszélyes tárgyakat, mint az elektromos aljzat, kések, olló, forró itallal/étellel teli edény, tűzhely, gyufa stb. Helyezzük át vagy kerítsük el őket. Ha lehet, akkor ne a baba mozgásterét szűkítsük, hanem barikádozzuk el a veszélyes helyeket a lakásban bútorokkal vagy babakerítéssel.

A mélység tapasztalása is veszélyeket rejt. Már nem lehet őket a franciaágyon, kanapén hagyni játszani, vagy akár csak egy pillanatra is otthagyni a pelenkázón – elsősorban mert mozgényokak, ficánkolnak, másodsorban meg azért, mert kíváncsiak, és mivel még nem érzékelik a mélységet, könnyen lefordulnak, leesnek, amikor például valamit el akarnak érni. Az a legjobb, ha a baba napközben a földön leterített játszóhelyen vagy hempergőben, járókában van. A túl mozgékony, kíváncsi babákat a földön is át lehet pelenkázni. A mélység gyakorlására különböző „tereptárgyakat” tehetünk le a földre, amiket megmászhat (kisebb-nagyobb díszpárna, összegöngyölt pokróc stb.).

Ebben az életkorban a távolságok, a távol lévő tárgyak, személyek mozgását már figyelnie kell a kisgyermeknek. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a baba kb. másfél méter távolságból már nem néz ránk, vagy nem jár be nagyobb teret, bár lehetősége lenne rá, vagy pedig nem érdeklődik a tőle távolabb elhelyezett érdekes tárgyak iránt, esetleg fejét leszegve mászik, vagy el sem emelkedik a talajtól (és ezeknek nem a testi-mozgásos képességei az oka), akkor javasolt szemészeti vizsgálatra vinni.

Egészséges gyermek 6 hónaposan

• A hangok forrását odafordulással keresi (kivéve, ha az a háta mögül érkezik).
• Párbeszédszerű hangadásba bevonható (azaz hallgat, amikor beszélnek hozzá, és hangokat ad, amikor a felnőtt elhallgat).
• Élvezi a hangadást, hosszasan játszik a saját hangjával (azaz 2-3 különböző hangból álló szótagot dallamosan, változó hangerővel ejt, pl. mba, ábűű, pamááá, adu geee, gaaajhabűűű stb.)

6 és 9 hónapos kor között

A baba hallása ebben az időszakban sokat finomodik. Az arcokhoz hangot tud kötni, felismeri a közeli hozzátartozók hangját. Megtalálja a hangok forrását már majdnem minden irányból. Ahogyan fejlődik az egyensúlya, úgy lesz képes arra, hogy a háta mögül érkező hangokat is beazonosítsa, megkeresse azok forrását. Az a baba, aki tudja, hogy a tárgynak, aminek a hangját hallja, lennie is kell valahol, az keresni fogja ebben az időszakban. Nagy kedvencük lesz a zajkeltés: lelkesen püfölnek minden tárgyat a talajhoz vagy most már egymáshoz is. Nagyon szeretnek zenélő eszközöket is működtetni. Tevékenységüket elkezdik hangadással kísérni.

Kihallják a nevüket a környezet zajai közül, és oda is fordulnak (no persze, ha nem túl elfoglaltak). Nagy kedvencükké válik a „beszélgetés”. Amikor beszélünk hozzájuk, akkor csendben tudnak maradni, és figyelnek. A jól halló babák általában olyan vagy nagyon hasonló hangzást adnak vissza, mint amit a felnőtt mondott nekik. Kilenc hónaposan már megfigyelhető lesz, hogy ha vált a felnőtt a hangsorban, akkor a baba is vált. Pl. „ejtetete” – „ejtetete” a válasz; „bobobobo” – „dodododo” szól a hasonló hangsor.

Amellett, hogy értelmes szavakat mondunk neki, fontos, hogy gügyögjünk és gagyogjunk is a babához, ismételjük, amit mond, és kicsit alakítsunk is rajta, hogy észrevegye és utánozza azokat, tanulja meg megkülönböztetni őket (pl. mimimi-tititi-tututu). Ezek a játékok készítik és segítik elő a beszéd indulásakor a hangok helyes felismerését, megkülönböztetését.

A hangot adó játékeszközök kikerülhetetlenek, de ha lehet, olyat válasszunk, aminek a hangja kellően tiszta dallamú, és nem játssza az adott zenét túl hosszan. Érdemes még az áruházban kipróbálni.

A babák számára kialakított hangszerek hangja sokkal természetesebb, és a kicsi kézhasználatát is fejleszti, nem utolsósorban jó közös móka együtt ütni egy egyszerű mondóka ritmusát, vagy együtt énekelgetni. A közös mondókázás, énekelgetés üdítő, boldog együttlét, melynek során finomodik a kicsi hallása. A dallamokat a baba megjegyzi, és néha magányos tevékenysége közben is dúdolgatni kezdi. Így idézik meg maguk számára a velünk töltött idő biztonságát.

Ha arra leszünk figyelmesek, hogy hat hónapos kora körül vagy azután bármikor a baba kevesebb hangot ad, vagy ha hosszabb ideig csak a nagyon hangos játékokkal szeret játszani és ez háttérbe szorít más felfedező tevékenységeket, valamint mindig hangosan jelez, kiabál, akkor egy hallásvizsgálatot érdemes elvégezni.

A krónikus fülgyulladás nagyon alattomos betegség, és a nem megfelelően kezelt betegség súlyos halláskárosodást okozhat. Ha gyakran fáj a baba füle, akkor esetleg annyira hozzászokik már, hogy nem jelzi fájdalmát fülének érintgetésével, fejének ütögetésével. Jelzés értékű lehet, ha kevesebb hangot ad, nem válik dallamossá a hangja, vagy a hangzói nem gyarapodnak.

