Koragyermekkori program

Nagymozgás

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Négykézlábra áll és így hintázik előre-hátra.
• Önállóan kúszik vagy mászik.
• Mozgékony, nagyon élvezi a helyváltoztatást.
• Fel tud ülni, és ülésben is biztonságosan játszik, jó az egyensúlya ebben a helyzetben.

9 és 12 hónapos kor között

Kilenc és tizenkét hónapos kor között látványos új elemekkel bővül a gyermek mozgásrepertoárja. A felegyenesedésben már a lassabban fejlődők is továbblépnek a fekvő, félülő helyzetekből az ülés felé. Megbillenéskor jól használják egyensúlyozó mozdulataikat. Ennek a szakasznak a végén már felkapaszkodnak és felállnak, és van, aki megteszi első önálló lépéseit. A legtöbb időt azonban még kúszással vagy mászással töltik. Ezeknek kell ebben az időszakban a leggyorsabb, legügyesebb mozgásformáknak lenniük, melyekkel bárhová könnyedén eljutnak a lakásban, és akár a szabadban is. Lassan az egész lakást bejárják, felfedezik, átmennek egyik helyiségből a másikba. Nagyon mozgékony időszak ez a legtöbb kicsinél, számunkra is fárasztó, ezért jó, ha továbbra is van olyan biztonságosan elkerített szobasarok vagy járóka, ahová akkor kerül a kicsi, amikor nem tudunk rá figyelni egyéb teendőink miatt.

A feltérdeléshez alacsonyabb felületekre támaszkodhatnak, például zsámoly, sámli, felnőtt combja. A felállás olyan helyen sikerül nekik először, ahol jól meg tudnak kapaszkodni, például a járóka vagy a kiságy rácsában. Később a bútoroknál (dohányzóasztal, polc, kanapé), végül a fal mellett is képesek lesznek felállni. A felállás akkor szabályos, ha a baba feltérdel, majd az egyik lábával előre lép a talpára, és így féltérdelésen keresztül áll fel. Amikor elkezdi ezt gyakorolni, előfordul, hogy térdelésből egyszerre nyújtja ki a lábait. Rövid gyakorlási szakaszt követően ennek át kell alakulnia, a baba maga kísérletezi ki a helyes felállást. Kezdetben nehézséget szokott okozni, hogy a gyermek visszaüljön vagy visszatérdeljen a földre. Ehhez másfajta mozgáskoordináció és izommunka szükséges, ami szintén gyakorolással sajátítható el. Eleinte a mi segítségünket fogja kérni, amikor elfárad állva, később változatos módon megtanul visszaereszkedni. Letérdel, leguggol, vagy popsiját hátra dugva egyből ülésbe huppan.

A járás egyik fontos előkészítője, amikorra a baba kapaszkodva áll, eközben megtanulja testsúlyát az egyik lábára helyezni. Ilyenkor azt látjuk, hogy egyik lábát emelgeti, vagy ide-oda táncikál állva. Egy idő után elkezd oldalazva lépegetni a rács, a bútorok vagy a falak mentén. Ahogy ügyesedik állva, sokszor már csak az egyik kezével kapaszkodik, majd időnként mindkét kezével elengedi a támasztékot és megáll néhány másodpercre. Az oldalazásnál pedig egyre többször úgy kapaszkodik át egyik bútorról a másikra, hogy közben elengedi a kapaszkodásra használt tárgyat és párat lép. Az állás fejlődésével figyelhetjük meg azt is, hogy ha észrevesz a földön egy játékot, akkor képes az egyik kezével kapaszkodva lehajolni, és a másikkal felvenni a kinézett tárgyat.

A kicsi, amikor elkezd járni, széles alapon totyog, rövideket lép, jobbra-balra dülöngél, és karjaival egyensúlyoz. A járás néhány hónap alatt válik biztonságossá, és még hosszú évekig finomodik. Csak hét-tízéves korra éri el azt a hatékonyságot, dinamikusságot és ruganyosságot, ami a felnőttek járását jellemzi.

A kilenc-tizenkét hónapos gyermek valamilyen mozgással már bejárja a rendelkezésére álló teret, így a lakás nagyobb területeit vagy egészét biztonságossá kell tennünk. Egyre több tárgyat elérnek, mindent próbálnak megszerezni és megvizsgálni.

