Testi fejlődés és mozgás

Nagymozgás

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Négykézlábra áll és így hintázik előre-hátra.
• Önállóan kúszik vagy mászik.
• Mozgékony, nagyon élvezi a helyváltoztatást.
• Fel tud ülni, és ülésben is biztonságosan játszik, jó az egyensúlya ebben a helyzetben.

9 és 12 hónapos kor között

Kilenc és tizenkét hónapos kor között látványos új elemekkel bővül a gyermek mozgásrepertoárja. A felegyenesedésben már a lassabban fejlődők is továbblépnek a fekvő, félülő helyzetekből az ülés felé. Megbillenéskor jól használják egyensúlyozó mozdulataikat. Ennek a szakasznak a végén már felkapaszkodnak és felállnak, és van, aki megteszi első önálló lépéseit. A legtöbb időt azonban még kúszással vagy mászással töltik. Ezeknek kell ebben az időszakban a leggyorsabb, legügyesebb mozgásformáknak lenniük, melyekkel bárhová könnyedén eljutnak a lakásban, és akár a szabadban is. Lassan az egész lakást bejárják, felfedezik, átmennek egyik helyiségből a másikba. Nagyon mozgékony időszak ez a legtöbb kicsinél, számunkra is fárasztó, ezért jó, ha továbbra is van olyan biztonságosan elkerített szobasarok vagy járóka, ahová akkor kerül a kicsi, amikor nem tudunk rá figyelni egyéb teendőink miatt.

A feltérdeléshez alacsonyabb felületekre támaszkodhatnak, például zsámoly, sámli, felnőtt combja. A felállás olyan helyen sikerül nekik először, ahol jól meg tudnak kapaszkodni, például a járóka vagy a kiságy rácsában. Később a bútoroknál (dohányzóasztal, polc, kanapé), végül a fal mellett is képesek lesznek felállni. A felállás akkor szabályos, ha a baba feltérdel, majd az egyik lábával előre lép a talpára, és így féltérdelésen keresztül áll fel. Amikor elkezdi ezt gyakorolni, előfordul, hogy térdelésből egyszerre nyújtja ki a lábait. Rövid gyakorlási szakaszt követően ennek át kell alakulnia, a baba maga kísérletezi ki a helyes felállást. Kezdetben nehézséget szokott okozni, hogy a gyermek visszaüljön vagy visszatérdeljen a földre. Ehhez másfajta mozgáskoordináció és izommunka szükséges, ami szintén gyakorolással sajátítható el. Eleinte a mi segítségünket fogja kérni, amikor elfárad állva, később változatos módon megtanul visszaereszkedni. Letérdel, leguggol, vagy popsiját hátra dugva egyből ülésbe huppan.

A járás egyik fontos előkészítője, amikorra a baba kapaszkodva áll, eközben megtanulja testsúlyát az egyik lábára helyezni. Ilyenkor azt látjuk, hogy egyik lábát emelgeti, vagy ide-oda táncikál állva. Egy idő után elkezd oldalazva lépegetni a rács, a bútorok vagy a falak mentén. Ahogy ügyesedik állva, sokszor már csak az egyik kezével kapaszkodik, majd időnként mindkét kezével elengedi a támasztékot és megáll néhány másodpercre. Az oldalazásnál pedig egyre többször úgy kapaszkodik át egyik bútorról a másikra, hogy közben elengedi a kapaszkodásra használt tárgyat és párat lép. Az állás fejlődésével figyelhetjük meg azt is, hogy ha észrevesz a földön egy játékot, akkor képes az egyik kezével kapaszkodva lehajolni, és a másikkal felvenni a kinézett tárgyat.

A kicsi, amikor elkezd járni, széles alapon totyog, rövideket lép, jobbra-balra dülöngél, és karjaival egyensúlyoz. A járás néhány hónap alatt válik biztonságossá, és még hosszú évekig finomodik. Csak hét-tízéves korra éri el azt a hatékonyságot, dinamikusságot és ruganyosságot, ami a felnőttek járását jellemzi.