Ha a baba párbeszédes játék során nem tud csendben várni, annak oka lehet az is, hogy nem hallja, mikor következik ő. Ez is intő jel a hallásával kapcsolatban, ilyenkor forduljunk orvoshoz!

Egészséges gyermek 6 hónaposan

• A játékot egyik kezéből a másikba átveszi.
• Az elejtett tárgyat visszaveszi a kezébe.
• Kukucs játéknál leveszi a fejére borított kendőt.

6 és 9 hónapos kor között

A hat hónapos csecsemő a tárgyak egyik kézből a másikba való áthelyezésével utat nyit annak a lehetőségnek, hogy mindkét kezében egyszerre tartson meg egy-egy tárgyat. A tárgyakat eddig úgy hozta összefüggésbe, hogy az egyik rögzített volt, a másikat ő mozgatta, mint amikor például a csörgővel dobolt a talajon. A két kézben tartott tárgyakat egyszerre lehet mozgatni, és így alkalmat adnak más összefüggések felfedezésére is. Bővül az ismerete a tárgyak tulajdonságairól, így válogat a kínálatból tapasztalata és emlékezete szerint.

A babák elkezdik megtanulni, hogy a tárgyak akkor is léteznek, ha nem érzékelik (látják, hallják, tapintják) őket – ezt nevezzük tárgyállandóságnak. Ezt a folyamatot támogatja a hangok forrásának keresgélése, a kukucs játék kezdeti akciói, amikor még a felnőtt irányítja és mozgatja a kendőt és a játékot. A hatodik hónaptól fog a baba érdeklődni a leejtett tárgyak, a részben elrejtett játékok iránt, és gyakorlásának eredményeként kilenc hónaposan már nem lesz akadály lerántani kedvencéről a kendőt. Vagyis ha látta az elrejtés folyamatát, akkor tudja, hogy a tárgy a kendő alatt rejtőzik, és ha leveszi a kendőt, ott találja a tárgyat. A kukucs játékot nagyon szeretik a babák, akár a mi, akár az ő arcukat takarjuk el, akár valamelyik játékáról „rántjuk le a leplet”.

Elkezdik utánozni a felnőttek egyszerű mozdulatait, ami egy gyors és hatékony tanulási forma.

Kétféle igényt kell ebben az időszakban kielégítenünk: az egyik, hogy a baba elmélyülten és önállóan tudjon felfedezni, játszani, a másik, hogy tanulási folyamatát a velünk való játék felgyorsítsa. A kettő közötti egyensúlyt persze kihívás kialakítani és megtartani, hiszen a babának hol erre, hol arra van igénye.

Fontos a játékok változatossága: általuk tanulják meg különféle kategóriákba sorolni a tárgyakat, felfedezni, megérezni, megkülönböztetni tapintásukat, formájukat, hangjukat, illatukat stb.

Jó kiegészíteni az áruházak műanyag játékeszköz-kínálatát az otthon fellelt tárgyakkal. A vászondarabkát lehet szopogatni, a fém kistálat és a fakanalat egymáshoz is lehet ütögetni, a kiürült ásványvizes palackok is felhasználhatók: tehetünk beléjük marék lencsét, kukoricát, sárgaborsót stb., ezek érdekes hangot adnak.

Az tárgyak közötti összefüggéseket olyan eszközökkel tudják próbálgatni, melyek között szerepelnek üregesek is, mint például kis tálkák, poharak stb. Ezekbe ekkor még véletlenszerűen kerülnek bele a kisebb tárgyak: vagy úgy, hogy a két kezében lévőket ütögetni akarja és azok egybecsúsznak, vagy úgy, hogy véletlenszerűen beleesnek. A válogatásnál ezt is vegyük figyelembe. Arra is figyeljünk, hogy ne vegye körül túl sok játék a babát: öt-hat játék elég a közelében. Inkább pár nap után cseréljünk ki egy-egy játékot, hogy megtapasztalhassa annak is a formáját, tapintását, hangját.

A közös játék a tárgyra irányuló közös figyelemmel kezdődik. Az utánzás az egymásra hangolt játék közben jön létre, és a felnőttől érkező megerősítés a jutalom. A baba így gyorsabban birtokba tudja venni a világot.

Ha azt vesszük észre, hogy az elejtett játékoknak nem néz utána, nem próbálja meg visszaszerezni azokat, akkor ez annak a jele is lehet, hogy a tárgyak a cselekvés során nem maradnak még meg a baba emlékezetében. Ha elejti, eltűnik, megszűnik létezni számára a tárgy. Ilyenkor segítenünk kell neki: mutassuk meg újra a leejtett játékot, de ne úgy, hogy a kezébe adjuk, hanem például a csörgőt ott csörgessük meg, ahová esett, és segítsünk neki odafordulni is, hogy észrevegye újra a játékot. Nem kell elterelni a figyelmét egy másik érdekes eszközzel, a gyakorláskor mindig egy tárggyal játsszunk. Ez a gyakorlás néha hosszabb időbe telik, napokba, akár pár hétbe is. Ha néhány hét után sincs változás, akkor kérjük ki a védőnő, orvos tanácsát.

Egészséges gyermek 6 hónaposan

• A szociális mosolyt már nem csak a közvetlen családtagokkal gyakorolja.
• Hangadása változatos, egyre inkább csak az anyanyelvének megfelelő hangokból áll.
• Létrejönnek kölcsönös figyelmi helyzetek szülő és gyerek között.
• A baba biztosan fordítja fejét a látóterébe lépő felé, megjelennek az ún. üdvözlő hangok.
• Már felfigyel a saját nevére.
• A legtöbb esetben megnyugszik, ha szólnak, beszélnek hozzá.

