A hat hónapos csecsemő a tárgyak
egyik kézből a másikba való áthelyezésével utat nyit annak a lehetőségnek, hogy
mindkét kezében egyszerre tartson meg egy-egy tárgyat. A tárgyakat eddig úgy
hozta összefüggésbe, hogy az egyik rögzített volt, a másikat ő mozgatta, mint
amikor például a csörgővel dobolt a talajon. A két kézben tartott tárgyakat
egyszerre lehet mozgatni, és így alkalmat adnak más összefüggések felfedezésére
is. Bővül az ismerete a tárgyak tulajdonságairól, így
válogat a kínálatból tapasztalata és emlékezete szerint.
A babák elkezdik megtanulni, hogy
a tárgyak akkor is léteznek, ha nem érzékelik (látják, hallják, tapintják) őket
– ezt nevezzük tárgyállandóságnak.
Ezt a folyamatot támogatja a hangok forrásának keresgélése, a kukucs játék
kezdeti akciói, amikor még a felnőtt irányítja és mozgatja a kendőt és a
játékot. A hatodik hónaptól fog a baba érdeklődni a leejtett tárgyak, a részben
elrejtett játékok iránt, és gyakorlásának eredményeként kilenc hónaposan már
nem lesz akadály lerántani kedvencéről a kendőt. Vagyis ha látta az elrejtés
folyamatát, akkor tudja, hogy a tárgy a kendő alatt rejtőzik, és ha leveszi a
kendőt, ott találja a tárgyat. A kukucs játékot nagyon szeretik a babák, akár
a
mi, akár az ő arcukat takarjuk el, akár valamelyik játékáról „rántjuk le a
leplet”.
Elkezdik utánozni a
felnőttek egyszerű mozdulatait, ami egy gyors és hatékony tanulási forma.
Kétféle
igényt kell ebben az időszakban kielégítenünk: az egyik, hogy a baba
elmélyülten és önállóan tudjon felfedezni, játszani, a másik, hogy tanulási
folyamatát a velünk való játék felgyorsítsa. A kettő közötti egyensúlyt persze
kihívás kialakítani és megtartani, hiszen a babának hol erre, hol arra van
igénye.
Fontos a
játékok változatossága: általuk tanulják meg különféle kategóriákba sorolni a
tárgyakat, felfedezni, megérezni, megkülönböztetni tapintásukat, formájukat,
hangjukat, illatukat stb.
Jó
kiegészíteni az áruházak műanyag játékeszköz-kínálatát az otthon fellelt
tárgyakkal. A vászondarabkát lehet szopogatni, a fém kistálat és a fakanalat
egymáshoz is lehet ütögetni, a kiürült ásványvizes palackok is felhasználhatók:
tehetünk beléjük marék lencsét, kukoricát, sárgaborsót stb., ezek érdekes
hangot adnak.
Az tárgyak közötti
összefüggéseket olyan eszközökkel tudják próbálgatni, melyek között
szerepelnek üregesek is, mint például kis tálkák, poharak stb. Ezekbe ekkor még
véletlenszerűen kerülnek bele a kisebb tárgyak: vagy úgy, hogy a két kezében
lévőket ütögetni akarja és azok egybecsúsznak, vagy úgy, hogy véletlenszerűen
beleesnek. A válogatásnál ezt is vegyük figyelembe. Arra is figyeljünk, hogy ne
vegye körül túl sok játék a babát: öt-hat játék elég a közelében. Inkább pár
nap után cseréljünk ki egy-egy játékot, hogy megtapasztalhassa annak is a
formáját, tapintását, hangját.
A közös
játék a tárgyra irányuló közös figyelemmel kezdődik. Az utánzás az egymásra
hangolt játék közben jön létre, és a felnőttől érkező megerősítés a jutalom. A
baba így gyorsabban birtokba tudja venni a világot.
Ha azt vesszük észre, hogy az elejtett játékoknak
nem néz utána, nem próbálja meg visszaszerezni azokat, akkor ez annak a jele is
lehet, hogy a tárgyak a cselekvés során nem maradnak még meg a baba
emlékezetében. Ha elejti, eltűnik, megszűnik létezni számára a tárgy. Ilyenkor
segítenünk kell neki: mutassuk meg újra a leejtett játékot, de ne úgy, hogy a
kezébe adjuk, hanem például a csörgőt ott csörgessük meg, ahová esett, és
segítsünk neki odafordulni is, hogy észrevegye újra a játékot. Nem kell
elterelni a figyelmét egy másik érdekes eszközzel, a gyakorláskor mindig egy
tárggyal játsszunk. Ez a gyakorlás néha hosszabb időbe telik, napokba, akár pár
hétbe is. Ha néhány hét után sincs változás, akkor kérjük ki a védőnő, orvos
tanácsát.