Szocializáció
Egészséges gyermek 9 hónaposan
- Idegenekkel kezd másként viselkedni, mint az ismerősökkel (pl. tartózkodó, visszahúzódik, bizalmatlanul néz, sírva fakad).
- Élvezettel nézegeti a tükörképét (pl. a tükröt tapogatja, grimaszol, mosolyog, hangot ad).
- Elköszönéskor „pápá”-t int – eleinte csak utánzásképp, később már magától.
9 és 12 hónapos kor között
A helyváltoztató mozgások beindulásával a fizikai eltávolodás, az „el-vissza” szabályozása folyamatos kihívás a baba számára. A mi magatartásunk erősíti vagy elbizonytalanítja próbálkozásaiban. A tőlünk való eltávolodás, elkülönülés szorongást vált ki belőle. A félelem megjelenése, annak megértése, hogy nem csak kedves és jó dolgok történnek vele, méginkább fokozza benne a szorongást, ha a szeretett személy nincs a közelében, vagy ha egyedül marad.
A tartózkodás és a félelem ebben az időszakban (ha eddig még nem volt tapasztalható) biztosan kialakul. Rajtunk áll, hogy hogyan tudjuk támogatni a baba önállóságát, enyhíteni az elválás miatt érzett szorongását. Bár lehet, hogy heves sírásba fog kezdeni gyermekünk, de minden esetben jelezzük, mondjuk el neki, hogy elmegyünk. De azt is mondjuk meg azonnal, hogy vissza is fogunk jönni! Amikor először válunk el tőle, akkor az csak rövid időre történjen. Ekkorra már úgyis van tapasztalatunk abban, hogy gyermekünk hogyan viszonyul ahhoz, ha mi a konyhában főzünk, vagy a mosdóban van dolgunk. Attól a babától, aki ilyenkor nagyon kétségbe van esve, csak nagyon rövid időre távozzunk el.
A gyermekkel együtt „gyakorolhatjuk” az elválást például apa munkába indulásakor. Apát az ajtóig kísérjük, majd az ablakból is nézzük, ahogyan távolodik. Üdvözlése is nagyon fontos lesz, hisz így bizonyosodik meg a kicsi arról, hogy édesapja biztosan visszatér hozzá. Apa jelezzen telefonon, mikor érkezik, és mi mondhatjuk a kicsinek, hogy: Apa mindjárt hazaér. Apa ha eddig nem csengetett, akkor most tegye meg, hogy mi az ölbe vett picivel együtt mehessünk kinyitni az ajtót. Nagy lesz az öröm, és utána egy kis játékkal, öleléssel, meséléssel a nap eseményeiről biztosan megnyugszik. Pár alkalom után anya is elmehet egy kicsit úgy, hogy apával marad a gyerek – eleinte, ha lehet, akkor ez nagyon rövid időre történjen meg, mert a kicsi nehezen viseli az elválást. Apa ugyanúgy járjon el, mint anya teszi, mikor őt várják. Ha így „gyakorolunk”, akkor egyre könnyebb lesz a kicsinek elviselnie az elválást.
Igyekezzünk a gyermek felügyeletét csak a számára elfogadott személlyel megoldani (nagyszülők, rokonok, akiket ismer, de lehet egy kedvelt, sokat látott szomszéd is, aki máskor is volt már nálunk hosszabb ideig).
Előfordulhat, hogy átmenetileg nehezebben foglalja el magát a kicsi egyedül, ezzel is provokálva a figyelmünket. Egy kis dajkálás után mindig mutassunk valami érdekes dolgot neki, hogy utána azzal foglalja el magát, és mi újra el tudjunk távolodni tőle egy kicsit. Nem baj, ha az csak pár perc, de fontos, hogy ne csak a személyes kontaktust kínáljuk fel a belső feszültség oldására, mert akkor a későbbiekben is csak a mi jelenlétünkben tud megnyugodni, ha foglalkozunk, játszunk vele. Ha viszont rávezetjük, megtanítjuk arra, hogy elfoglalja magát, akkor a távolodás, az elválás is egyre könnyebb lesz számára, és mi is nyugodtan csinálhatjuk a dolgunkat.
Ne titkoljuk vagy másítsuk meg a gyermek előtt érzelmeinket. Hagyjuk, hogy grimaszunk, hanghordozásunk jelezze számára, mit érzünk. Természetesen a végletektől óvni kell, de ha a kicsi indulatában megkarmol bennünket, akkor igenis kiáltsunk fel (természetesen nem túlozva), mondjuk, hogy „Nem!”, „Ez fáj!”, és toljuk el a gyermek kezét. Pár másodperc múlva azonban már játsszunk úgy vele, mintha mi sem történt volna. A tettére haragudjunk, ne a gyerekre! Azt mondjuk ilyenkor: „Fáj, amit csináltál!” És ne azt, hogy: „Buta vagy!”
Ebben az időszakban a napközben megélt feszültségek levezetésére jó, ha elalvás előtt mesélünk neki. „Képzeld apa, ma sétáltunk, és egyszer csak elénk ugrott egy nagy kutya. Vau-vau! Ugatott erős, mély hangján, és mi úgy megijedtünk, hogy sírva is fakadtunk. De jött a kutya kedves gazdija, és megfogta őt, mi pedig megsimogattuk a kutyust, és még nevettünk is, milyen viccesen liheg a nagy nyelvével.” Ilyen, konkrétan a gyermekről magáról szóló, megtörtént események elmesélése a fontos. Ezt megérti, és ha a biztonságot nyújtó szülei körében újra átéli, akkor azt érzi, minden rendben, és nyugodtan fog aludni éjszaka.
Vannak babák, akik nagy érzelmekkel élik meg a búcsúzást, majd elfoglalják magukat, és a visszatéréskor „vetik be” újra a nagy érzelmeket. Van olyan kicsi is, aki egykedvűen fogadja édesanyja távozását, mikor egyedül van, több önmegnyugtató tevékenységet folytat (ringatózás, dünnyögés, ujjszopás stb.), és mikor visszatér az anya, akkor sem mutat semmilyen különösebb érzelmi reakciót. Ezeknek még számtalan egyéni változata is előfordulhat, melyek nem kórosak, mindössze a gyermek és a mi kapcsolatunkra jellemző mintát követik. Ha viszont hosszú távon nem tudjuk kezelni a helyzetet, akkor kérjük a védőnő, szakember tanácsát.