Beszédet megelőző képességek, kommunikáció

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Szülei, és gyakran látott családtagjai hangját felismeri, tekintetét magabiztosan rájuk szegezi.
• Megérti és felfigyel az anya, apa, nagyi (nagymama, nagypapa vagy ahogyan a családban használják) szavakra, maga és testvérei nevére.
• A beszéd dallama és a mimika alapján képes megérteni a felnőtt szándékát, kérését stb.
• A gagyogás egyre inkább az anyanyelvre jellemző hangokat tartalmazza.
• A gagyogást nemcsak a beszédszervek gyakorlásaként, hanem a kommunikációban is használja.
• Megjelenik a belső érzések, kívánságok egyértelmű kimutatása gesztusokkal (pl. Vegyél fel! Mutatok valamit! Adok valamit! Kérek valamit!).

9 és 12 hónapos kor között

A csecsemő megtanulja, főképp a két karja és a mimika segítségével egyre pontosabban kimutatni érzelmeit (dühös, majd szomorú, ha nem ér el valamit, fél az idegenektől, stb.), és ezek a jelzések a környezet számára egyértelműekké válnak. Általában ebben a korszakban jelenik meg a szorongás, ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy tartózkodik az idegenektől, másrészt az édesanya távolodásával félelemérzet lesz úrrá rajta. A gagyogás is egyre pontosabb lesz, szinte már kizárólag az anyanyelv hangjait tartalmazza.

Az elkövetkező időszak legfontosabb jelensége, hogy az önkéntelenül kiejtett szótagokból és szótagkapcsolatokból szavak lesznek. Ha ezeket az önkéntelenül megszületett szavakat felismeréssel és elismeréssel jutalmazzuk, akkor a gyermek egyre többször utánozza majd saját magát. Megjelennek az úgynevezett protoszavak, ezek olyan, a gyermek által gyakran használt „szavak”, melyek nem léteznek a felnőttek nyelvében. Például Marci kedvenc szórakozása, hogy a babzsákfotelre teljes testével rávesse magát, és ezt mindig az „affi” protoszóval kíséri. Judit a cumisüveget „mitu”-nak hívja.

A közös figyelmi helyzetekben egy teljesen új elem jelenik meg, amikor a figyelem már nemcsak egymásra, hanem egy rajtunk kívül eső tárgyra is irányulhat.

A gesztusokkal és kifejező elemekkel kísért kommunikáció, beszéd lehetővé teszi, hogy a kicsi az egyszerű szavak mellett már egyszerű kérdéseket is megértsen (Hol a mama?), és szemével (ránéz a személyre, játékra stb.) vagy rámutatással válaszoljon. Az elkérés és odaadás gesztusának első jelei szintén ebben az időszakban mutatkoznak meg.

Utánozzuk a gyermek gagyogásában megjelenő szólamokat, hiszen ezekkel a szólamokkal, szótagsorokkal gyakorolja a baba a saját beszédét, és annál nagyobb kedve lesz hozzá, minél többször érkezik ezekre a közlésekre válasz a részünkről (bababa-bibóbibó, mamammma-tetetete, stb.). Ezek a halandzsa-párbeszédek egyre nagyobb örömet okoznak majd mindkettőnk számára. Így válik jó szokássá a párbeszéd szülő és gyermek között. Ebben az időben a gagyogásból önkéntelenül kinövő szavakat még nem a jelentés, hanem a hangzás miatt ejti ki a gyermek, de ha mi örömmel visszaismételjük, az olyan pozitív emlék lesz a baba számára, hogy megjegyzi azokat, és hamarosan jelentést is társít hozzájuk.

Helyezzünk néhány egyszerű játéktárgyat a babától „mászótávolságban” a földre, majd amikor az egyiket a baba eléri, felveszi és tapogatni kezdi, kommentáljuk egyszerűen, kevés szóval a cselekedeteit úgy, hogy egy-egy rövid mondatban a leglényegesebb szót hangsúlyozzuk. Például: Nahát, megtaláltad a macit?! Ugye milyen puha? Ott a füle, az a szeme. Látom, szereted a macit! Ezáltal felhívjuk a tárgyak egy-egy tulajdonságára a gyermek figyelmét, de arra is mintát szolgáltatunk, hogyan lehet majd később szavakba önteni a tapasztalatokat, érzelmeket, érzéseket.

Természetesen nincs mindenkinek elég ideje arra, hogy mindig játsszon a gyermekkel. De a nagyon elfogalt szülők is megtalálhatják a módját és idejét a közös játéknak. A lényeg az, hogy minél intenzívebb együttléttel töltsük a rendelkezésünkre álló időt. A felébredést követő éber, jókedvű periódust kihasználva lovagoltatóval kezdhetjük a napot, amit folytathatunk tenyérsimogatóval, majd játszhatunk a kicsi kedvenc játékával. Akár reggel, akár a délutáni ébredés után is lehet ezt játszani. A hangsúly az intenzív és rendszeres együttléten van.

A szavak helyes kiejtésének fejlődése szempontjából tíz hónapos kor előtt feltétlenül meg kell jelennie a rendszeres rágásnak és a szopástól eltérő kortyolásnak (pohár, csőrös pohár segíti ezt).

Amennyiben a kicsinél a gagyogás nem  „színesedik gagyogó beszéddé”, vagy elszürkül, mindenképpen célszerű hallásvizsgálatot kérni, mivel ez a hallássérülés jele lehet. A hallókészülék minél korábbi használata sokat javíthat a hallás- és beszédteljesítményen is. Ha keveset gagyog, az még nem feltétlenül jelenti a kortársaitól való lemaradást, mert ilyenkor már megmutatkoznak az egyéni temperamentumbeli különbségek. Azt is meg kell figyelnünk, hogy az általa használt szótagok változnak-e, változatosak-e, vagy mindig ugyanazokat használja. Utánozzuk minél többször visszhangszerűen a gyermek hangadását, kezdeményezzünk halandzsa-párbeszédeket, ezáltal megerősítjük a már meglévőket. A gondozási helyzetek alkalmával, mikor a baba jól látja az arcunkat, szánkat, adjunk egy-egy új mintát (pl. bebebe, mámámá, papapa). Amennyiben a baba valamelyiket utánozza, azt rögtön erősítsük meg a már leírt „visszhangmódszerrel”. Abban az esetben, ha a figyelmét még nehezen összpontosító csecsemőről van szó, akkor többfajta ingerrel (pl. tapintás, mozgás, látás, hallás) segítsük a baba figyelmének fókuszálását. Hajoljunk közelebb, tegyük a baba két tenyerét saját arcunkra, vagy a „szavak” (bobobó, pepepe) ritmusára lovagoltassuk, mozgassuk őt.

Minden közös cselekvést kísérhetünk valamilyen, a babanyelvhez hasonló szólamokkal és ritmikus mozgatással. Például amikor fürödni indulunk, a babát ide-oda ringatva mondjuk: liccs-loccs-liccs-loccs; amikor törölgetjük, ritmikusan dörzsölve őt ezt mondhatjuk: zsim-zsum-zsim-zsum, és így tovább. Szép lassan minden tevékenységnek meglesz a közös hangutánzása. Ez sokat segít a kicsi beszédfejlődésében.