Nagymozgás
Egészséges gyermek
9 hónaposan
- Négykézlábra
áll és így hintázik előre-hátra.
- Önállóan
kúszik vagy mászik.
- Mozgékony,
nagyon élvezi a helyváltoztatást.
- Fel tud
ülni, és ülésben is biztonságosan játszik, jó az egyensúlya ebben a helyzetben.
9 és 12 hónapos kor között
Kilenc és tizenkét hónapos kor
között látványos új elemekkel bővül a gyermek mozgásrepertoárja. A
felegyenesedésben már a lassabban fejlődők is továbblépnek a fekvő, félülő
helyzetekből az ülés felé.
Megbillenéskor jól használják egyensúlyozó mozdulataikat. Ennek a szakasznak a
végén már felkapaszkodnak és felállnak,
és van, aki megteszi első önálló lépéseit. A legtöbb időt azonban még kúszással vagy mászással töltik. Ezeknek
kell ebben az időszakban a leggyorsabb, legügyesebb mozgásformáknak lenniük, melyekkel
bárhová könnyedén eljutnak a lakásban, és akár a szabadban is. Lassan az egész
lakást bejárják, felfedezik, átmennek egyik helyiségből a másikba. Nagyon
mozgékony időszak ez a legtöbb kicsinél, számunkra is fárasztó, ezért jó, ha
továbbra is van olyan biztonságosan elkerített szobasarok vagy járóka, ahová
akkor kerül a kicsi, amikor nem tudunk rá figyelni egyéb teendőink miatt.
A feltérdeléshez alacsonyabb felületekre támaszkodhatnak, például
zsámoly, sámli, felnőtt combja. A felállás
olyan helyen sikerül nekik először, ahol jól meg tudnak kapaszkodni, például a
járóka vagy a kiságy rácsában. Később a bútoroknál (dohányzóasztal, polc,
kanapé), végül a fal mellett is képesek lesznek felállni. A felállás akkor
szabályos, ha a baba feltérdel, majd az egyik lábával előre lép a talpára, és
így féltérdelésen keresztül áll fel. Amikor elkezdi ezt gyakorolni, előfordul,
hogy térdelésből egyszerre nyújtja ki a lábait. Rövid gyakorlási szakaszt
követően ennek át kell alakulnia, a baba maga kísérletezi ki a helyes
felállást. Kezdetben nehézséget szokott okozni, hogy a gyermek visszaüljön vagy
visszatérdeljen a földre. Ehhez másfajta mozgáskoordináció és izommunka
szükséges, ami szintén gyakorolással sajátítható el. Eleinte a mi segítségünket
fogja kérni, amikor elfárad állva, később változatos módon megtanul visszaereszkedni. Letérdel, leguggol, vagy popsiját hátra
dugva egyből ülésbe huppan.
A járás egyik fontos
előkészítője, amikorra a baba kapaszkodva
áll, eközben megtanulja testsúlyát az
egyik lábára helyezni. Ilyenkor azt látjuk, hogy egyik lábát emelgeti, vagy
ide-oda táncikál állva. Egy idő után elkezd oldalazva
lépegetni a rács, a bútorok vagy a falak mentén. Ahogy ügyesedik állva,
sokszor már csak az egyik kezével kapaszkodik, majd időnként mindkét kezével
elengedi a támasztékot és megáll néhány másodpercre. Az oldalazásnál pedig
egyre többször úgy kapaszkodik át egyik bútorról a másikra, hogy közben
elengedi a kapaszkodásra használt tárgyat és párat lép. Az állás fejlődésével
figyelhetjük meg azt is, hogy ha észrevesz a földön egy játékot, akkor képes az
egyik kezével kapaszkodva lehajolni,
és a másikkal felvenni a kinézett tárgyat.
A kicsi, amikor elkezd járni,
széles alapon totyog, rövideket lép, jobbra-balra dülöngél, és karjaival
egyensúlyoz. A járás néhány hónap alatt válik biztonságossá, és még hosszú
évekig finomodik. Csak hét-tízéves korra éri el azt a hatékonyságot, dinamikusságot
és ruganyosságot, ami a felnőttek járását jellemzi.
