Szocializáció, énfejlődés

Egészséges gyermek 2 évesen

• Felismeri a tükörben önmagát.
• Kezdi megnevezni saját cselekvéseit (pl. Kati eszik.).
• Megjelennek a másodlagos érzelmek.
• Felfigyel azokra az eseményekre, melyek a családban uralkodó szokásokat, szabályokat megsértik.
• Egyre többször és biztosabban utánozza a felnőttek cselekvéseit.
• A korábban már utánzott cselekvések „mintha-játék” keretében is megjelennek.

2 és 2,5 éves kor között

Az elválástól, egyedülléttől való szorongás (szeparációs félelem) már csak megrázkódtatás esetén jön elő. Egyre jobban ismeri saját testét, egyre biztosabban fejezi ki szükségleteit, érzéseit. A kisdedek ebben a korban válnak érdeklődőbbé mások iránt is. Nemcsak a szülők reakcióit figyeli meg és utánozza, hanem a testvérekét, sőt esetleg már a kicsit tágabb környezete jelenségeit is. A játszótéren már nemcsak egyedül játszik, hanem alkalmilag kapcsolatokat is kezdeményez, illetve a mellette játszó társakat is megfigyeli, utánozza, például pontosan olyan homokvárat igyekszik építeni, mint a mellette játszó kisfiú. Játéktárgyait megosztja másokkal. Az eddig jól ápolt anya-gyermek kötődés gyümölcse, hogy a gyermek bátran felfedező útra indul az ismerős játszótéren vagy rokonlátogatások során. Ezek az élmények újabb ösztönzést adnak az önállóság, például az önkiszolgálás fejlődésének.

A közösségi kapcsolatokban mind nagyobb szerepet kapnak a szóbeli közlések: az érzések, gondolatok szavakra váltása. A beszéd a játékokban is egyre nagyobb szerepet tölt be, például beszél a babákhoz, plüssállatokhoz. Ez a „mintha-játékokban” is megjelenik, amikor például egy fadarabot emel a füle mellé, beszél, és úgy tesz, mintha telefonálna.

Szívesen segít a házimunkában vagy a kisebb testvér mellett. Fontos, hogy szeretettel elfogadjuk ezt a szándékát, ne utasítsuk vissza. Ugyanakkor az is fontos, hogy olyan tevékenységet találjunk számára, melyet sikeresen el tud végezni, hiszen az a célunk, hogy az érdeklődését megőrizzük, hogy kipróbálhassa ügyességét és képességeit, és önbizalma növekedhessen. Találjunk olyan mindennapi teendőket, melyeket együtt végezhetünk vele, mindkettőnknek örömteli élmény lesz.

Jó, ha a nap végén olyan történeteket mesélünk a kicsinek, melyekben ő maga a főszereplő. A cselekmény a napközben megtörtént dolgokra épülhet, vagy magukat a napi eseményeket elevenítsük fel közösen.

Sok gyermeknél ez az időszak már az ún. dackorszak kezdete, amikor nagyon fontossá válik, hogyan kezeljük ezt az ellenállást. Az ellenállás természetes, hiszen a gyermek egyre biztosabban felismeri saját énjét, keresi annak határait. Ezt csak úgy tudja megtenni, hogyha a körülötte lévők határait megérinti, vagy egyenesen beleütközik azokba. Nagyon fontos a tiltások és megengedések rendszere. Ne korlátozzuk a gyermek felfedező tevékenységét, de a veszélyes helyzetektől következetesen óvjuk meg! Amikor valamit megtiltunk a kicsinek, sose indulatból tegyük, hanem természetes módon, ne legyünk dühösek rá, hogy megszegett egy szabályt, hiszen még csak most tanulja szabályozni a viselkedését (amit némely helyzetben nekünk, felnőtteknek sem könnyű helyesen tennünk), de az „Ezt most nem szabad” mondattal fejezzük ki szomorúságunkat, sajnálatunkat. Ez a mondat arra tanítja, hogy megértjük a dühösségét, de vannak dolgok, melyeket nem lehet megtenni. Magunkhoz is ölelhetjük, hogy érezze, megértjük a vágyát, de azt most nem lehet kielégíteni. Ezek olyan szeretetteljes „énközlések”, melyekre valóban szüksége van egy kisdednek, mert ezek által érzékelheti tisztán a másik ember énjét.

Amennyiben azt vesszük észre, hogy a gyermek egyáltalán nem kezdeményez kapcsolatokat, a tárgyakkal többnyire mindig ugyanúgy, rendeltetésszerűen játszik, ha a kicsi csak velünk vagy a szűk családdal hajlandó kommunikálni, de a rokonokkal, az ismerősökkel, bölcsődei gondozókkal nem, akkor forduljunk szakemberhez, keressünk fel egy korai fejlesztő központot!