Testi fejlődés és mozgás

Nagymozgás

Egészséges gyermek 12 hónaposan

• Szimmetrikus végtagmozgással mászik.
• Könnyen változtatja testhelyzetét ülés és négykézláb állás között.
• Kapaszkodva feláll.
• Bútorok mentén kapaszkodva oldalazva ellépeget.
• Önállóan megáll.
• Néhány lépést tesz.

12 és 15 hónapos kor között

A legtöbb kisgyermek ebben az életkorban kezd el egyedül járni. Amikor elindul, igen széles alapon teszi ezt: aprókat lép, teli talpasan teszi le a lábát a talajra, felsőteste eléggé kileng oldalra, és karjaival intenzíven egyensúlyoz. Még sokat esik, nehezen kerül ki akadályokat, és átlépni sem tudja azokat. Az önálló (kézfogás és kapaszkodás nélküli) megállást a legtöbb kisgyermek előbb kezdi el gyakorolgatni, mint a kapaszkodás nélküli felállást a földről. Bútorokba vagy falba kapaszkodva állnak fel, és miközben játszanak, egyik majd másik kezükkel engedik el a támasztékot, és megállnak. Először pár másodpercig, azután egye hosszabb ideig tudnak egyensúlyban maradni. Az elindulást és megállást is meg kell tanulni, legtöbbször azt láthatjuk, hogy a gyermek két közeli bútor vagy két felnőtt között teszi meg első önálló lépéseit. Kapaszkodva feláll, majd elengedi, amit fogott, és néhányat lépegetve ismét megkapaszkodik valamiben. Ebben a fejlődési szakaszban a bútorok éles sarkai veszélyesek lehetnek a gyermek számára, ezt sarokvédők beszerzésével orvosolhatjuk, vagy a gyermek fejének magasságában végződő bútorok elforgatásával, fal mellé tolásával.

Az állás, járás fejlődését ebben a szakaszban abban figyelhetjük meg, hogy a gyermek elkezdi gyakorolni a kapaszkodás nélküli felállást a szoba közepén, és álló helyzetben egyre hosszabban gyakorolja az egyensúlyozást. Ebből a helyzetből elkezd lépegetni, és láthatjuk, hogy megtanul elindulni és megállni anélkül, hogy valamibe belekapaszkodna. Egyre tudatosabban és célirányosabban járkál a szobában, majd az egész lakásban. Megtanul irányt is változtatni menet közben. Egy idő után már arra is képes lesz, hogy magával vigyen valamit, és így a játékait hurcolgatja fel-alá. Az útjába kerülő akadályok átlépése kezdetben még nehézséget okozhat, ezért ha küszöb van, akkor még megkapaszkodnak az ajtófélfába, a szoba közepén lévő akadályokat pedig inkább kikerülik.

A lúdtalppal kapcsolatban: álló helyzetben a támaszkodása csecsemőkor végén, az állás-járás kezdetén a gyermek teljes talpán történik, azaz a lábujjak, a talp közepe és a sarkak is a talajon vannak. A lábfejek ebben az életkorban lehetnek kissé kifelé vagy befelé fordulóak, és előfordulhat enyhe aszimmetria. A bokák kissé befelé dőlhetnek, amikor a baba feláll, mert lábizmai még nem elég erősek a későbbi egészséges helyzet megtartásához. A tipegő gyermekek lábboltozata még nem alakult ki, ezért „lúdtalpasnak” tűnnek, de ez a természetes állapot. A terhelés, a sok mozgás és az izmok erősödése által fokozatosan alakul ki a láb boltozatos szerkezete, a végleges formáját csak nyolc-tízéves korra éri el. Amennyiben feltűnően nagyfokú a bokák befelé dőlése az önálló járás kialakulása után, konzultáljunk a házi gyermekorvossal vagy gyermekortopéd orvossal.