A kilenc-tizenkét hónapos gyermek valamilyen mozgással már bejárja a rendelkezésére álló teret, így a lakás nagyobb területeit vagy egészét biztonságossá kell tennünk. Egyre több tárgyat elérnek, mindent próbálnak megszerezni és megvizsgálni.

Ha meleg évszakra esik a mászás időszaka, akkor védett környezetben, a szabadban is tegyük le a gyermeket (pl. kert, strand, játszótér). Melegebb őszi és tavaszi napokon jól felöltözve, olyan ruhában, amit nem sajnálunk, szintén mászhat a gyermek a szabadban. A nagy tér és a furcsa talaj kezdetben ijesztő lehet neki, előfordulhat hogy sokáig le sem merészkedik a pokrócról..Lassan azonban a kíváncsisága erősebb lesz, és elindul felfedezni a terepet. Új tapasztalat a füvön, homokon, kavicson mászni, és a talaj kisebb-nagyobb egyenetlenségeit legyőzni. Ilyenkor azonban feltétlenül kísérjük a gyermeket, mert ebben az időszakban még mindent a szájába vesz. A biztonságosan mászó gyermek a lépcsőn megtanul ügyesen felmászni, és alacsonyabb bútorokat is meghódít. A lefelé jövetel sokkal nehezebb, a megfordulást és lehátrálást tanítanunk kell a babának, de ezt hamar el szokták sajátítani.

Fontos tudnunk, hogy ez az utolsó időszak, amikor még gyakorolhatja gyermekünk azokat a megalapozó képességeket, amik ahhoz szükségesek, hogy álló helyzetben a testtartása megfelelő legyen, és a járás szép, harmonikus mozgássá alakuljon. A felállás, járás szempontjából is az a legjobb, ha a gyermek önállóan kezdi el ezeket gyakorolni. A környezet kialakításával, megfelelően biztonságos kapaszkodási lehetőségekkel és motiválással lehet segíteni a kisgyermeket a mozgás önálló kivitelezésére. Az első önálló lépések megtételének ideje nagyon széles életkori sávban történhet meg. Van kisbaba, aki kilenc-tíz hónaposan már jár, és van aki csak másfél évesen teszi meg első lépéseit. A babának egy-másfél éve van addig, míg állni és járni kezd, ezt követően élete végéig ebben a helyzetben fogja terhelni az ízületeit, ínszalagjait, izomzatát. Fontos, hogy ne siettessük az állást és a járást, mert ettől is függ, hogy álló helyzetben milyen lesz a gyermekünk testtartása, lábtartása, és hogy mennyire fog ügyesen esni, mennyire tudja majd eséskor magát megvédeni.

Amennyiben a mászás időszaka nyárra esik, és a babának lehetősége van a szabadban mászkálni, előfordulhat, hogy térdét zavarja/sérti a talaj. Ilyenkor gyakran kialakítják az úgynevezett medvemászást, amikor nyújtott könyökkel és térddel, a tenyéren és talpon támaszkodva mennek, popsijukat az égnek emelve. A lakásban mászó gyerekeknél ez a mozgásforma gyakran kimarad, náluk többnyire csak a medveállást, és az ebben a helyzetben való egyensúlyozást láthatjuk.

A felegyenesedésben első körben azt figyelhetjük meg, hogy a gyermek amilyen könnyen felül bármilyen helyzetből, ugyanolyan könnyen és gyorsan el is hagyja az ülést, és megy tovább a maga helyváltoztatási módján. Ezt az átmenetet egyik testhelyzetből a másikba akkor sajátítják el biztonságosan, ha fokozatosan ők maguk kísérletezik ki. Ezért is fontos, hogy olyan kisbabát, aki még nem ül fel magától, ne ültessünk tartósan semmilyen eszközben kanapé sarkában vagy földön párnákkal kitámasztva. Kivétel ez alól, amikor etetjük, hiszen a kanalazást és a szilárd ételes táplálást a babát ölünkbe ültetve, majd etetőszékbe téve végezzük. A fennmaradó ébrenléti időszakban a baba továbbra is legyen minél nagyobb szabad térben, hogy maga szabályozhassa, mennyit mozog, és milyen testhelyzetekben tölti idejét. A nyugodtabb, szemlélődőbb babák többet fekszenek, ücsörögnek és játszanak egy helyben. A mozgékonyabbak meg nem állnak, jönnek-mennek, hol itt, hol ott bukkannak fel és tevékenykednek egy kicsit.

