A gyermek fejlődése
A gyermek fejlődése / 3–4 év / Kommunikációs és nyelvi képességek
Észlelési folyamatok

Egészséges gyermek 3 évesen

  • Képes a nem túl részletes alakok egymástó való megkülönböztetésére.
  • Egy-egy jelenséget csak néhány kiemelkedő részletének segítségével ragad meg.
  • A tárgyakat inkább cselekvések útján igyekszik felfedezni, mintsem módszeresen letapogatni.
  • Felismeri és megnevezi a környezet jellegzetes hangjait (harangzúgás, autók zaja).

3 és 4 éves kor között

A kisgyermek észlelése még általában cselekvés közben jön létre: miközben mozog, rajzol, szöszmötöl, „dolgozik”, észleli önmaga körül a tárgyakat. Még csak saját pillanatnyi szemszögéből képes érzékelni a jelenségeket. A három év körüli gyerekek a kezükbe adott tárgyakat egy-egy kiemelkedő részlet alapján azonosítják, ami általános jelenség, és a tapintásra éppúgy igaz, mint a látásra vagy ízlelésre. A világ jelenségeit, tárgyait inkább csak egy-egy kiemelkedő tulajdonságuk szerint csoportosítják, így a világot nem folytonosságában érzékelik, hanem kicsit szakadozottan, hézagosan. Például ha a három év körüli gyermek kezébe adunk egy tárgyat, akkor azt inkább ütögeti, játszik vele, nyomogatja, rázza, megpróbálja a cselekvések által kitalálni, mi van a kezében – még nem képes módszeresen megvizsgálni. A figyelmét is csak rövid időre tudja összpontosítani egy tárgyra, könnyen elterelődik róla. A hallásban mindez még lassabban történik: egy-egy zajt ismer fel, hall ki az általános zajkulisszából. Idővel képes lesz kezdeti különbségeket tenni a tárgyak tulajdonságai között – de ezeket a gondolkodás és a nyelv még nem képes mindig megragadni, kifejezni (pl. válogatni tudja már a színeket, de még nem tudja megmondani, milyen színt lát).

Úgy segíthetjük gyermekünk fejlődését, ha a sokfajta érzékelési csatornát (látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás, hőérzékelés) aktív működésre késztetjük. Erre valójában teljesen megfelelnek mindennapi tevékenységeink, mivel a gyermekek ebben az időszakban már nemcsak megnevezni képesek a tárgyakat, hanem rendszerezik is azokat. Például jó szolgálatot tesznek a bevásárlások, mivel a korosztály legfőbb tevékenysége a válogatás, szortírozás. A piacról hazajőve bátran segítségül hívhatjuk a kicsit, hogy szedje ki az almákat a kosárból, aztán a banánt, stb. Ezzel rögtön a szókincset is rendszerezzük. Ezt követően jó játék, hogy illatról ismertetjük fel ezeket az élelmiszereket úgy, hogy letakarjuk a szemét, és megkérjük, szagolja meg az egyes odanyújtott tárgyakat. Amennyiben nem tudja megnevezni, akkor a kupacba visszatesszük a tárgyat, és a kicsi a szemét kinyitva megmutatja a kupacban, mit szagolt. A feldolgozandó tárgyak azonban jócskán térjenk el egymástól, mivel a gyermekek az apró részleteket nem ismerik fel. A leírt játékokat a mindennapi életben nap mint nap használt tárgyakkal kell végeznünk, amelyekkel találkozott már a gyermek. Érdemes a tárgyaknak egy-egy jellemző tulajdonságát is kiemelni és megnevezni (puha baba, kemény kocka stb.).

A legelemibb tapasztalás a saját test észlelése. Jó játék, ha a saját arcunkat egy kendővel eltakarjuk, és a kicsit arra kérjük, mutassa meg az orrunkat, szánkat, füleinket a kendőn át, majd ugyanezt fordítva is lehet: a kicsit takarjuk le egy takaróval, és miközben felsoroljuk, mutogatjuk testrészeit,  jó kis csiklandozó játék alakulhat ki belőle.

Vannak olyan gyermekek, akik nehezen tudnak összpontosítani egy tárgyra. Ilyenkor segítsünk a gyermeknek egy-egy tárgyra odafigyelni, akár ölbe véve is. Főleg a tapintásra helyezzük a hangsúlyt, mert megfoghatóvá teszi az észlelést. Például az egymástól nagyon különböző játéktárgyakat (kisautó, baba, kocka, labda) tegyük be egy zsákba, majd kérjük a gyermektől, hogy a labdát vegye ki, vagy túrjon bele, és ne vegye ki a kezét, de mondja meg, melyik tárgy akadt a kezébe. Ezt a feladatot akár napról napra is lehet nehezíteni, más, egymáshoz egyre hasonlóbb tárgyak bevonásával. Vagy egy kosárnyi morzsolt kukoricába, napraforgómagba, vadgesztenyébe rejtsünk el apró tárgyakat, egyet húzzunk ki, majd biztassuk a gyermeket, tegye ő is ezt. Az előbányászott tárgyakkal aztán lehet játszani rövid ideig, majd jöhet a következő „kincs”, amit meg kell találnia. Ugyanezt a hallással is megvalósíthatjuk, ha néhány egyszerű hangszert vásárolunk vagy készítünk (pl. csörgő, síp, xilofon, csengő), és ezeket kell hang és tapintás útján felismernie a gyermeknek. Ezzel nemcsak az egyes érzékszervi csatornák működése, hanem azok együttműködése is gyakorolható. 