A lakásban és nyári időszakban a szabadban jó, ha a gyermek minél többet van mezítláb. Ha cipőt adunk rá, azzal kikapcsoljuk a láb kapaszkodó és különféle helyzetekhez alkalmazkodó, támaszkodó funkcióját. A lakásban a gyermek keveset van egy helyben: feláll, leül, fel-le mászik, guggol, lábujjhegyre emelkedik – ilyenkor talpával és lábujjaival kapaszkodik és támaszkodik, ezzel erősíti a boka körüli és a talpizmokat. Fontos viszont, hogy a talpa ne csússzon, ezért ha nem szőnyeggel fedett padlón tartózkodik, jó ha csúszásgátló talppal (gumi vagy bőr) ellátott zokni van rajta. A szabadban való mezítláb járás során az egyenetlen, göröngyös talajon és különféle dimbes-dombos terepen a talpizmoknak erőteljesen kell dolgozniuk. A fentiek nagyban segítik az egészséges lábszerkezet kialakulását.

Az aszfalton természetesen jobb a cipő viselése. A jó gyerekcipő talpa nem túl kemény, a baba súlya alatt is könnyen hajlik és felveszi a talaj dőlését, egyenetlenségeit. Vásárláskor tehát próbáljuk ki, megfelelően hajlik-e a cipő talpa! Emellett a kérge hátul a saroknál legyen merev, ez tartja a bokát, és nem engedi túlzottan befelé dőlni. Szandálnál is jobb, ha zárt sarkút választunk. Talpbetétes cipő viselése gyermekkorban kizárólag orvosi előírásra javasolt, mert ezzel csak gátoljuk a természetes boltozatok kialakulását.

Az önálló járás kialakulása elég széles életkori sávban történik. Bár nagyon nagy dolog, amikor a gyermek megteszi első önálló lépéseit, mégsem az számít, hogy egy normál tartományon belül mikor teszi ezt meg. Sokkal fontosabb, hogy az álláshoz és járáshoz szükséges mozgásos funkciók jól megalapozottak legyenek, mert akkor lesz a testtartása megfelelő, a járása harmonikus és biztonságos. A mászást az önálló járás kialakulása után is használják még a gyermekek. Sokszor a játékosság kedvéért váltanak vissza erre a mozgásformára, vagy azért, mert nagyon sietnek, és a mászás még biztonságosabb. A másik ok, amikor alkalmazniuk kell a mászást, ha olyan terepviszonyokkal találkoznak, amit járással még nem képesek megoldani. Ilyen lehet egy tizenöt hónapos gyermek számára a lépcső, vagy a lakás és a kert kisebb-nagyobb bútorainak meghódítása, ahová még nem tud állva kapaszkodva fellépni, ezért négykézlábra ereszkedik. A felfedező gyermek megpróbál felmászni mindenre, amit az adott testméretekkel meg tud hódítani. Kezdetben az alacsonyabb bútorok jöhetnek szóba, a gyerekszék, az alacsony ágy és a kanapé. Később a fotelek és székek is célponttá válnak. A felmászás mindig könnyebb a gyermek számára, mint a lejövetel. Kezdetben ezért felügyelnünk kell ezeket a manővereket, és néhányszor meg kell mutatni, hogyan kell megfordulni és hátrálva lejönni a bútorokról, illetve a lépcsőről. Legyünk mindig a gyermek mögött, amikor hagyjuk felmászni őket valamire!

Nem biztos, hogy a lassabb mozgásfejlődésű kisbaba esik el többször, amikor a járást tanulja, gyakorolgatja. A gyerekek temperamentuma is befolyásolja, hogy mennyire biztonságra törekvők, vagy ellenkezőleg, kissé vakmerők. A nagyon mozgékony babák, akik a világot kihívásnak élik meg, és minden részét azonnal aktívan próbálják felfedezni, nem törődnek azzal, hogy még nem biztos az egyensúlyuk járás közben. Mennek, amint tudnak, sokszor elesnek, ügyesen letámaszkodnak, és már pattannak is újra fel, „futnak” tovább. A szemlélődőbb, kivárósabb babák, akik kevésbé pörgősen élik mindennapjaikat, sokszor később kezdenek el járni. Addigra viszont biztos egyensúlyérzékük lesz, ők nem mennek a bizonytalanra, amikor elindulnak, már alig-alig esnek el.