6 és 9 hónapos kor között

A minden tekintetben színes gőgicsélést egyre inkább a gagyogás váltja fel. Nemcsak egyszerűen az anyanyelvre jellemző hangok válnak tisztábbá, felismerhetőbbé, hanem a felnőtt beszédet utánozva az anyanyelvihez hasonló hangokat mond. Ezek már nem egyszerűen a szájszervek próbálgatásai, hanem hangzásukat tekintve a valódi közlés „előhírnökei”. Jellemzőek a hátul képzett hangok (k, g), az ajakhangok (p, b), az elöl képzettek (t, d), esetleg a sziszegő, susogó hangok. A baba egyre tudatosabban rendezi össze ezeket a hangokat (pl. papapa, kekeke, tötö), és úgy tűnik, mintha maga is beszélne. A baba hallási figyelme érik, ennek jele például, hogy a hallótávolságba lépő szülők, testvérek felé fordítja a fejét, és valamilyen egyszerű hangadással (pl. höhö) üdvözli őket, örömét heves rugdalódzás és mosoly is sokszor kíséri. De ekkor jelennek meg a környezet számára is látható módon a negatív érzelmek: harag, undor stb.

A síró baba, ha sírása heves is, könnyebben megnyugtatható, ha megszólítjuk, beszélünk hozzá.

Ilyenkor érdekes megfigyelni az újabb és újabb hangadási formákat, különösen a szótagokat. Erősítsük meg ezeket a babában azzal, hogy utánozzuk azokat. Így a kicsi észreveszi, hogy az új hanggal, hangokkal hatást tudott gyakorolni ránk, és ez ösztönzi őt a további használatában. Ez a most kialakuló kölcsönösség az egészséges kommunikáció alapjává válik.

Bár a szavak megértése csak kilenc hónapos kor körül kezdődik, „halandzsanyelven” már rendszeres párbeszéd alakulhat ki közöttünk.

Már nem pusztán önkéntelenül ad hangot a kiságyban, amikor meglát bennünket, ez a „köszönés” személyesen nekünk szól. Erre a köszönésre mindenképpen válaszoljunk, ezáltal elindítva a párbeszédet.

A most induló beszédértést akkor segíthetjük a leghatékonyabban, ha figyeljük, hogy a kicsi pillantása mely tárgyakon időzik, és megnevezzük azokat, anélkül hogy az adott szót mondatba foglalnánk, így a baba figyelme a szótagokról (gagyogásról) a következő nyelvi építőelemre, a szóra fog irányulni. Ha már biztosan tud ülni, ölünkbe ültetve olyan helyzeteket hozhatunk létre, ahol már nem pusztán egymásra figyelünk, hanem közösen egy tárgyat fogunk, szemlélünk. Ilyenkor kevés szóval, inkább néhány kiemelt tulajdonság megemlítésével jellemezzük a tárgyat! Csak olyan szavak kerüljenek elő, melyek konkrét, a környezetben található tárgyakra vonatkoznak, melyeket tapintással, szaglással, „harapással” ki is tud próbálni a baba. Biztos ülés esetén a lovagoltató játékok is jó lehetőséget kínálnak, itt a beszédhez kapcsolt együttes, ritmikus mozgás lesz a közös figyelem tárgya. A nyugtalan gyermekek esetében minden ritmikusan ismétlődő mozdulatnak megnyugtató hatása van.

Amennyiben a baba gőgicsélése egyre monotonabb lesz, vagy a mennyisége erősen csökken, akkor szükséges fül-orr-gégész segítségét kérni, mivel ez hallássérülés jele lehet.

A gagyogást serkentheti minden direkt, a babának szóló éneklés, verselés, főként, ha a kicsi közben látja is az arcunkat.

A figyelmetlen, vagy hamar elterelődő figyelmű babákat úgy ösztönözhetjük, hogy a közösen megvizsgálni kívánt (lehetőleg kellemes, természetes tapintású) tárgyat a babához érintjük, megsimogatjuk vele (arcának mind a két oldalát, a karját válltól kézfejig), esetleg énekelve vagy ritmusos versikét, mondókát mondva lassan távolítjuk, és figyeljük, meddig figyel rá. Ha sikerült a közös figyelmi helyzetet létrehozni, néhány lényeges szóval figyelmébe ajánljuk a tárgyat (pl.: Simogat a baba, ugye, milyen finom, puha?). Amikor már elveszti a tárggyal való kontaktust, ne erőltessük tovább, pihentessük egy kicsit, és később ismételjük meg, így közben pihen az idegrendszere.

A figyelmetlen babák számára különösen hasznos, ha rendszeres, meghatározott ideje van a közös figyelmi helyzeteknek, például minden ébredés után, vagy mielőtt levegőzni indulunk. Így szinte a biológiai ritmus részévé válik a kívánt tevékenység, és a gyermek már előre felkészül arra, hogy mi következik: érzékeit készenlétbe helyezi, és mikor a közös nézegetés a szokott időben meg is történik, boldog megnyugvással veti bele magát a tevékenységbe, és elmélyültebben figyel esetleg hosszabb ideig is egy tárgyra.

Egészséges gyermek 6 hónaposan

• Mosolyogva vagy nevetve élvezi a felnőttel a közös játékot (például a kukucs játéknál).
• Élvezi a hangadást, hosszasan játszik a saját hangjával, hang-párbeszédbe bevonható.
• A mozdulattal kísért hívást megérti (pl. a „Gyere” szólításra és intésre teste, karja felénk lendül).