Gondolkodás

Egészséges gyermek 3 évesen

  • Látásmódja, gondolkodása és emlékezete is egocentrikus, énközpontú.
  • Általában a tárgyak felszíni tulajdonságaira összpontosít (pl. a vízbe merített pálcáról azt hiszi, valóban elhajlott).
  • Egy tárgy jellemző részletéből kitalálja, milyen tárgyról van szó.
  • Egy szempont alapján tárgyakat válogat (pl. ha felmutatunk egy tető alakút, tud ugyanolyanokat gyűjteni).
  • Ismeretei kis szigeteket alkotnak.

3 és 4 éves kor között

Az énközpontú (egocentrikus) látásmód azt jelenti, hogy a három év körüli gyermek a dolgokat többnyire csak a saját szempontjából képes szemlélni. Például ha körbejárunk vele egy makettet, majd a gyermek az egyik, mi a másik oldalán megállunk – a három év körüli gyermek valószínűleg nem tudja megmondani, milyen lehet a makett a másik helyzetből szemlélve, akkor sem, ha már látta a másik oldalt korábban. Ugyanígy a kicsi gyermekek megijednek egy álarctól akkor is, ha tudják, hogy az anyjuk arcát takarja, mivel nem képesek a látszat mögöttire következtetni. Eleinte mások gondolkodásának megértése is nehézséget okoz számukra. A három-négy év közötti gyermekek a hiányzó ismereteiket magyarázatokkal igyekeznek pótolni, ám ezek a magyarázatok korántsem ok-okozati összefüggésen alapulnak, pl.:

– Milyen színű az ég?

– Fehér.

– Mit gondolsz, miből van?

– Kőből.

– És hogyan lett kőből?

– Fölmentek az égbe a bácsik és megcsinálták.

Ha meg akarjuk figyelni a három-négy év közötti kisgyermek emlékezetét és gondolkodását, mindig csak a cselekvésen át tegyük azt. Például egy-egy velük történt eseményre nem mindig képesek emlékezni a kis ovisok, de ha például elhaladunk az autóval egy olyan épület, például bevásárlóközpont előtt, melyben régebben már jártak, a gyermekben azonnal felidéződik a korábbi helyzet, és mesél róla. Ha azonban egy teljesen más helyzetben, otthon rákérdezünk, nem biztos, hogy fel tudja idézni emlékezetéből a korábbi eseményeket. A gondolkodás tekintetében jellemző, hogy egy szempont szerint képes tárgyakat válogatni, szortírozni. Segítsünk neki felfedezni a közvetlen környezet játéktárgyait különböző tulajdonságaik alapján is. Például válogassuk szét a játékokat aszerint, melyik piros és melyik nem. Ilyenkor elég azt mondanunk: „Segíts nekem ilyen színű tárgyakat keresni!” – miközben felmutatunk egy piros kisautót. A válogatás szempontja mindig csak egy, kezdetben egyszerűen látható tulajdonság legyen, de később már más és más tulajdonság szerint válogattassunk a gyerekkel (szín, nagyság, egyszerű forma, nehézség, puhaság), így segítve elő a gondolkodás rugalmasságát.

A gyermeki gondolkodás ebben a néhány óvodás évben meglepően sokat fejlődik. Ugyanarról a tényről a hároméves mást gondol, mint a négyéves, és megint mást az ötéves, nem is beszélve az iskolába készülőkről. Az, hogy egy gyermek milyen magyarázatot ad egy-egy jelenségre, nemcsak a gondolkodás fejlettségétől függ, hanem attól is, mi iránt érdeklődik, és hogyan emlékszik az eseményekre. Minden gyermeket más és más érdekel, nem ugyanazokhoz a dolgokhoz vonzódnak. Ezért ne essünk kétségbe, ha a mi gyermekünk esetleg nem tudja azt, amit a másik. Az egyiket a madarak érdeklik, a másikat a dinoszauruszok, a harmadikat a sport, stb. Az óvodáskor a tapasztalatszerzés legfontosabb időszaka. Ilyenkor még nem az a lényeg, hogy minden területről rendelkezzenek valamilyen információval a gyerekek, ez az iskolai oktatás feladata. Sokkal fontosabb, hogy figyelmi, emlékezeti és gondolkodási funkcióik fejlődjenek. A mi feladatunk ebben az életkorban az, hogy kérdéseinkkel gondolkodásra késztessük a gyermeket.