A kilenc-tizenkét hónapos gyermek
valamilyen mozgással már bejárja a
rendelkezésére álló teret, így a lakás nagyobb területeit vagy egészét
biztonságossá kell tennünk. Egyre több tárgyat elérnek, mindent próbálnak
megszerezni és megvizsgálni.
Ha meleg évszakra esik a mászás
időszaka, akkor védett környezetben, a szabadban is tegyük le a gyermeket (pl.
kert, strand, játszótér). Melegebb őszi és tavaszi napokon jól felöltözve, olyan
ruhában, amit nem sajnálunk, szintén mászhat
a gyermek a szabadban. A nagy tér és a furcsa talaj kezdetben ijesztő lehet
neki, előfordulhat hogy sokáig le sem merészkedik a pokrócról..Lassan azonban
a
kíváncsisága erősebb lesz, és elindul felfedezni a terepet. Új tapasztalat a
füvön, homokon, kavicson mászni, és a talaj kisebb-nagyobb egyenetlenségeit
legyőzni. Ilyenkor azonban feltétlenül kísérjük a gyermeket, mert ebben az
időszakban még mindent a szájába vesz. A biztonságosan mászó gyermek a lépcsőn
megtanul
ügyesen felmászni, és alacsonyabb
bútorokat is meghódít. A lefelé jövetel sokkal nehezebb, a megfordulást és
lehátrálást tanítanunk kell a babának, de ezt hamar el szokták sajátítani.
Fontos tudnunk, hogy ez az utolsó
időszak, amikor még gyakorolhatja gyermekünk azokat a megalapozó képességeket,
amik ahhoz szükségesek, hogy álló helyzetben a testtartása megfelelő legyen, és
a járás szép, harmonikus mozgássá alakuljon. A felállás, járás szempontjából is
az a legjobb, ha a gyermek önállóan kezdi el ezeket gyakorolni. A környezet
kialakításával, megfelelően biztonságos kapaszkodási lehetőségekkel és motiválással
lehet segíteni a kisgyermeket a mozgás önálló kivitelezésére. Az első önálló
lépések megtételének ideje nagyon széles életkori sávban történhet meg. Van
kisbaba, aki kilenc-tíz hónaposan már jár, és van aki csak másfél évesen teszi
meg első lépéseit. A babának egy-másfél éve van addig, míg állni és járni kezd,
ezt követően élete végéig ebben a helyzetben fogja terhelni az ízületeit, ínszalagjait,
izomzatát. Fontos, hogy ne siettessük az
állást és a járást, mert ettől is függ, hogy álló helyzetben milyen lesz a
gyermekünk testtartása, lábtartása, és hogy mennyire fog ügyesen esni, mennyire
tudja majd eséskor magát megvédeni.
Amennyiben a mászás időszaka
nyárra esik, és a babának lehetősége van a szabadban mászkálni, előfordulhat,
hogy térdét zavarja/sérti a talaj. Ilyenkor gyakran kialakítják az úgynevezett
medvemászást, amikor nyújtott könyökkel
és térddel, a tenyéren és talpon támaszkodva mennek, popsijukat az égnek
emelve. A lakásban mászó gyerekeknél ez a mozgásforma gyakran kimarad, náluk
többnyire csak a medveállást, és az ebben a helyzetben való egyensúlyozást
láthatjuk.
A felegyenesedésben első körben
azt figyelhetjük meg, hogy a gyermek amilyen könnyen felül bármilyen
helyzetből, ugyanolyan könnyen és gyorsan el is hagyja az ülést, és megy tovább
a maga helyváltoztatási módján. Ezt az átmenetet
egyik testhelyzetből a másikba akkor
sajátítják el biztonságosan, ha fokozatosan ők maguk kísérletezik ki. Ezért is
fontos, hogy olyan kisbabát, aki még nem ül fel magától, ne ültessünk tartósan
semmilyen eszközben kanapé sarkában vagy földön párnákkal kitámasztva. Kivétel
ez alól, amikor etetjük, hiszen a kanalazást és a szilárd ételes táplálást a
babát ölünkbe ültetve, majd etetőszékbe téve végezzük. A fennmaradó ébrenléti
időszakban a baba továbbra is legyen minél nagyobb szabad térben, hogy maga
szabályozhassa, mennyit mozog, és milyen testhelyzetekben tölti idejét. A
nyugodtabb, szemlélődőbb babák többet fekszenek, ücsörögnek és játszanak egy
helyben. A mozgékonyabbak meg nem állnak, jönnek-mennek, hol itt, hol ott
bukkannak fel és tevékenykednek egy kicsit.