A gyermekek, amikor kapaszkodva állnak, néha lábujjhegyre emelkedhetnek. Csinálhatják ezt akkor, amikor magasabban lévő dolgokat szeretnének elérni és nyújtózkodnak felfelé, de van, hogy csak a mozgás öröméért gyakorolgatják. Legtöbbször azonban álló és járó helyzetben a saroknak is a talajon kell lennie. Figyeljük meg, hogy könnyedén le tudja-e tenni mindkét sarkát a földre.

Finommozgás 

Egészséges gyermek 12 hónaposan

• Finoman, pontosan nyúl a tárgyakért.
• Egyszerre több tárggyal játszik.
• Apró tárgyakat is felvesz két ujjas csippentő fogással (kenyérfalat, kekszdarab, mazsola, madzag).
• Céltudatosan ejt és dob játékokat.
• Bepakol nagyobb edénybe kisebb tárgyat.
• Egymásra tesz játékokat.

12 és 15 hónapos kor között

Ebben az életkori szakaszban a tér meghódítása számtalan lehetőséget kínál a gyermeknek a tárgyakkal való tevékenységek, fogások, elengedések, ráhelyezések gyakorlására. Nagyon sok helyet elér már, így egyre többféle tárgyat tud megszerezni magának a lakásban: a konyhaszekrény edényeit és fakanalait, lemezeket a polcról, mindenféle zsinórokat, kulcscsomót stb. Szinte mindenhol ott van, ahol a felnőttek, figyeli, utánozza őket a mindennapi tevékenységekben, és ezáltal is rengeteget ügyesednek kezei, finomodnak ujjmozgásai. Láthatjuk, hogy a kisebb méretű tárgyakat is pontosabban fogja meg és engedi el.

Amennyiben a gyermeknek lehetősége van sokféle tárggyal megismerkedni, rá fog jönni, ki fogja kísérletezni, hogy hogyan tud tárgyakat egymásra helyezni. A mozdulat kezdetben még bizonytalan, ezért először a nagyobb méretű játékait teszi egy lapos felületre, például szivacskockáit felpakolja egy sámlira, csörgőjét a polcra, kisautóját egy doboz tetejére. Figyeljük meg a ráhelyezést, és dicsérjük meg, bátorítsuk, ha egymásra rak valamit. A sok gyakorlás és kísérletezés eredménye lesz, hogy később kisebb tárgyakat is egymásra tud majd helyezni, és az építés kedvelt játéktevékenysége lesz. Úgy tudjuk támogatni ezt, ha együtt játszunk vele, mi magunk is építkezünk, bemutatjuk a tevékenységet. Sokáig élvezetes játék marad a torony ledöntése, kezdetben még ezt várja a gyermek újra és újra, de ezzel egyúttal motiválni is tudjuk arra, hogy ő maga is segítsen egymásra rakosgatni a kockákat, karikákat vagy poharakat.

A pakolgatás, ki-be rakosgatássorán a kisebb játékoknak a nagyobb méretű üreges tárgyakba helyezése ennek az életkornak a fő tevékenysége. Már nem csak egy-egy tárgyat, hanem egymás után többet is berakosgatnak, például a vödörbe a homokozó formákat, kis kosárba az edénykéket. Kísérletezés kezdődik a méretekkel, mi mibe fér bele és mibe nem. A formákat is kezdi megtapasztalni, és rájön, hogy a legkönnyebb a gömbölyű, tojásdad, illetve henger alakú tárgyakat beleilleszteni a kerek lyukakba.