Igyekezzünk minél változatosabb játékokat kínálni a gyermeknek. Egyszerű háztartási eszközökkel vagy ruhákkal is lehet szortírozóst, válogatóst játszani (pl. a kiteregetett ruhát közösen szedjük be: a gyermek válogassa ki a nagyokat vagy a hosszú ujjúakat). Mindig mutassunk egy példát, és kérjünk ahhoz hasonlókat. Később funkció szerint is válogathatunk (pl. a szoknyákat, a nadrágokat, a zoknikat), vagy jó játék az ellentétek szerinti válogatás (pl. egyik kupacba kerülnek a kis zoknik, a másikba a nagy zoknik; vagy a kertben tépjünk hosszú vagy rövid füvet, vagy mutasson vékony ágat, vastag ágat). Először mindig mutassuk meg, majd csináljuk együtt, és csak ezután várjuk el a gyerektől az önálló szortírozást. 

Kommunikációs és nyelvi képességek

Egészséges gyermek 3 évesen

  • Képes tíz-tizenöt perces történetet végighallgatni.
  • Bonyolultabb, összetett mondatokat is megért.
  • Érti a helyre vonatkozó névutókat, toldalékokat.
  • 700-900 szót használ (aktív szókincs), ennél jóval többet ismer (passzív szókincs).
  • Három-négyszavas szószerkezeteket használ.
  • Használ néhány grammatikai elemet (tárgyrag, személyes névmás, birtokjel stb.), de ezeket nem mindig helyesen alkalmazza.
  • Képes kérdezni (pl.: Mikor?, Milyen?, Miért?).
  • Kiejtése nagyrészt érthető.

3 és 4 éves kor között

A beszédértésben előtérbe kerül a tárgyak, jelenségek közötti kapcsolatok felismerése és nyelvi kifejezése. Ez a „Miért?” korszak. Már maga is toldalékok, névelők, kötőszók segítségével „tapasztja össze” a szavakat. Már nemcsak azt kérdezi: miért, hanem azt is, hogy: hol, mikor, milyen.

A beszéd fejlődésében ez az időszak a gondolatok gyors mozgásával és a természetes megakadások megjelenésével jár. Ezek a megakadások nem számítanak dadogásnak, mivel a nyelvi és gondolati fejlődés szükségszerű velejárói, és általában fél éven belül a legtöbb gyermeknél teljesen megszűnnek.

A „Mi ez?” korszakhoz hasonlóan itt is fontos, hogy legyen türelmünk a kérdések megválaszolására, ezzel nemcsak a gyermek beszédét, hanem a figyelmét, megfigyelőképességét, emlékezetét, gondolkodását is fejlesztjük. Válaszaink legyenek egyszerűek, érthetők, és olyan terjedelműek, amennyit a gyermek fel is tud dolgozni.

A kiejtési hibák is természetes velejárói ennek az időszaknak. Nagyon fontos, hogy ne utánozzuk a gyermek hibás beszédét, hanem tisztán ejtsük a szavakat, hiszen ez szolgál mintául a gyermeknek. Eddzük a gyermek beszédszerveit, például tanuljanak meg előbb vastag, majd vékony szívószállal inni, esetleg ne csak vizet vagy szörpöt, de kedvenc joghurtjukat is így fogyasszák. Rendszeresen adjunk természetes rágnivalót neki: répát, karalábét, más zöldségeket, mert a rágás nemcsak az állkapocs izmait erősíti, hanem a falat forgatása miatt a nyelvizmokat is. Ebéd után a szalvéta használata előtt nyalják körbe a szájukat, vagy kis lekvárt, mézet, mogyorókrémet nyaljanak le a szájzugból.

Lényeges még, hogy ahogy a gyermek beszédértése változik, úgy változzanak a mi közléseink is. Most már bátran beszélhetünk összetett mondatokban, alkalmazkodva ezzel a gyermek aktuális fejlődési szintjéhez.

Abban az esetben, ha hároméves korig nem jelent meg a szókincsrobbanás, a használt és értett szavak száma elmarad a fentebb jelzett mértéktől, akkor egy beszédindításban jártas korai fejlesztő központot vagy logopédiai szakszolgálatot keressünk fel, mivel ez olyan jelentős késés, hogy nem biztos, hogy a gyermek egyedül eléri az iskolába lépéshez szükséges nyelvi fejlettségi szintet.