A kapaszkodás nélküli felállás és az önálló járás változó sorrendben alakulhat ki. Van olyan kisgyerek,
aki a szoba közepén kapaszkodás nélkül feláll. Hosszabb-rövidebb ideig állva
egyensúlyozgat, később innen lép néhányat előre, majd megkapaszkodik vagy
lehuppan. Mások kapaszkodva állnak fel,
és a bútoroktól eltávolodva kezdenek járni.
Az is változó, hogy mennyit esnek
az elején. Vannak biztonságra törekvő gyerekek, akik inkább későbbre halasztják
az önálló járást, tovább gyakorolják a megelőző mozgásformákat. Ők szinte már
nem is esnek, amikor elindulnak, biztonsággal közlekednek járva. A korábbi
életkorban elinduló, vehemensebb gyerekek sokkal többet eshetnek, ami
egyáltalán nem zavarja őket, ügyesen letámaszkodnak. Ők elindulnak, néhány
lépés vagy méter után lehuppannak, majd felállnak, és mintha mi sem történt
volna, mennek tovább.
Ritkán előforduló
helyváltoztatási mód a térden járás, és még ritkább, hogy hosszan
elhúzódik ennek használata. Ez az átmeneti mozgásforma a mászás és a járás
közötti időszakban szokott kialakulni, a gyermek kapaszkodás nélkül feltérdel,
és így lépeget. Ebben az esetben teremtsünk minél több olyan helyzetet, ahol a
gyermek felkapaszkodhat, és állva játszhat (pl. dohányzóasztalra, kanapéra
pakolt játékok). A bútorokat ilyenkor kapaszkodva körbe is tudja lépegetni, ha
nem csak az egyik oldalára teszünk játékokat. Lehet arra is ösztönözni, hogy a
lakásban széket vagy más nagyobb méretű tárgyat, például ládát, puffot
tologasson állva, a szabadban pedig tolhatja a babakocsiját, és így lépegethet
utána. Amennyiben tartósan megmarad ez a helyváltoztatási forma, konzultáljunk
a háziorvossal.
Finommozgás
Egészséges gyermek
9 hónaposan
- Célirányosan,
pontosan nyúl a tárgyakért, két kezével egyformán ügyes.
- Két
tárgyat is felvesz egyszerre, és azokat össze tudja ütögetni.
- Két-három
ujjal csippenteni próbál.
9 és 12 hónapos kor között
A célirányos, pontos nyúlásnak és fogásnak a látás és a mozgás összerendezése az alapja. A tárgy pontos helyének
és távolságának észlelése szükséges az érte nyúlás megtervezéséhez és
indításához. A megfogást előkészítő csukló- és ujjmozgások pedig a tárgy
nagyságának és alakjának becslését feltételezik.
Már nemcsak egy játékkal játszik
egy időben, hanem kettőt, hármat is felvesz, megtart és együttesen próbál
kezdeni velük valamit.
A gyermek kezei egyre ügyesebbek,
a szem-kéz koordináció megbízhatóan kialakult, egy kézzel is pontosan nyúl bárhová, akár a feje fölé is.
Ujjhegyeivel meg tud fogni kisebb tárgyakat, és csippenteni tudja a madzagot,
az apró morzsákat. Amikor gyakorolni kezdik a csippentést, az alkarjukat,
kezüket még az asztalra támasztják, később már a levegőben tartott kézzel is
fel tudnak venni apró tárgyakat. Az első két ujj különválása is fokozatos, az
első próbálkozásoknál a többi ujj is együtt mozdul a mutatóval, később
különválnak. Ennek köszönhetően a kemény lapú könyveket kézbe tudja venni, forgatja azokat, és néha sikerül ki is
nyitnia. Nyomógombos játékon is megtanulja a gomb megnyomását, a kapcsoló
működtetését, ez az ok-okozati összefüggések megértését is feltételezi, melyről
az értelmi
képességekről szóló részben olvasható
részletesebb leírás.