Ha meleg évszakra esik a mászás időszaka, akkor védett környezetben, a szabadban is tegyük le a gyermeket (pl. kert, strand, játszótér). Melegebb őszi és tavaszi napokon jól felöltözve, olyan ruhában, amit nem sajnálunk, szintén mászhat a gyermek a szabadban. A nagy tér és a furcsa talaj kezdetben ijesztő lehet neki, előfordulhat hogy sokáig le sem merészkedik a pokrócról..Lassan azonban a kíváncsisága erősebb lesz, és elindul felfedezni a terepet. Új tapasztalat a füvön, homokon, kavicson mászni, és a talaj kisebb-nagyobb egyenetlenségeit legyőzni. Ilyenkor azonban feltétlenül kísérjük a gyermeket, mert ebben az időszakban még mindent a szájába vesz. A biztonságosan mászó gyermek a lépcsőn megtanul ügyesen felmászni, és alacsonyabb bútorokat is meghódít. A lefelé jövetel sokkal nehezebb, a megfordulást és lehátrálást tanítanunk kell a babának, de ezt hamar el szokták sajátítani.

Fontos tudnunk, hogy ez az utolsó időszak, amikor még gyakorolhatja gyermekünk azokat a megalapozó képességeket, amik ahhoz szükségesek, hogy álló helyzetben a testtartása megfelelő legyen, és a járás szép, harmonikus mozgássá alakuljon. A felállás, járás szempontjából is az a legjobb, ha a gyermek önállóan kezdi el ezeket gyakorolni. A környezet kialakításával, megfelelően biztonságos kapaszkodási lehetőségekkel és motiválással lehet segíteni a kisgyermeket a mozgás önálló kivitelezésére. Az első önálló lépések megtételének ideje nagyon széles életkori sávban történhet meg. Van kisbaba, aki kilenc-tíz hónaposan már jár, és van aki csak másfél évesen teszi meg első lépéseit. A babának egy-másfél éve van addig, míg állni és járni kezd, ezt követően élete végéig ebben a helyzetben fogja terhelni az ízületeit, ínszalagjait, izomzatát. Fontos, hogy ne siettessük az állást és a járást, mert ettől is függ, hogy álló helyzetben milyen lesz a gyermekünk testtartása, lábtartása, és hogy mennyire fog ügyesen esni, mennyire tudja majd eséskor magát megvédeni.

Amennyiben a mászás időszaka nyárra esik, és a babának lehetősége van a szabadban mászkálni, előfordulhat, hogy térdét zavarja/sérti a talaj. Ilyenkor gyakran kialakítják az úgynevezett medvemászást, amikor nyújtott könyökkel és térddel, a tenyéren és talpon támaszkodva mennek, popsijukat az égnek emelve. A lakásban mászó gyerekeknél ez a mozgásforma gyakran kimarad, náluk többnyire csak a medveállást, és az ebben a helyzetben való egyensúlyozást láthatjuk.

A felegyenesedésben első körben azt figyelhetjük meg, hogy a gyermek amilyen könnyen felül bármilyen helyzetből, ugyanolyan könnyen és gyorsan el is hagyja az ülést, és megy tovább a maga helyváltoztatási módján. Ezt az átmenetet egyik testhelyzetből a másikba akkor sajátítják el biztonságosan, ha fokozatosan ők maguk kísérletezik ki. Ezért is fontos, hogy olyan kisbabát, aki még nem ül fel magától, ne ültessünk tartósan semmilyen eszközben kanapé sarkában vagy földön párnákkal kitámasztva. Kivétel ez alól, amikor etetjük, hiszen a kanalazást és a szilárd ételes táplálást a babát ölünkbe ültetve, majd etetőszékbe téve végezzük. A fennmaradó ébrenléti időszakban a baba továbbra is legyen minél nagyobb szabad térben, hogy maga szabályozhassa, mennyit mozog, és milyen testhelyzetekben tölti idejét. A nyugodtabb, szemlélődőbb babák többet fekszenek, ücsörögnek és játszanak egy helyben. A mozgékonyabbak meg nem állnak, jönnek-mennek, hol itt, hol ott bukkannak fel és tevékenykednek egy kicsit.