A kapaszkodás nélküli felállás és az önálló járás változó sorrendben alakulhat ki. Van olyan kisgyerek, aki a szoba közepén kapaszkodás nélkül feláll. Hosszabb-rövidebb ideig állva egyensúlyozgat, később innen lép néhányat előre, majd megkapaszkodik vagy lehuppan. Mások kapaszkodva állnak fel, és a bútoroktól eltávolodva kezdenek járni.

Az is változó, hogy mennyit esnek az elején. Vannak biztonságra törekvő gyerekek, akik inkább későbbre halasztják az önálló járást, tovább gyakorolják a megelőző mozgásformákat. Ők szinte már nem is esnek, amikor elindulnak, biztonsággal közlekednek járva. A korábbi életkorban elinduló, vehemensebb gyerekek sokkal többet eshetnek, ami egyáltalán nem zavarja őket, ügyesen letámaszkodnak. Ők elindulnak, néhány lépés vagy méter után lehuppannak, majd felállnak, és mintha mi sem történt volna, mennek tovább.

Ritkán előforduló helyváltoztatási mód a térden járás, és még ritkább, hogy hosszan elhúzódik ennek használata. Ez az átmeneti mozgásforma a mászás és a járás közötti időszakban szokott kialakulni, a gyermek kapaszkodás nélkül feltérdel, és így lépeget. Ebben az esetben teremtsünk minél több olyan helyzetet, ahol a gyermek felkapaszkodhat, és állva játszhat (pl. dohányzóasztalra, kanapéra pakolt játékok). A bútorokat ilyenkor kapaszkodva körbe is tudja lépegetni, ha nem csak az egyik oldalára teszünk játékokat. Lehet arra is ösztönözni, hogy a lakásban széket vagy más nagyobb méretű tárgyat, például ládát, puffot tologasson állva, a szabadban pedig tolhatja a babakocsiját, és így lépegethet utána. Amennyiben tartósan megmarad ez a helyváltoztatási forma, konzultáljunk a háziorvossal.

Finommozgás

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Célirányosan, pontosan nyúl a tárgyakért, két kezével egyformán ügyes.
• Két tárgyat is felvesz egyszerre, és azokat össze tudja ütögetni.
• Két-három ujjal csippenteni próbál.

9 és 12 hónapos kor között

A célirányos, pontos nyúlásnak és fogásnak a látás és a mozgás összerendezése az alapja. A tárgy pontos helyének és távolságának észlelése szükséges az érte nyúlás megtervezéséhez és indításához. A megfogást előkészítő csukló- és ujjmozgások pedig a tárgy nagyságának és alakjának becslését feltételezik.

Már nemcsak egy játékkal játszik egy időben, hanem kettőt, hármat is felvesz, megtart és együttesen próbál kezdeni velük valamit.

A gyermek kezei egyre ügyesebbek, a szem-kéz koordináció megbízhatóan kialakult, egy kézzel is pontosan nyúl bárhová, akár a feje fölé is. Ujjhegyeivel meg tud fogni kisebb tárgyakat, és csippenteni tudja a madzagot, az apró morzsákat. Amikor gyakorolni kezdik a csippentést, az alkarjukat, kezüket még az asztalra támasztják, később már a levegőben tartott kézzel is fel tudnak venni apró tárgyakat. Az első két ujj különválása is fokozatos, az első próbálkozásoknál a többi ujj is együtt mozdul a mutatóval, később különválnak. Ennek köszönhetően a kemény lapú könyveket kézbe tudja venni, forgatja azokat, és néha sikerül ki is nyitnia. Nyomógombos játékon is megtanulja a gomb megnyomását, a kapcsoló működtetését, ez az ok-okozati összefüggések megértését is feltételezi, melyről az értelmi képességekről szóló részben olvasható részletesebb leírás.