A gyermek már
összerendezi tapasztalatait, és kezdi más helyzetekben is felhasználni azokat.
Például ha van olyan játék a közelében, amire rövid zsinór van kötve, vagy
rúdja van, azt előszeretettel húzza magához. A madzagon lógatja, lóbálja a
játékot. Az értelmes viselkedéssel függ össze, hogy már két tárgyat is felvesz és megtart egyszerre, és keresi, hogyan
lehet ezeket egymással összefüggésbe hozni. Különféle hangokat keltenek a
tárgyak összeütögetésével, szétszedik, kipakolják, és egyéves kor körül már
néha visszatenniük is sikerül azokat, emellett egymásra teszik a nagyobb,
laposabb játékokat. Miközben a gyermek a tárgyak tulajdonságairól szélesebb
körű benyomásokat és tapasztalatokat szerez, két karjával, kezével és ujjaival
egyre több, egyre pontosabb mozdulatot gyakorol be. Abban
is örömét leli, hogy a tárgyakat
kirámolja a kosárból, dobozból, fiókból. Minden edénybe másképp kell
belenyúlni, mert a nyílás mérete, a mélysége és a formája eltérő. Kivenni is
különféle mozdulattal lehet kisebb és nagyobb, könnyű és nehéz, puha és kemény
tárgyakat. A gyakorlások időszakában a gyermek rengetegszer dobja el a
tárgyakat. Az elengedés pontosítása
után egyre céltudatosabban ejt és dob,
a dobás irányát, erejét próbálgatja. Körülötte repülnek a tárgyak, néha meglepő
pontossággal. A mozdulat következményét is előszeretettel figyeli, nézi, hogy
milyen ívben, irányban repül, és milyen hangot ad, mikor földet ér.
Az egyszerű, hétköznapi tárgyak
is jó szolgálatot tesznek: kisebb-nagyobb méretű tálak fémből, fából,
műanyagból; kiürült fémdobozok különféleképpen nyitható tetőkkel, kekszesdoboz,
teásdoboz, italos díszdoboz stb. – ezek mind-mind alkalmasak a gyermek
ügyességének fejlesztésére, tapasztalat szerzésére.
A rendszeresen előforduló
eseményhez kapcsolódó gesztusokat
szívesen utánozzák, például integetnek, kopogtatnak, tapsolnak. Mondhatunk
nekik egyszerű gesztusokkal kísért mondókákat, pl: „Csip-csip csóka”,
„Tapsi-tapsi mamának”, „Fújja a szél a fákat, letöri az ágat, reccs!” (magasra
tartjuk, lengetjük a baba karjait, majd gyorsan lecsapjuk őket).
Egyéves kor előtt inkább
karmozgások utánzására képesek, csukló- és ujjmozgásokat később próbáljunk
tanítani nekik.
Egyéves kora körül még nem minden
csecsemő tesz bele tárgyat egy másikba, de van, aki már rájön erre. A bepakolás
tanulásakor nagyobb nyílású üreges tárgyakba sikerül először, így
előkerülhetnek a konyhából is a tárolókosárkák, keverőtálak. Nyáron élvezetes
egy kevés vízzel feltöltött lavór kis gumikacsákkal, ősszel egy kis kosár
termésekkel, télen bent a melegben egy doboz, teli puha holmikkal. Az üreges tárgyak(kis vödrök, műanyag poharak, tálak, dobozok, kosárkák) lesznek
alkalmasak arra, hogy a csecsemő megtanulja, hogy valami valamiben benne van,
a
tárgyakat ki lehet venni. A gyermek játékait ebben az időszakban már ne szórjuk
szét körülötte, hanem azokban a dobozokban és kosarakban adjuk oda neki, amiben
tároljuk is. Előszeretettel fogja azokat onnan megszerezni, kipakolni,
szétdobálni.
A csippentést evés közben is
lehet gyakorolni: elé tehetünk kis darabokra tört babakekszet, később a
levesből, főzelékből kerülhetnek főtt zöldségek, puha húsdarabok összekockázva
a tányérjára, és ezeket csippentgetheti fel az ujjaival.