6 és 9 hónapos kor között

Ebben az időszakban a tárggyal való közös játék, tevékenység az, amire figyelnünk kell. Sokat kell közösen játszani, de néha magára is kell hagyni, hogy egyedül fedezzen fel tárgyakat, dolgokat. Amikor a kicsi elégedett, és kiegyensúlyozott érzelmi állapotban van, akkor fő érdeklődése és tevékenysége a felfedező játék, és nincs különösebb szüksége ránk. Ha valami felzaklatja, akkor abbahagyja a játékot, és biztonságot keres nálunk. Nyugtalansága megnyilvánulhat sírásban, vagy akár a számára kedves személy követésében is.

Kezd kialakulni a gyermek énje, a saját magáról mint cselekvő személyről alkotott képe. Még szüksége van a biztonságot nyújtó másik személyre, de már egyedül is uralni tudja mozdulatait, szándékát is akár. Ennek a kettősségnek az eredménye, hogy a kisgyermekek kb. hét-tizenegy hónapos kor körül elkezdenek tartózkodni az idegen személyektől, megtanulnak félni.

Játsszunk sok-sok közös játékot gyermekünkkel! Az édesapákkal való játék is fontos: részint mert ők másképp közelednek a gyermekhez, részint azért, mert minél többféle kapcsolatban van a pici, annál többféle társas helyzetet van lehetősége megtanulni. Jó játék a csiklandozás, de a földön hasalva közösen ütögetni a padlót ugyanolyan jó móka. Apa hazaérkezése után van még egy kis idő a közös együttlétre.

Utánozzuk a baba mozdulatait, hogy egyrészt észrevegye ezt, másrészt pedig ő is elkezdje átvenni, utánozni a mi mozdulatainkat. Például ha a kicsi püföl egy dobozt, üssünk rá mi is párat. Előbb talán csodálkozni fog, de később ő is újra püfölni kezdi. És ha ezt többször is eljátsszuk, akkor egy jó kis püfölő-párbeszéd alakulhat ki közöttünk.

A mindennapi tevékenységek során a „kérem-köszönöm” játék jó lehetőség arra, hogy hét-nyolc hónapos baba a tárgyra irányuló figyelmet gyakorolja. Rámutatunk egy számára érdekes tárgyra, és azt mondjuk: Kérem! Finoman el is vesszük tőle a tárgyat, azt mondva: Add ide, én is megnézem. A pici először valószínűleg nem akarja elengedni a tárgyat, de csak próbálkozzunk kitartóan addig, míg sikerrel nem járunk. Ekkor egy pillanatig – és valóban csak egy pillanatig – tartsuk el a baba kezétől az érdeklődés tárgyát, de szinte azonnal adjuk is vissza neki, és mondjuk: Köszönöm. Fontos, hogy a baba meggyőződjön arról: a tárgyat nem veszíti el, hanem visszakapja! Pár alkalom után már ő maga fogja nyújtani a tárgyat, így kezdeményezve a közös játékot.

Mutassunk rá érdekes, de távolabb lévő tárgyakra, és azután közelebb húzva azt, mutassuk be a gyermeknek. Beszéljünk róla, próbálgassuk, mit lehet vele tenni, majd nyújtsuk oda a babának. Így tanulja meg tőlünk megérteni, majd alkalmazni a rámutatást.

 

Vannak olyan csecsemők, akik kevesebb társas helyzetet kívánnak, igényelnek, mint kortársaik. A kevesebb, de jó minőségű társas, közös figyelem is megfelelő. Azonban, ha erre a kicsi egyáltalán nem nyitott, vagy egyenesen elkerüli ezeket a kezdeményezéseket, akkor segítségre van szüksége. Amennyiben a fentebb említett helyzetekkel sem provokálható ki a közös figyelem, akkor érdemes az ennek hátterében húzódó okokat megkeresni. Lehetséges, hogy nem érti ezeket az összefüggéseket, vagy nem érti és éli meg ennek örömteliségét. Kérjük ki a védőnő, gyermekorvos tanácsát.

Egészséges gyermek 6 hónaposan

• Egyértelműen felismeri és várja az étkezést.
• Anyamellből vagy cumisüvegből könnyedén táplálkozik.
• Az ajak- és nyelv még együtt mozog.
• Cumisüvegből történő ivásnál ráfog az üvegre.
• A kisebb tárgyakat, például falatkákat, morzsákat észreveszi, markolássza.
• Gondozási műveletek közben játszik az eszközökkel (pelenka, krémesdoboz, mosdókesztyű, -szivacs).
• Pelenkázásnál segít, emeli, tartja a lábát.

6 és 9 hónapos kor között

Az önkiszolgálás alapjaival már féléves kora előtt megismertettük a babát a gondozási műveletek során. A baba gondozása ugyanis nem pusztán a fizikai szükségleteinek ellátását jelentette, hanem egyúttal azt is, hogy a gyermek megismerte a testét, az arról alkotott képe fokozatosan elkezdett kialakulni. A gondozási műveletek során folyamatos kölcsönösségzajlik közöttünk, melynek során megtanulunk reagálni a kicsi jelzéseire, ő pedig megtanulja, hogy szükségleteit mi ki tudjuk elégíteni. Képes jelezni kellemetlen, rossz érzéseit csakúgy, mint elégedettségét, és ez mindkettőnk számára tanulási folyamat. Ha kialakul a fizikai biztonságérzet, és ezen keresztül az érzelmi biztonság, akkor a gyermek egyre magabiztosabban fogja jelezni szükségleteit, és az önállóságra való igényét is. Ha a kezdetektől fogva érzékenyen figyeltünk és reagáltunk a kicsi jelzéseire, akkor nem jelent gondot, hogy engedjük beleszólni a gondozás menetébe, a szükségletei kielégítésének módjába. Az önállóság és az önkiszolgálás fejlődésének alapja tehát, ha a gyermek a kezdetektől aktív résztvevője a gondozásnak (nem csak passzív befogadója).