Az eszközhasználat fejlődését segíti elő, hogy tudja, melyik játéktárgy mire való: telefonál, autót tologat, babát fésül, stb., és ezek által a legkülönfélébb fogásmódokat és mozdulatokat gyakorolja. A felnőttek szokásainak lemásolása is megnyilvánulhat kézmozdulatok, tevékenységek utánzásában. Szívesen megkaparintják már a tollat, ceruzát a felnőtt vagy a nagyobb testvér kezéből, és próbálnak nyomot hagyni a papíron.

Egyéves kort követően már nagyon szeretnek labdával játszani a gyermekek. Ha van rá lehetőség, jó, ha különféle méretű és anyagú/tapintású labdák vannak körülötte. A mászás során kedvelt játék, hogy maguknak dobják vagy gurítják előre, és gyorsan utánamásznak. A labdadobás ekkor még nehezen megy állva, mert az egyensúlyi helyzetük nem elég biztos hozzá. Inkább ülve labdáznak, a nagyobb méretű labdákat két kézzel, a kisebbeket egy kézzel gurítják, illetve dobják. A dobás mozdulata még merev és szögletes, nem is mindig sikerül a labdát a megfelelő pillanatban elengedni. Megfogni csak a gurított labdát tudják, a dobásból érkezőt még nem.

Az egymásra helyezés tanulásához cipősdobozok, konyhai műanyag ételtároló dobozok, kis sámli vagy puff is megfelelő, melyre a gyermek rárakosgathatja a játékait. A szekrények alsó polcait is érdemes kiüríteni, amúgy is lepakolná, amit ott talál, így viszont jó hely a játékainak. Egymásra rakosgatáshoz kiválóak az egyforma méretű műanyag poharak, a poháralátétek, nagyobb szivacskockák, kisebb dobozkák.

Elérkezett az alkotás ideje is, már látják és értik, hogy egy üres papíron nyom keletkezik. Eszközöket (ceruza, ecset) még nem biztos, hogy szívesen használnak, ezért inkább hagyjuk tenyere, ujjai segítségével dolgozni. Nem kell asztalhoz sem ülni, legkönnyebb, ha leterítünk egy nagyméretű csomagolópapírt vagy üres, kinyitott doboz kartonját, és ujjfestéket vagy krétát adunk a kicsi kezébe. Ha még gyakran veszi a szájába a tárgyakat, egy kis tálban odakészített víz is megteszi. Ezzel is lehet a papíron nyomot hagyni ujjal, szivaccsal. Nyáron az udvaron a betonra is jól lehet vízzel festeni akár tenyérrel, szivaccsal vagy nagyobb ecsettel.

Nemcsak a víz és a festék kenegetése fejleszti a tapintási érzékelést és a finommozgást, hanem a különféle más képlékeny anyagok kézbe fogása is. Már ebben az életkorban játszhatnak a homokkal, amit lehet túrni, gyúrni, söprögetni, szórni, lapátolni és öntögetni. Bent a lakásban készíthetünk só-liszt gyurmát, ezt is nagy élvezettel markolásszák, tépkedik ebben a korban.

Az egyéves gyermek nagyon mozgékony életkori szakaszban van, akkor is, ha mászik, és akkor is, ha épp elkezdett járni. Van, amikor az új mozgás gyakorlása, a tér felfedezése, a mozgásos tapasztalatszerzés néhány hónapon keresztül teljesen leköti a gyermek figyelmét és kimeríti energiáit. Ilyenkor azt vehetjük észre, hogy a korábban hosszan és elmélyülten játszó gyermeket nem érdekli semmi, csak nagyon rövid ideig tevékenykedik önállóan tárgyakkal, játékokkal, és még együttes játékra is nehéz rávenni. Ebben az életkorban ez előfordul, és nyugodtan hagyhatjuk a gyermeket jönni-menni. Amikor a helyváltoztatás, az egyensúlyozás gyakorlása, a tér felfedezése már nem lesz olyan izgalmas újdonság számára, ismét nekilát majd a tárgyakkal hosszan tevékenykedni.