A folyamatos mondatokban beszélést átmeneti elakadások is meg-megszakíthatják. Olyan sok gondolat cikázik a gyermek fejében, hogy néha nem tudja, hirtelen melyiket is kellene kimondani. Több időnek kell eltelnie ahhoz, hogy beszédszervei követni tudják a gondolatait. Ez természetes folyamat, általában fél évnél nem tart hosszabb ideig, azonban nem mindegy, hogy hogyan reagáluk ezekre a megakadásokra. Nem szabad nehezítenünk a helyzetét azzal, hogy korholjuk ezekért a megakadásokért, hiszen nem tehet róla, az érésnek ebben a szakaszában nem tud rajta változtatni. Éppen ellenkezőleg: azt kell elérnünk, hogy ne szorongjon a megszólalástól, hanem bátran beszéljen a megakadások ellenére is. Az a legfontosabb, amit meg kell értenünk, hogy nem szabad a gyermekben ezeket a megakadásokat tudatosítanunk, mivel ez megerősíti benne a dadogás élményét, mely egy ördögi körben nemhogy nem segíti legyőzni megakadásait, de még meg is őrzi azokat. Tehát TILOS: figyelmeztetni a gyermeket, hogy mondja el még egyszer folyékonyan, vagy ne dadogjon, ne akadozzon! Helyette több módon is segíthetünk: legfőképpen azzal, ha van időnk meghallgatni őt, ha vele vagy helyette elmondjuk még egyszer a már akadozva kiejtett mondatot minden kommentár nélkül (például: „Azt mondod, hogy vegyünk még egy kiflit?”). Szintén segít, ha a kisgyermek „más bőrébe bújva” mondja el mondanivalóját, például egy bábbal a kezén. Sokat énekeljünk, mondókázzunk, verseljünk vele, kísérjük egyszerű gesztusokkal a verseket, hiszen az a tapasztalat, hogy ilyen ritmikus, dallammal összekötött verselés közben kevesebb a megakadás. Amennyiben fél év múltán nem szűnnek meg vagy válnak egészen ritkává ezek a megakadások, érdemes logopédus segítségét kérni.

Szocializáció, énfejlődés

Egészséges gyermek 3 évesen

  • Biztosan használja az „én” szót önmagára, és egyes szám első személyben beszél önmagáról.
  • Rövid időre független tud lenni édesanyjától.
  • A felnőtt figyelmét elfogadható módon képes magára irányítani.
  • Kifejezi vonzalmát és ellenérzéseit.
  • Képes tettetni a beszédet, például úgy tesz, mintha telefonon beszélgetne.
  • Képes szerepjátékot játszani.
  • Képes megosztani játékait.
  •  Ha nem tud valamit egyedül megoldani, nemcsak gesztusokkal, hanem szóban is segítséget kér a felnőttől.

3 és 4 éves kor között

Néhány gyermek esetében az ún. dackorszak nem két-hároméves kora között jön el, hanem kicsit később. Ellenálló viselkedésformái is sokáig fennállhatnak, melyeket a felnőttnek kell megtanulni bölcsen kezelni. A dackorszak fejlődési előrelépése, hogy a gyermek már egyszer-egyszer rálát saját viselkedésére is, ennek következményeként jelenik meg például. a bűntudat, amikor megérti, hogy „rosszat tett”.

A kisgyermek az elkövetkező évek alatt fokozatosan nyílik meg a környezetében lévő személyeknek. A kezdeti szoros anya-gyerek kapcsolat kibővül a szűkebb, majd a tágabb rokoni és baráti körrel. Később az utcán is egyre többször ismer fel szomszédokat, a boltost vagy a fodrászt. Köszönni még nem mindig hajlandó önállóan, sokszor csak unszolásra, a kérdésekre időnként válaszol, de az is lehet, hogy szégyenlősen bújik a szülőhöz, azonban élénken figyeli mások kapcsolatteremtését, viselkedését, és utánozza is ezeket szerepjátékaiban.

Ez az időszak az anyáról való alkalomszerű leválni tudás, az óvodakezdés ideje is. Kezdetben ilyenkor az otthon tanult szokásokat igyekszik átvinni a gyermek az óvodába is, de lassanként felismeri, elfogadja és betartja az új közösség szabályait. A kortársakkal való kapcsolatot a külön játszás, a megfigyelés és a mellette játszók utánzása jellemzi leginkább, megjelenik a tárgyak felajánlása, vagy az óhajtott tárgy mindenáron való megszerzése.

A dackorszakban értjük meg igazán, milyen nehéz is bölcsen szeretni gyermekünket. Az első és legfontosabb, hogy kevés szabály legyen, de azok legyenek ésszerűek, a gyermek számára is könnyen átláthatók és betarthatók, melyeket mi következetesen alkalmazunk. A bonyolult szabályokat a három-négy év közötti gyermek azért nem képes betartani, mivel egyszerre csak egy dologra tud figyelni, így a második, harmadik szabályt óhatatlanul áthágja. A sok szabály feleslegesen köti meg önálló cselekvését, ezáltal hosszú távon az önállóságra való törekvést is meggátolja, kételkedni fog önmagában. A lakást olyan módon rendezzük át, hogy csak néhány tiltásra kelljen figyelnie a gyermeknek (meg nekünk is), a többit például a veszélyes tárgyak magasra helyezésével, vagy más természetes akadály állításával küszöböljük ki. Félreértés ne essék, nem jó, ha nincsenek szabályok! Ez csak eleinte tűnik jó megoldásnak, hiszen nem nincsenek viták, nézeteltérések. De azt is tudnunk kell, hogy ez esetben a gyermekünk egyáltalán nem tanul meg rugalmasan alkalmazkodni, nem tudja érzékelni sem a saját, sem mások határait, mely azután az óvodáskor végén viselkedészavarokban üt vissza, az énfejlődésükben és a közösségi fejlődésben egyaránt.