A száj körüli izomzat megerősödését féléves kor előtt a szopás biztosítja, ezt követően azonban új, különböző mozgásokat kell a gyermeknek megtanulnia a nyelvével, az ajkaival és a rágóizmaival.A szilárd ételek bevezetése nemcsak a táplálás kiegészítése és az önálló étkezés kialakítása miatt fontos, hanem a hangadások és a beszédfejlődés szempontjából is. A szopás és a cumisüveg kizárólagos használata olyan nyelvmozgásokat és szájtartást erősít meg féléves kor után, ami befolyással lehet a későbbi hangképzésre. Ezért fontos, hogy a szilárd ételek fokozatosan bevezetésre kerüljenek, és a baba elkezdje tanulni a harapást, a rágást, valamint elsajátítsa a kanállal való etetés és a pohárból történő ivás technikáit.Nyelvével egyre biztosabban és pontosabban tudja a falatot vagy a kortyot a torka felé továbbítani. Még előfordul, hogy az étel vagy ital melléfolyik, de érezhetően napról napra tisztábban lesz etethető. Kialakulhat ízlése, de ez még idővel változni fog. Fontos, hogy ne adjuk fel az új ízek kóstoltatását a picivel, mert idő kell az új ízek megismeréséhez, elfogadásához.

A keskeny és hosszúkás fejű, viszonylag lapos kanállal a legkönnyebb megtanulni enni. Ha ilyet találunk, érdemes mindjárt kettőt venni, hogy később, a „kétkanalas” fázisban legyen elég belőle. Nem kell teletömni a gyermek száját, a tanulás időszakában nem a gyorsaság a lényeg, hanem az, hogy a baba megtanuljon bánni a szájában lévő falattal.

A szilárd ételt ölben ülve, felügyelet mellett próbálhatja harapdálni, elcsócsálni. Ha nem tud még ülni, a háta lehet kissé hátradöntött helyzetben megtámasztva, de a fejét tartsuk függőlegesen, hogy a falat ne csússzon hátra. Apró, puha falatkákat (főtt sárgarépa, karfiol, tejfölös kenyér stb.) kínálhatunk neki tányéron, amiket megpróbálhat felcsippenteni, a szájába tenni és elmajszolni. Ajánlott olyasmivel próbálkozni, aminek az ízét már ismeri a gyermek.

Az ivást tanácsos már a kezdetektől pohárból bevezetni, ennek peremére a pici ügyesen megtanulja rázárni ajkait. A kis méretű, kifelé hajló peremű pohár a megfelelő, ami lehetőleg átlátszó legyen, hogy mi is és a gyermek is lássa benne a folyadékot. Ha üvegpoharat használunk, az mindenképp legyen vastag falú, hogy el ne haraphassa a kicsi. Az ivást kezdetben egy-egy korttyal kell kezdeni, csak később tanulnak meg folyamatosan inni. Ha cumisüvegből is kap még táplálékot, akkor fokozatosan engedjük önállóan megtartani az üveget, és egyedül inni. A csőrös poharak a séták, utazások alkalmával praktikusak és jól használhatók, de otthon inkább a pohárból ivást gyakoroltassuk.

Koraszülött vagy méhen belül sérült gyermekeknél a lassabb súlygyarapodás miatt rákényszerülhetünk, hogy valamilyen módon a megfelelő mennyiségű táplálékot juttassuk a gyermek szervezetébe. A „táplálási kényszer” gyakran az új ételek bevezetésének, az önálló étkezés kialakításának a gátja lehet azzal, hogy a „legalább egyen valamit” biztonságát választjuk az új ételek bevezetésének nehézsége helyett.

Az új élelmiszerek bevezetésekor nemcsak azok összetételételének és ízének a megválasztása lényeges a baba szempontjából, hanem az étel állaga és sűrűsége is fontos szempont. A különböző élelmiszerek elfogyasztása különböző feladat elé állítja a gyermeket, akinek más és más rágási-nyelési stratégiát kell ilyenkor megtanulnia, alkalmaznia. A koraszülött, kissé éretlenebb babáknál ez a tanulási folyamat is nehezebben alakulhat, kérjünk tanácsot ilyen esetben védőnőnktől.

Ha nehezebben táplálkozik a baba, igyekezzünk megtalálni, hogy melyik ízű és állagú ételt fogyasztja szívesen. Egyszerre csak egy ízzel és egyféle állagú étel bevezetésével próbálkozzunk, és ha megtaláltuk, akkor egy ideig tartsunk ki mellette, akár 4-5 napig, hogy próbálgassa, szokja a kicsi. Ezt követően vagy csak az étel ízét (pl. különböző reszelt gyümölcsök), vagy csak az állagát (pl. tört vagy apróra darabolt krumpli) változtassuk, hogy ne kelljen kétféle új dologgal megbirkóznia egyszerre.

 Nagymozgás

Egészséges gyermek 6 hónaposan

• Forgás hátról hasra, és hasról vissza a hátára.
• Gurulva helyet változtat.
• Háton fekve lábfejét megfogja, szájába is veszi.
• Hason, nyújtott karral, tenyerén támaszkodik, mellkasát emeli, fejét függőlegesen tartja.
• Hason a tárgyak felé nyúlás során már egy kézen támaszkodva is megtartja az egyensúlyát.

