A gyermekkori ticről
A tic valamilyen formájával szinte minden nap találkozunk, mégis sok tévképzet él róla, ami nehezíti felismerését, elfogadását, kezelését. Ugyanakkor nagy gondot okoz a ticet mutató gyermek szülei, hozzátartozói, pedagógusai, társai számára. Ezért érdemes beszélni róla. Fiúkban gyakoribb rendellenességről van szó, de lányoknál is előfordul. Sokszor családi halmozódást mutat, de a pontos öröklésmenet nem ismert.
A tic akaratlan, hirtelen, gyors, rövid, ismétlődő, sztereotip mozgás (motoros tic) vagy hangadás (vocalis tic). Az extrémen súlyos eseteket kivéve nem jelentkezik folyamatosan. A motoros tic egyszerű formái lehetnek például hunyorgás, grimaszolás, orrhúzogatás, a szemgolyók hirtelen elfordítása, fejrángatás, vállrándítás, lábdobogás, összetett formái például a szökdécselés, ugrálás, tapogatás. A vocalis tic lehet például szipogás, szimatolás, krákogás, köhögés, dünnyögés, röfögés. Összetett formák esetén a helyzethez nem illő szavak, szótagok, rövid mondatok ismételgetése jelentkezik. Motoros ticek közül a hunyorgás, szemforgatás esetén gyakran szemészeti, köhögés, krákogás esetén gégészeti vagy allergológiai problémára gondolnak a szülők, de sokszor még az orvosok is. Az akaratlan mozdulatok sokszor célszerűnek tűnnek, például a fej megrázása a haj elsöprése céljából, de egy idő után fel kell tűnjön, hogy nem erről van szó. Sokszor a gyerekek társítanak egy akaratlagos mozdulatot a tichez, pl. elsimítja a haját a fejrázás után. Nagyobb gyerekek el tudják mondani, hogy a tic-et megelőzi egy kellemetlen érzés, általában a tic helyén.
Nagyon fontos tudni, hogy nem akaratlagos jelenségről van szó. Megtévesztő lehet, hogy a gyerekek egy időre, többnyire néhány percre, de akár órákra is vissza tudják tartani a kóros jelenséget, de utána még nagyobb erővel tör elő. Olyan, mintha a szünet után „kitikkelné” magát a felgyűlt feszültség miatt. A ticet nyugtalanság, düh, stressz, izgatottság, fáradtság fokozza, pihenés, lazítás vagy éppen figyelemkoncentráció csökkenti. Jellegzetes helyzet, amikor a ticelő gyermek az orvosi rendelőbe belépve, a helyzet okozta izgalom miatt azonnal mutatja a tünetet, majd a kezdeti beszélgetés alatt megnyugodva illetve vizsgálat alatt, feladathelyzetben teljesen tünetmentessé válik. Érdekes azonban, hogy kérésre a gyerekek minden tünetüket be tudják mutatni. Bizonyos élethelyzetek kifejezetten provokáló hatásúak. Ilyen például az iskolakezdés. Augusztus végén, szeptember elején mindig megnő a tic miatt jelentkező betegek száma. A hullámzó lefolyás azonban spontán is jelentkezhet, nem mindig köthető érzelmi állapothoz, pszichés feszültséghez. A tic diagnózisát a tünetek alapján kell felállítani, semmilyen egyéb vizsgálómódszer nem segít.
A ticrendellenességek legsúlyosabb formája a Gilles de la Tourette-szindróma. Egy évnél tovább fennálló többféle motoros tic és legalább egyféle vocalis tic esetén beszélhetünk róla, de ezeknek nem kell egyidejűleg fennállni. A betegség lefolyása alatt a ticek típusa, helye, gyakorisága, súlyossága változik. A betegség nagyon összetett, minden eset egyéni. Vannak olyan idegrendszeri betegségek, amelyeknek része lehet tic, ilyenkor Gilles de la Tourette-szindróma nem áll fenn.
Vannak a tictünetekhez gyakran társuló egyéb tünetek és betegségek: ilyenek a kényszercselekvések-kényszergondolatok (obszesszív-kompulzív rendellenesség), a figyelemhiányos hiperaktivitászavar (ADHD), valamint egyéb viselkedészavarok is.
A betegség oka nem ismert. A leginkább elfogadott elmélet szerint az agyi ingerületátvivő anyagok, az un. neurotranszmitterek, elsősorban a dopamin és szerotonin egyensúlyának megbomlása okozza, dopamin túlsúly alakul ki, de ennek oka ismeretlen. A felnőttkorba érve a tünetek enyhülnek vagy elmúlnak, tehát az agy érési folyamatainak is lehet szerepe. Nagyobb tanulmányok azt mutatják, hogy serdülő- vagy felnőttkorra az esetek egyharmada lesz tünetmentes és további harmadánál enyhülnek a tünetek.
A tünetek gyakran enyhék, komolyabb kezelést nem igényelnek. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy miről van szó. Ha nem vagyunk biztosak a dologban, többnyire a háziorvos is felvilágosítást tud adni. Ha súlyosabbnak látja a helyzetet, szakorvoshoz (elsősorban gyermekpszichiáterhez) vagy pszichológushoz fogja irányítani a gyermeket. Neurológusra akkor lehet szükség, ha más betegségtől, pl. epilepsziától kell elkülöníteni a ticrendellenességet.
Fontos, hogy a gyereket ne figyelmeztessük, főleg ne szóljunk rá, hogy „hagyd már abba”. Természetesen sokszor nehéz, de meg kell próbálni nem észrevenni a tüneteket.
Az orvos vagy pszichológus részéről a tünetek elmagyarázása, tanácsadás, hosszabb beszélgetés sokszor olyan megkönnyebbüléshez vezet, hogy a ticek gyorsan elmúlnak.
A szülők megértve, hogy miről van szó, könnyebben elfogadják a helyzetet és a gyerek is megszabadul a szándékosság vádjától. Mindenképp gondolni kell az önbizalom erősítésére, a megfelelő önértékelésre. Fontos, hogy a pedagógusok is tudjanak a problémáról, és a szülőkhöz hasonlóan kezeljék a helyzetet. Ők tudnak segíteni abban is, hogy az iskolatársak ne csúfolják, hecceljék a gyereket illetve meg tudják védeni az esetleges kiközösítéstől.
A nem gyógyszeres kezelések közé különböző viselkedés-terápiák tartoznak. Ennek egyik fajtája, amikor megtanítják a gyermeket a ticet megelőző érzés felismerésére és összekötésére valamilyen akaratlagos viselkedéssel, amelyik egyben akadályozza a tic kitörését. A viselkedésterápiák, vagy a szintén használatos relaxációs tréningek a kevésbé súlyos esetekben jönnek szóba.
Számos gyógyszeres kezelés is létezik. Ezek alkalmazásánál az orvosnak mérlegelni kell, hogy a kedvező hatás és a szinte minden gyógyszernél fellépő kisebb-nagyobb mellékhatások olyan egyensúlyban legyenek, hogy a jó közérzet és a megfelelő iskolai teljesítmény is megmaradjon. Természetesen a fent említett esetleges társuló betegségeket is kezelni kell.
Dr. Siegler Zsuzsanna gyermekneurológus
Bethesda Gyermekkórház