A dackorszakban helyes nevelési módszernek bizonyul, hogy a gyermek egy-egy vágya helyett választási lehetőséget ajánlunk számára, például a csoki helyett aszalt gyümölcsöt ajánljunk fel, a szörp helyett teát, stb. Így a gyermek képes kizökkenni a görcsös akarásból, és lehetősége van „mérlegelni”, más megoldást is számba venni. Fontos az is, hogy ne vegyük át a gyermek indulatát, hanem nyugodtan kérjük tőle a másik lehetőség meggondolását.

Az óvodába lépés késhet a koraszülött vagy a gyakran betegeskedő, esetleg valamilyen krónikus betegségben szenvedő gyermeknél. Ilyenkor ne siettessük az óvodáztatást, inkább próbáljuk meg fejleszteni az önkiszolgálást és az önálló játékot nála, de játszóház, zenefoglalkozás, esetleg „kis ovi” (egész délután vagy délelőtt a szülővel közös óvodai tevékenység) heti rendszeres látogatásával is felkelthetjük a kicsi kortársak felé fordulásának igényét.

Van olyan gyermek, aki látszólag könnyen szokik az óvodába. Azonban mindig azt várja szeme sarkából, mikor jön érte a felnőtt. Ha lehet, az előre megbeszélt időpontban mindig pontosan érkezzünk, és töltsünk a délutánból egy-két órát olyan közös tevékenységgel, ahol mindketten átélhetjük az együttlét örömét. A közös könyv- vagy rajzfilmnézéstől a főzésen át a barkácsolásig minden szóba jöhet, amit szeretnek csinálni. Ha ez rendszeressé válik, a gyermek jobban tud figyelni, örömmel adja bele magát az óvodai játékba, versmondásba, mesékbe is, mert „tudja”, hogy a délután kielégíti a szoros anyai jelenlét-szükségletét. Fontos, hogy tudjuk, amit most megalapozunk, az az iskoláskorban is végig segítségünkre lesz a gyermekünkkel való kapcsolatban.

Vannak olyan gyermekek, akiknél sokkal nehezebb, „zajosabb” az óvodába szoktatás, nehezen válnak el az anyától. Ebben az esetben arra készüljön fel a család, hogy a gyermek mindenképp igyekszik majd meghosszabbítani az anya maradását, arra is hevesen fog reagálni, ha az öltözőben távolodik tőle. A kevésbé zűrös megoldás ilyenkor, hogyha az édesapa viszi oviba a csemetét, és az anyától való elválás már otthon megtörténik. Főleg akkor kívánatos eleinte ez a megoldás, ha az édesapa és a gyermek kötődése nem ellenálló típusú, vagy ha az apa kellő ügyességgel el tudja terelni a gyermeket az elválási sírásról, például érdekes témát vet fel, mesélni kezd arról mit fog csinálni napközben. Ilyenkor azonban célszerű, ha az édesanya megy a gyermekért az oviba, és itt is jó hatása lehet a fentebb már említett közös délutáni tevékenységnek.

Azokban az esetekben, ha a beszokási problémák tartósak és több hétig fennállnak, vagy a helyzet idővel nem javul, hanem romlik, akkor mindenképpen érdemes nevelési tanácsadóban vagy mentálhigiénés ellátásban dolgozó pszichológus segítségét kérni.

Önkiszolgálás

Egészséges gyermek 3 éves

  • Kialakul a nappali és éjszakai szobatisztaság.
  • Önállóan, kevés maszatolással eszik kanállal.
  • Segítséggel használja a zsebkendőt, kifújja az orrát.
  • Teljesen önállóan levetkőzik.

3 és 4 éves kor között

Ugyanúgy, ahogy a gyermekek segítőkészen sertepertélnek szüleik körül, arra is vágynak, hogy önállóak legyenek bizonyos dolgokban. Ennek csak mozgásuk összehangoltsága és a szülők képzelőereje szab határt. Amennyiben szerető bizalom kíséri önállósodási törekvéseiket, lépésről lépésre, hétről hétre újabb és újabb önálló tettekre képesek. Az önkiszolgálás fejlődése is igen egyéni, nem tudható, hogy melyik gyermeknek melyik lépés lesz a következő. A mindennapi szokások terén lépnek legtöbbet előre a gyermekek, hiszen ezt gyakorolhatják rendszeresen. Ebben a korban még nem érett a gyermek az önálló mozgástervezésre, így az utánzásnak lesz a legnagyobb szerepe az elsajátításban.

Ezt az időszakot három nagy terület jellemzi: a tisztálkodás, az öltözködés és a táplálkozás. A tisztálkodás területén a legfontosabb a szobatisztaság elérése, valamint az önálló kézmosás és orrfújás. Önállóan vetkőzni könnyebb, mint önállóan öltözni: a legegyszerűbb ruhadarabok, a sál, a sapka önálló felvétele után következnek a nagyobb bebújós darabokkal – nadrág, szoknya, ing, pulóver – való gyakorlás. Az étkezés területén addig el kell jutnia a gyermeknek, hogy a kanál mellett a villa önálló használatával is próbálkozzon. Figyelve arra, hogy a kézbe adott evőeszköz teljesen veszélytelen legyen, segít, ha bátran engedjük, hogy a gyermek próbálkozzon – csak így fejlődhet a finommozgások kivitelezése.