6 és 9 hónapos kor között

A most következő időszak tartalmazza talán a legtöbb és leglátványosabb változást a mozgásfejlődésben. Ezek a változások mind a felegyenesedésben, mind a helyváltoztatásban megfigyelhetők. Ugyanakkor ebben a szakaszban szokott bekövetkezni, hogy a csecsemők egy része saját utat jár be – van, aki más sorrendben és időben hozza majd az új mozgásformákat. Néhány gyermek kihagy egy mozgást, mások sajátos mozgásformákat alakítanak ki, és van, aki hosszabban elidőz egy-egy fejlődési állomáson.

Az a tény, hogy a csecsemő egyre tudatosabban és jobban tud mozogni, valamint el tud jutni egyik helyről a másikra, nagyon fontos számára. Rengeteg tapasztalatot szerez a saját testéről, megtapasztalja teste egyes részeit, azok elhelyezkedését, mozgását, és kialakul egy képe önmagáról. Az önálló, aktív mozgás révén a gyermek más területeken is fejlődik. Megtanulja, hogy egyedül is el tud végezni, meg tud szerezni dolgokat, és egyre kevésbé van kiszolgáltatva a környezetének. Megteszi az önállóság első lépéseit, és megéli saját készségeit, képességeit. Testtartása biztos, mozgása lendületes, erőteljes, erre is van szüksége annak érdekében, hogy a most következő időszakban megtanuljon helyet változtatni, eljusson egyik pontból a másikba.

A most tárgyalt fejlődési szakasz végére a legtöbb csecsemő eljut odáig, hogy önállóan fel tud ülni, vagy félülő helyzetet vesz fel, valamint négykézlábra áll, és biztonságosan meg is tartja ezeket a testhelyzeteket. A felülést különféle módon szokták elsajátítani a gyermekek: a legtöbben négykézlábra állnak, és ebből a helyzetből teszik ki popsijukat oldalra; néhányan oldalfekvő helyzetben alkarjukra, majd tenyerükre támaszkodnak, és ebből a félülő helyzetből tolják fel magukat; és vannak akik más, egyéni megoldáshoz folyamodnak.

 

Megjelenik a motiváció az előre haladó helyváltoztatásra, a csecsemő próbál egyre több dolgot elérni és megszerezni maga körül. Kezdetben a hasán fekve körbe forog, majd a legtöbb baba kúszni kezd. A kúszás sokszor hátrafelé sikerül először, a csecsemő magasra kinyomja magát a karjával, mert valamit nagyon el akar érni, és ezzel akaratlanul hátralöki magát. Ilyenkor néha frusztráltak és dühösek is lesznek, hogy messzebb kerültek a kitűzött céltól, és nem érik el. Aztán kitartó próbálkozásaik eredményeképpen, ahogyan karral egyre előrébb nyújtóznak, és térdüket felhúzzák oldalra, előbb-utóbb sikerül a fej irányába haladniuk. A kúszást nagyon változatos formában kivitelezik. Először karjukkal húzzák magukat, vagy térdüket viszik oldalra és azzal rugaszkodnak el. Előfordul, hogy lábujjaikat akasztják be a talajba, és lábfejjel nyomják magukat előre. Kezdetben többnyire páros végtagmozgással haladnak előre, később kialakul a váltott kar-láb mozgás, amikor jobb kar és bal láb, és bal kar és jobb láb mozdul együtt. A mászást megelőzően a gyermek négykézláb állásba emelkedik fel, hasa már nincs a talajon, tenyerén és térdén támaszkodik. Kezdetben ebben a helyzetben előre-hátra hintázik, gyakorolgatja a súlypont áthelyezését. „Kutyázásnak” is szokták hívni, amikor így rugóznak. 

A kúszás és mászás időszaka rendkívül fontos, ezért ne erőltessük az ülést és az állást addig, amíg a baba ezeket magától nem kezdi csinálni. A mászás erősíti a végtagok és a törzs izomzatát, a csontokat és az ízületeket, emellett fejleszti és finomítja a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket. Ideális esetben három-négy hónapon keresztül a mászás a gyermek fő helyváltoztatási formája. Eközben felfedezi a tágabb környezetét, és tapasztalatokat szerez a térről – ennek érdekében próbáljunk meg minél nagyobb és biztonságos mozgásteret kialakítani számára. Amikor már ügyesen kúszik vagy mászik, kisebb akadályokat is állíthatunk, melyeket átmászhat, vagy amelyek alatt átbújhat.

Azok a gyermekek, akik maguk tanulnak meg felülni, el is tudják hagyni ezt a helyzetet, és ügyesen visszamennek négykézláb állásba vagy fekvésbe. Az ültetett babák ezt sokszor nem tudják – nagyokat esnek, felborulnak –, ezért jobb, ha nem tesszük olyan testhelyzetbe a kicsit, amit ő maga még nem tud felvenni. A rájuk erőltetett testhelyzetek az ízületeket, izomzatot is túlterhelhetik.

Kialakulhat néhány, a szokásostól eltérő mozgásforma. Ha a kisgyerek hamarabb felül, még mielőtt kúszni vagy mászni kezdene, előfordulhat, hogy egy darabig a popsiján csúszkál előre. Ennek nem szabad rögzülnie, ezért ilyenkor játsszunk minél többet hason fekve velük, és ösztönözzük őket ebben a helyzetben a helyváltoztatásra. Ha sikerül változatos terepet berendeznünk otthon a kúszás-mászásra, ezen a rendhagyó mozgásformán – ha nincs mozgásszervi akadálya – hamar túllép a gyermek. Mászásra ösztönzi a gyermeket, ha kisebb akadályokat kell a helyváltoztatás közben leküzdenie. Ha együtt játszunk vele, átcsalogathatjuk a saját kinyújtott lábunkon, de összetekert szőnyegen, a kanapé földre rakható, kemény szivacselemein vagy a kiságy földre helyezett matracán is hagyhatjuk mászkálni. Szeretnek bujkálni is: ha a lakás berendezése alkalmas, engedhetjük kisebb-nagyobb asztal vagy más bútor alatt mászni, a dohányzóasztal egy pokróccal leterítve például remek móka lehet.