 

A gyermek már összerendezi tapasztalatait, és kezdi más helyzetekben is felhasználni azokat. Például ha van olyan játék a közelében, amire rövid zsinór van kötve, vagy rúdja van, azt előszeretettel húzza magához. A madzagon lógatja, lóbálja a játékot. Az értelmes viselkedéssel függ össze, hogy már két tárgyat is felvesz és megtart egyszerre, és keresi, hogyan lehet ezeket egymással összefüggésbe hozni. Különféle hangokat keltenek a tárgyak összeütögetésével, szétszedik, kipakolják, és egyéves kor körül már néha visszatenniük is sikerül azokat, emellett egymásra teszik a nagyobb, laposabb játékokat. Miközben a gyermek a tárgyak tulajdonságairól szélesebb körű benyomásokat és tapasztalatokat szerez, két karjával, kezével és ujjaival egyre több, egyre pontosabb mozdulatot gyakorol be. Abban is örömét leli, hogy a tárgyakat kirámolja a kosárból, dobozból, fiókból. Minden edénybe másképp kell belenyúlni, mert a nyílás mérete, a mélysége és a formája eltérő. Kivenni is különféle mozdulattal lehet kisebb és nagyobb, könnyű és nehéz, puha és kemény tárgyakat. A gyakorlások időszakában a gyermek rengetegszer dobja el a tárgyakat. Az elengedés pontosítása után egyre céltudatosabban ejt és dob, a dobás irányát, erejét próbálgatja. Körülötte repülnek a tárgyak, néha meglepő pontossággal. A mozdulat következményét is előszeretettel figyeli, nézi, hogy milyen ívben, irányban repül, és milyen hangot ad, mikor földet ér.

Az egyszerű, hétköznapi tárgyak is jó szolgálatot tesznek: kisebb-nagyobb méretű tálak fémből, fából, műanyagból; kiürült fémdobozok különféleképpen nyitható tetőkkel, kekszesdoboz, teásdoboz, italos díszdoboz stb. – ezek mind-mind alkalmasak a gyermek ügyességének fejlesztésére, tapasztalat szerzésére.

A rendszeresen előforduló eseményhez kapcsolódó gesztusokat szívesen utánozzák, például integetnek, kopogtatnak, tapsolnak. Mondhatunk nekik egyszerű gesztusokkal kísért mondókákat, pl: „Csip-csip csóka”, „Tapsi-tapsi mamának”, „Fújja a szél a fákat, letöri az ágat, reccs!” (magasra tartjuk, lengetjük a baba karjait, majd gyorsan lecsapjuk őket).

 

Egyéves kor előtt inkább karmozgások utánzására képesek, csukló- és ujjmozgásokat később próbáljunk tanítani nekik.

Egyéves kora körül még nem minden csecsemő tesz bele tárgyat egy másikba, de van, aki már rájön erre. A bepakolás tanulásakor nagyobb nyílású üreges tárgyakba sikerül először, így előkerülhetnek a konyhából is a tárolókosárkák, keverőtálak. Nyáron élvezetes egy kevés vízzel feltöltött lavór kis gumikacsákkal, ősszel egy kis kosár termésekkel, télen bent a melegben egy doboz, teli puha holmikkal. Az üreges tárgyak(kis vödrök, műanyag poharak, tálak, dobozok, kosárkák) lesznek alkalmasak arra, hogy a csecsemő megtanulja, hogy valami valamiben benne van, a tárgyakat ki lehet venni. A gyermek játékait ebben az időszakban már ne szórjuk szét körülötte, hanem azokban a dobozokban és kosarakban adjuk oda neki, amiben tároljuk is. Előszeretettel fogja azokat onnan megszerezni, kipakolni, szétdobálni.

A csippentést evés közben is lehet gyakorolni: elé tehetünk kis darabokra tört babakekszet, később a levesből, főzelékből kerülhetnek főtt zöldségek, puha húsdarabok összekockázva a tányérjára, és ezeket csippentgetheti fel az ujjaival.