Fontos, hogy tudjuk, a gyermekekben elemi vágy él, hogy sikeresnek érezzék magukat egy-egy mindennapi cselekvésben. A mi feladatunk „csak” az, hogy bízzunk a csemetéinkben, mert a szerető bizalom segíti az önállósodásban. Engedjük, hogy próbálkozzon az önálló evéssel, kézmosással, még akkor is, ha eleinte nem tökéletes tisztaság lesz az eredmény.

Azzal tudjuk még segíteni, ha kivárjunk egyes cselekvéseit: ne mi húzzuk a mosdóhoz, hanem várjuk ki, míg a víz alá tartja a kezét, később tartsuk a szappant, hogy a gyermek elvehesse, vagy csak nyissuk meg a csapot és várjuk ki, hogy ő próbálkozzon, és csak akkor lépjünk közbe, ha egy fázisnál láthatóan elakad. Engedjünk teret a kicsi önállósodásának, aktivitásának. Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy a szülő ott áll mellette, számíthat rá, hogy megakadáskor jön a segítség, akkor bátrabban próbálkozik.

Nagy szerepe van az önállósodásban a családi mintáknak is, mivel a gyermek ekkorra már fejlett utánzóképességgel rendelkezik. A második, harmadik gyermek általában gyorsabban halad az önállósodás terén. Nemcsak azért, mert ellesi testvéreitől, vagy mert a szülőknek nincs idejük sokat „vacakolni” egy-egy munkafolyamattal, hanem azért is, mert a szülőknek már több tapasztalatuk van az önállóság fokozataiban, így bátrabban engednek szabad teret a gyermek törekvéseinek.

Abban az esetben, ha a gyermek valami miatt lemaradt az önkiszolgálás fejlődésében, például tartós betegség, koraszülöttség, minimális idegrendszeri sérülés miatt, akkor ne próbáljuk a lemaradást azonnal pótolni. Csak kis lépésekben haladjunk, mint a tipikus fejlődésű gyermekeknél. Azt az önkiszolgálási területet válasszuk ki, melyen a legsikeresebb lehet az előrejutás. Például ügyetlenebb gyermeknél a kézmosás vagy a vetkőzés, esetleg a tízórai elfogyasztása lenne elsőként célravezető, ügyesebb gyermeknél akár az ebéd második fogása, vagy egy-egy ruhadarab felhúzása tűnik elérhető célnak. 

Testi fejlődés és mozgás

Nagymozgás

Egészséges gyermek 3 évesen

  • Rövid ideig (1-2 mp) meg tud állni egy lábon.
  • Lépcsőn váltott lábbal jár fel-le.
  • 30 cm magasról páros lábbal leugrik.
  • Futás közben gyorsan és élesen bekanyarodik, hirtelen megáll.
  • Triciklit hajt pedállal.

3 és 4 éves kor között

A kialakult, biztos nagymozgások korszaka kezdődik, az egyensúlyozás és a koordináció egyre stabilabb lesz. Az óvodás gyermek rendkívül mozgékony, futkározik, ugrándozik, mindenhová felmászik, hintázik, pörög és forog. Folyamatosan keresi az egyensúlyszervét érő ingereket, emellett igényli azt is, hogy minél több tapasztalatot szerezzen a testéről és a világ tapintással megismerhető dolgairól.

A statikus egyensúly fejlődését megfigyelhetjük például egy lábon álláskor. Négyéves kor felé haladva egyre hosszabban fognak tudni így egyensúlyozni, akár 4-8 másodpercig is megállnak egyik és másik lábukon is. Lábujjhelyen állva is képesek egyensúlyban maradni néhány másodpercig.

A dinamikus egyensúly fejlődése látható lesz a járás, futás, ugrás, mászókák és járművek használata során. Menet közben át tudnak lépni akár 20 cm távolságban lévő akadályokon, vonalon járva lábaikat egymás elé téve lépnek. Három- és négyéves kor között már minden gyermek megtanul a lépcsőn lefelé is kapaszkodás nélkül és váltott lábbal menni, akár hosszabb lépcsőn is (8-10 fok).

Helyből egyre messzebbre, négyéves korra akár fél méternyire is képesek előreugrani. Egy lábon állva is megtanulnak ugrani néhányat. Páros lábbal pedig képessé válnak folyamatosan, hosszan előre ugrálni.

Ha van rá lehetőségük, megtanulnak három- vagy négykerekű járművet pedállal hajtani. Kétkerekű futóbiciklin is képesek jól egyensúlyozni, önállóan haladni. A sokat gyakorló gyerek már akár pedállal is képes hajtani a kétkerekűt. Az elindulás és megállás a kétkerekű pedálossal még nehéz, ebben segíteni kell nekik. A rollerezés is kedvelt mozgásforma ebben az életkorban.