A mászás nagyon nehéz mozgásforma, a négy végtag összehangolt keresztirányú mozgását igényli. Kezdetben nem is megy folyamatosan, úgy másznak, mint a kis robotok: szaggatottan, darabosan, széles alapon. Előfordulhat az is a mászás beindulásánál, hogy a gyermek úgy halad előre, hogy miután kezeit váltva előre tette, térdeit egyszerre húzza maga után. A páros alsó végtagmozgáson hamar túl kell lépniük, a megfelelő mozgástér, az egyenetlen felületek, a fel-le mászás ebben is segíthetnek. Gyakorlással azonban egyre gördülékenyebben és folyamatosabban megy majd ez a helyváltoztatás, a végén szinte „rohanni” is képesek így.

Egyes gyermekek „medveállásba” is felnyomják magukat, ilyenkor popsijukat emelik magasra, és tenyerükön, lábujjaikon egyensúlyozva elképesztő akrobatamutatványokat végeznek.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a kisgyermek hamarabb kezd el felállni, mint kúszni vagy mászni, ezt nem lehet megakadályozni. A környezetet kell úgy alakítani, hogy motiváljuk a mászásra: a lehető legnagyobb tere legyen, és amennyire lehet, kevés felkapaszkodási lehetősége. Fontos, hogy legalább a szabályos kúszás vagy mászás valamikor megjelenjen. A kúszás és mászás kellőképpen megerősíti a törzs- és végtagizmokat, fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyozó képességet, megalapozza a jó testtartást.

Ha a gyermek nem tud kúszni, mászni, és nem is tesz erőfeszítést a hely- és helyzetváltoztatásért, akkor igyekezzünk rábírni erre. Ne hagyjuk hosszú időre a kanapé sarkában kitámasztva ücsörögni, és ne töltse az egész napot az etetőszékben. Szoktassuk a földön való játszásra, hasaljunk mellé, és vegyük rá a mozgásra. Tegyük tőle távolabb a kedvenc játékait, hogy nyújtózkodni, kúszni kelljen neki értük (de ne túl messzire, mert akkor eleve el sem indul érte). Szép lassan rá lehet őket szoktatni a mozgásra – igaz, sok türelem és kitartás kell hozzá.

Finommozgás

Egészséges gyermek 6 hónaposan

• Célirányosan és pontosan nyúl előre a test középvonalában.
• Hosszan megtart egy játékot a kezében.
• Egyik kezéből át tudja tenni a másikba is a tárgyakat.
• Ha a kezébe adják, két játékot is megtart egy ideig.
• Észrevesz apró dolgokat, amiket gereblyéző mozdulattal próbál felvenni.

6 és 9 hónapos kor között

A szem-kéz koordináció fejlődésének több tényezője is van, a szem fejlődése és a finomabb látástípus rögzülésével megtanulnak két vagy három ujjal csippenteni. A látott tárgy felé nyúlás, annak megfogása és magtartása is egyre finomabban, pontosabban szabályozott. Ennek következtében a kezük és az abban fogott tárgy a tekintetükkel hosszan összekapcsolódik, így a csecsemők egyre ügyesebben bánnak a megragadott játékokkal. Már nem ejtik el olyan könnyen, így egyre alaposabban meg tudják vizsgálni, fel tudják fedezni a tárgyakat – a kéz egyaránt fontos  mozgási és érzékelési szempontból is.

Ebben az életkori szakaszban a gyermek már többet és szívesebben játszik a hasánfekve. Karjain stabilan támaszkodik, tárgyak után nyúl. Hason fekve látótere kitágul: messzebbre lát, belenézhet üreges tárgyakba, észrevesz egymásra helyezett dolgokat. Több játék lehet egy időben a látóterében, amik közül kedvére válogathat. A kézbe vett játékot hason fekve könnyebb megtartani, bizonyos esetekben szájba venni, ha mégis elgurul, tekintettel messzire lehet követni. Az ejtés mozdulatát követően láthatóvá és megfigyelhetővé válik a tárgy mozgása. Erőt lehet kifejteni lefelé, például megnyomni valamit, ami hangot ad, oda lehet húzni a játékokat, el lehet lökni dolgokat, a földhöz lehet kopogtatni. Mindez újabb tapasztalatot jelent a saját teste és a tárgyak összefüggésében, egymásra hatásában.

A stabil ülő helyzet kialakulása nagyon fontos mérföldkő, hiszen ekkor mindkét kar felszabadul a támaszkodás alól, és a kezek szabadon mozoghatnak egy sokkal nagyobb térben. A gyermek számára a tekintet is könnyebben irányítható, egyre nagyobb teret fog be, messzebbre lát, nagyobb felületre rálátva tud tájékozódni, sokkal több tárgyat, eszközt és eseményt tud megfigyelni. Egyre többször fognak meg egyszerre két játékot, és ezeket alapszinten egymással összefüggésbe is hozzák, például egymáshoz ütögetik.

Ebben az életkori szakaszban a kisgyermek gyakran változtatja a helyét és testhelyzetét. Nekiindul, odakúszik, hogy megszerezzen valamit, és a tárgyak felfedezése közben gyakran a hátára vagy az oldalára fordul, hogy két kézzel is megfoghassa azokat. Már mindenhová eljutnak a lakásban, ezért lényeges, hogy a lakás helyiségeit mindenhol biztonságossá tegyük. Próbálnak mindent elérni, megszerezni, kinyitni, kipakolni, ezért a fiókokat, szekrényajtókat gyerekbiztonsági zárral érdemes ellátni, a konnektorokat műanyag dugóval bedugni, a törékeny tárgyakat és veszélyes anyagokat (pl. virágcserép, tisztítószerek) elzárni.

Emellett érdemes körültekintően és minél sokoldalúbban megválasztani a gyermek körül lévő játékokat, tárgyakat: ne csak különböző anyagú, hanem  kisebb és nagyobb méretű tárgyak is legyenek körülötte. A nagyobb méretű tárgyak, mint például nagy pöttyös labda, méretesebb plüss figura, homokozóvödör, lufi stb., olyan játékok, amiket a gyermek csak a két kéz együttes használatával tud felvenni, megfogni és megtartani. Fejlődik ezáltal a két kéz összehangolt működése, a tárgyak változatos alakja pedig a csukló és az ujjak különféle mozgásait gyakoroltatják be. Egy-egy ilyen nagyobb játék megtartásában gyakran az egész test részt vesz: lábaikat felhúzzák, a térdükkel megtámasztják, néha lábukkal is fogják. Fontosak az üreges játékok és tárgyak is. Kezdetben a gyermek felfedezi ezek belsejét: bele tud nyúlni, maga elé emeli, és belenéz, belekiabál. Később tehetünk ezekbe több kisebb játékot, hogy a gyermek rájöjjön: ki tudja venni vagy borítani azokat.

A kisebb méretű játékokkal való foglalatosság, játék a finom és pontos fogások kialakulása, gyakorlása felé vezet. Fontos, hogy olyan tárgyakat válasszunk ki, melyek a lenyelés szempontjából nem veszélyes méretűek, ebben a korszakban ugyanis még mindent azonnal a szájukba vesznek. Alkalmas lehet közepes méretű fa építőkocka, kisebb méretű (kb. 4-5 cm átmérőjű) labdák. Ezeket mindig egy kis kosárkában, dobozban adjuk oda a kicsinek, hogy felfedezhesse a kipakolás örömét, mert ebben az időszakban ez kifejezetten tetszik nekik.

Itt is érvényes az otthon fellelt tárgyak érdekessége. A kiürült üdítős flakon, amibe sárgaborsót, színes gyöngyöket tehetünk, kiváló zsonglőrködésre ad lehetőséget, hisz kézzel-lábbal kell megtartani, és még hangot is ad. Üreges játéknak egy ritkábban használt műanyag konyhai keverőtál, kis zöldséges kosárka, fém kekszesdoboz is kiváló. Ezekbe a csokitojások belsejéből összegyűjtött műanyag tojások kerülhetnek, melyek kavargatása, zörgetése és kiborítása jó játék lehet. A finom, pontos fogások, a csippentés kialakításának elősegítésére néhány játékra kössünk rövid (max. 20-30 cm, nehogy a kicsire veszélyt jelentsen) zsinórt, ezeket majd felcsippentheti, markolászhatja. Ezt az étkezések alkalmával is gyakoroltathatjuk: tegyünk a tányérjára kis falatkákat, amiket ő maga is megfoghat és a szájába tehet.

 

Egyéni eltéréseket láthatunk attól függően, hogy milyen testhelyzeteket tud felvenni. A hason vagy háton fekve játszó gyermek még nem biztos, hogy ugyanazon a szinten tevékenykedik, mint az, aki önállóan felül, és stabilan megülve játszik. A még fekve játszó gyermeknél lehetséges, hogy kevesebbszer látjuk, hogy egyszerre több tárgyat fog meg, hogy két játékot egymással összefüggésbe hoz, hogy kipakol, vagy madzagon magához húzza a távolabb lévő játékot. Ha a gyermek még nem ül fel, de ültetett helyzetben is meg akarjuk figyelni a tevékenységét, keressünk stabil, támasztott testhelyzetet számára, például támasszuk meg a hátát az ölünkben, vagy fogjuk a törzsét. A támaszték nélkül ültetett gyermek nehezebben koncentrál más feladatra, mert komoly összpontosítást jelent számára az ülő helyzet megtartása.

Az ülő helyzetben megfigyelt tárgyakkal való bánásmód többféleképpen eltérhet a fekvő helyzetben megfigyeltektől. Az a kisgyermek, aki már stabilan megül, néha ügyesebben bánik a tárgyakkal ülő, mint fekvő helyzetben. A bizonytalan testtartású gyermek, akit a kar megemelése még kibillent a kiegyensúlyozott helyzetből, nem tudja kihasználni az ülő helyzet előnyeit. Ezeknél a gyermekeknél azt látjuk, hogy még azt sem képes megcsinálni ültetett helyzetben, amit hason vagy háton fekve könnyedén elvégez.

Nem jó a gyermeket tartósan olyan testhelyzetekbe hozni, melyeket nem ő maga vesz fel.

A testtartásra, a mozgáskoordináció és az egyensúly fejlődésére, és közvetetten még a kézügyességre is pozitív hatással van a nagy térben való szabad mozgás.

Ugyanakkor az ültetett helyzet fontos, ha az étkezésben a szilárdabb ételeket, a kanalazást, a pohárból ivást akarjuk bevezetni, ezekhez ugyanis a törzs és a fej függőlegesebb tartása az ideális. Amíg stabilan nem ül meg a gyermek, ne tegyük etetőszékbe – jobb, ha az ölünkbe vesszük, hátát (félig ülő helyzetben) jól megtámasztjuk, egyik karunkkal átöleljük (ezzel stabilitást biztosítunk neki), fejét pedig a függőlegeshez közelítjük, és így etetjük.