Amikor az időjárási viszonyok megengedik, járjon a gyermek a szabadban kisnadrágban és mezítláb, hemperegjen a fűben, homokozzon, sarazzon és pancsoljon minél többet. Természetesen a tél adta lehetőséget is fontos kihasználni, a játékot a hóval, csúszkálást a jégen. A fenti tapasztalatszerzési módok segítik az agy egyre összehangoltabb működését, az egyensúlyérzék és a mozgáskoordináció fejlődését, emellett a finomabb kéz-ujj mozgásokat is meglapozzák. Jó, ha az időjárási viszonyoktól függetlenül naponta néhány órát a szabadban tudunk tölteni (kertben, parkban, játszótéren, erdőben) a gyermekkel. Érdemes megfigyelni, hogy milyen sokféleképpen tudnak mozogni nagy térben, különböző eszközökön. Nem mindig kell direkt irányítani őket, nem szükséges beavatkozni a tevékenységükbe. (Természetesen addig a pontig, amíg magukra és társaikra nézve nem veszélyes, amit csinálnak). Ha játszótér nincs is a közelben, érdemes néhány kihívást jelentő tereptárgyat felkutatni (domboldal, árokpart, kidőlt fatörzs, lehajló bokorág, kiálló gyökerek, nagy kövek), amiken lehet lépkedni, futni, átmászni, elbújni stb. Néhány órás könnyű kirándulásokat, sétákat is végig tudnak már gyalogolni.

Fontos, hogy bármelyik lábbal hajtható járművel tanul meg közlekedni a gyermek (motor, roller, futóbicikli, három- vagy kétkerekű), folyamatosan és határozottan tanítsuk neki az utcán való közlekedés szabályait. Mindig állapodjunk meg vele, mikor indulhat el, meddig mehet, hol várjon meg bennünket, ha mi gyalog kísérjük őt. Amennyiben már együtt közlekedünk az úttesten, akkor a jobb oldalon, az úttest szélén való haladás tanítását kell elkezdeni. Az úton közlekedő egyéb járművek közeledésére nekünk kell odafigyelnünk és figyelmeztetnünk a gyermeket a lehúzódásra, vagy ha úgy biztonságos, a félreállásra. Szerencsésebb a gyermek mögött haladnunk, mert akkor látjuk őt, és könnyebben tudunk szóban is kapcsolatot teremteni vele. Ha pedig segítenünk, terelnünk vagy védenünk kell, könnyen mellé tudunk gurulni. Lejtős terepen ne engedjük egyedül nekiindulni, csak ha már a fékezést jól elsajátította! Ezenkívül a bukósisak viseléséhez is következetesen szoktassuk hozzá a gyermeket, akkor is, ha még járdán közlekedünk vele, hogy a későbbiekben szokássá, igénnyé váljon számára annak viselése.

A legtöbb kisgyermek ebben az életkorban már állandóan fent csücsül vagy csimpaszkodik valahol (mászókán, alacsony fán, bokron, kerítés lábazatán, korláton). Le is tud mászni biztonságosan, és vigyáz magára. Szeret csúszdázni, hintázni, mászókázni. Figyelemfelhívó, ha messze elkerül minden olyan eszközt, tereptárgyat, amire fel lehet mászni, kikerüli az akadályokat, kézfogást kér vagy négykézlábra ereszkedik, ha nagyon egyenetlen vagy meredekebb a talaj. A térbeli mozgások hárítása, elkerülése a gyermek koordinációs, egyensúlyi vagy térérzékelési bizonytalanságára utalhat. De előfordulhat túlféltő, túlóvó szülői hozzáállás is a háttérben. Fontos tudnunk, hogy a gyermek az önálló tevékenysége közben ügyesedik a legtöbbet, így szerzi a legtöbb tapasztalatot, és nem akkor, ha mindig fogjuk a kezét, megcsináljuk helyette a mozgást. A szabad mozgásgyakorlásban nem gátolt gyerek bátor, de óvatos, veszélyérzete elkezd megfelelően kialakulni. A mozgás gyermekkorban együtt jár az eséssel, ettől nem tudjuk, és nem is szükséges (bizonyos határokon belül) mindig megóvni a gyermeket. Esni is tudni kell, így az a gyermek, aki szabadon kísérletezhet a mozgásaival fejlődése minden fokán, megtanul ügyesen esni is, kezeire letámaszkodni, fejét megvédeni. Bátorítsuk a gyermeket az önálló mozgásra, keressünk számára életkorának megfelelő mozgásos kihívásokat, és a biztonságot csak közeli jelenlétünkkel adjuk meg, ne közvetlen segítségadással.

A fentiek ellenkezője is figyelemfelhívó, ha a gyermek semmilyen körülmények között nem vigyáz magára, nem alakul ki a reális veszélyérzete; ha folyton mögötte kell állni, hogy le ne essen, utána kell szaladni, mert nem áll meg, nem veszi észre az akadályokat, nem figyel a terepviszonyokra és állandóan megbotlik, elesik. Utóbbi fokozott mozgékonyság és gyengébb figyelmi teljesítmény párosulásából adódhat. Nehéz meghúzni a határt, hogy meddig tartható egyéni sajátosságnak a fokozott aktivitás és mozgékonyság, vagy mikortól nevezhetjük kezelést igénylő állapotnak. Mindenesetre érdemes átbeszélnünk a védőnővel, gyermekorvossal, ha kétségeink támadnak.


Finommozgás

Egészséges gyermek 3 évesen

  • Tud ollóval vágni.
  • Gyöngyöt zsinórra fűz.
  • Bemutatást követően képes kört rajzolni a papírra.
  • Labdadobásnál eltalálja a közeli célt.
  • A labda elkapása az esetek felében sikerül.

3 és 4 éves kor között

Ebben az életkorban az a legfontosabb, hogy lássuk kialakulni a jobb vagy a bal kéz dominanciáját. Fokozatosan láthatjuk (már két-hároméves kor között is akár), hogy a gyermek egyik keze ügyesebb lesz és azt többet is használja. Négyéves korra a gyermekek többsége jobbkezessé, néhányan balkezessé válnak (10-15%).

Egyre jobban szeretnek rajzolni, már nemcsak firkálgatnak, hanem irányítják a vonalvezetést és különféle alakzatokat formálnak, ezeket meg is nevezik. Rajzaik ebben az életkorban felismerhetőbbé válnak, amit lerajzolnak, már hasonlít a valósághoz, de az arányok, a lerajzolt dolgok egymáshoz viszonyított elhelyezkedése még kezdetleges. Azt is tudja, hogyan néz ki az ember, többnyire ugyan csak egyetlen vonal jelzi a végtagokat, olykor a törzset is, de már felismerhető.

Továbbra is inkább egy kézzel dobnak, csak nagyobb labdát tudnak két kézzel dobni. A labdát egyre messzebbre képesek eldobni, bár elengedés után az még kissé lefelé repül. Néhány méteren belül jobban eltalálják a kiszemelt célt is. Az érkező labdát előre nyújtott, merev karral várják és a mellkasukhoz szorítják. A labda elkapása nem mindig sikeres, többnyire csak az esetek felében, negyedében képesek megtartani.

Mindig legyen lehetősége a gyermeknek, hogy elkérjen papírt, ceruzát, krétát, ujjfestéket vagy gyurmát. Mi is felkínálhatjuk az ábrázolás, alkotás lehetőségét, ha a gyermek nem kezdeményezi, de fontos, hogy hagyjuk érvényesülni! Ugyanakkor ne akarjuk rávenni arra, hogy ezt vagy azt rajzoljon, a folyamat természetes úton halad, ha nincs benne sürgetés, elvárás. Ne javítsuk ki a rajzát, ne mondjuk azt, hogy mi mást látunk, mint amit ő gondol. Hagyjuk kísérletezni, képzelőerejét szárnyalni!

A labdagyakorlatok az óvodai testnevelésnek is részét képezik, de az együtt eltöltött szabadidő során is motiválhatjuk gyermekünket a labdás közös játékra. A labda dobásának különböző módjai (feldobás, célba dobás, lepattintás) mellett a labda elkapását és rúgását számtalan formában lehet játszani, gyakorolni. Amellett, hogy a mozgáskoordináció sokoldalúan fejlődik a labdás játékok során, lehet párosan és csoportosan játszani, felnőttel, szülővel éppúgy, mint kortársakkal. A rendszeres gyakorlással a későbbi sportmozgásokat is megalapozzuk. Legyen a gyermek játékai között többféle labda, melyek méretükben, súlyukban és felületükben különböznek egymástól. Egy sima gumilabda, egy textilből varrt labda és néhány leselejtezett teniszlabda nagyon jó szolgálatot tehet. Más-más erővel és röppályán kell ezeket elgurítani, dobni, rúgni ahhoz, hogy célba érjenek. Az óvodáskorú gyermek a labda eldobásából még nem tud következtetni a labda mozgására, ezért nem tud jól felkészülni az elkapásra, csak akkor, ha pontosan dobják neki. Egykorú társak dobását nehezen kapják el, a sikertelenség miatt sokszor nem is játszanak egymással. A szülő vagy a nagyobb testvér jobb partner a labdázásban ebben az életkorban.

A gyermeket nem kell a jobb vagy a bal kéz használatára szoktatnunk, mert az majd magától kialakul. Ha azt vesszük észre, hogy a bal kezét kezdi előnyben részesíteni, akkor hagyni kell, nem szabad átszoktatni, megjegyzéseket tenni, minősíteni a kézhasználatot. Amennyiben a gyermek egyértelműen balkezessé válik, abba nem szabad beavatkoznunk, hagyni kell annak használatát kibontakozni.

Abban az esetben viszont szükség lehet további vizsgálatra, ha azt vesszük észre, hogy a gyermek négyéves korához közeledve is ugyanolyan gyakorisággal, hol egyik, hol másik kezét használja. Vagy ha azt látjuk, hogy mindig azt a kezét veszi elő, amelyikhez közelebb van a tevékenység tárgya (például a jobb kezével eszik, ha jobbra van a kanál az asztalon, bal kezével eszik, ha bal oldalra volt a kanál letéve). Vagy a tevékenység közben állandóan átveszi az eszközt egyik kezéből a másikba, mert nem képes a test középvonalát keresztezni (például rajzolásnál a papír jobb oldalán jobb kezével rajzol, a bal oldalán a bal kezével, és így cserélgeti többször a ceruza tartását). 

Gyorslinkek