A kapaszkodás nélküli felállás és az önálló járás változó sorrendben alakulhat ki. Van olyan kisgyerek, aki a szoba közepén kapaszkodás nélkül feláll. Hosszabb-rövidebb ideig állva egyensúlyozgat, később innen lép néhányat előre, majd megkapaszkodik vagy lehuppan. Mások kapaszkodva állnak fel, és a bútoroktól eltávolodva kezdenek járni.

Az is változó, hogy mennyit esnek az elején. Vannak biztonságra törekvő gyerekek, akik inkább későbbre halasztják az önálló járást, tovább gyakorolják a megelőző mozgásformákat. Ők szinte már nem is esnek, amikor elindulnak, biztonsággal közlekednek járva. A korábbi életkorban elinduló, vehemensebb gyerekek sokkal többet eshetnek, ami egyáltalán nem zavarja őket, ügyesen letámaszkodnak. Ők elindulnak, néhány lépés vagy méter után lehuppannak, majd felállnak, és mintha mi sem történt volna, mennek tovább.

Ritkán előforduló helyváltoztatási mód a térden járás, és még ritkább, hogy hosszan elhúzódik ennek használata. Ez az átmeneti mozgásforma a mászás és a járás közötti időszakban szokott kialakulni, a gyermek kapaszkodás nélkül feltérdel, és így lépeget. Ebben az esetben teremtsünk minél több olyan helyzetet, ahol a gyermek felkapaszkodhat, és állva játszhat (pl. dohányzóasztalra, kanapéra pakolt játékok). A bútorokat ilyenkor kapaszkodva körbe is tudja lépegetni, ha nem csak az egyik oldalára teszünk játékokat. Lehet arra is ösztönözni, hogy a lakásban széket vagy más nagyobb méretű tárgyat, például ládát, puffot tologasson állva, a szabadban pedig tolhatja a babakocsiját, és így lépegethet utána. Amennyiben tartósan megmarad ez a helyváltoztatási forma, konzultáljunk a háziorvossal.

Finommozgás

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Célirányosan, pontosan nyúl a tárgyakért, két kezével egyformán ügyes.
• Két tárgyat is felvesz egyszerre, és azokat össze tudja ütögetni.
• Két-három ujjal csippenteni próbál.

9 és 12 hónapos kor között

A célirányos, pontos nyúlásnak és fogásnak a látás és a mozgás összerendezése az alapja. A tárgy pontos helyének és távolságának észlelése szükséges az érte nyúlás megtervezéséhez és indításához. A megfogást előkészítő csukló- és ujjmozgások pedig a tárgy nagyságának és alakjának becslését feltételezik.

Már nemcsak egy játékkal játszik egy időben, hanem kettőt, hármat is felvesz, megtart és együttesen próbál kezdeni velük valamit.

A gyermek kezei egyre ügyesebbek, a szem-kéz koordináció megbízhatóan kialakult, egy kézzel is pontosan nyúl bárhová, akár a feje fölé is. Ujjhegyeivel meg tud fogni kisebb tárgyakat, és csippenteni tudja a madzagot, az apró morzsákat. Amikor gyakorolni kezdik a csippentést, az alkarjukat, kezüket még az asztalra támasztják, később már a levegőben tartott kézzel is fel tudnak venni apró tárgyakat. Az első két ujj különválása is fokozatos, az első próbálkozásoknál a többi ujj is együtt mozdul a mutatóval, később különválnak. Ennek köszönhetően a kemény lapú könyveket kézbe tudja venni, forgatja azokat, és néha sikerül ki is nyitnia. Nyomógombos játékon is megtanulja a gomb megnyomását, a kapcsoló működtetését, ez az ok-okozati összefüggések megértését is feltételezi, melyről az értelmi képességekről szóló részben olvasható részletesebb leírás.

 

A gyermek már összerendezi tapasztalatait, és kezdi más helyzetekben is felhasználni azokat. Például ha van olyan játék a közelében, amire rövid zsinór van kötve, vagy rúdja van, azt előszeretettel húzza magához. A madzagon lógatja, lóbálja a játékot. Az értelmes viselkedéssel függ össze, hogy már két tárgyat is felvesz és megtart egyszerre, és keresi, hogyan lehet ezeket egymással összefüggésbe hozni. Különféle hangokat keltenek a tárgyak összeütögetésével, szétszedik, kipakolják, és egyéves kor körül már néha visszatenniük is sikerül azokat, emellett egymásra teszik a nagyobb, laposabb játékokat. Miközben a gyermek a tárgyak tulajdonságairól szélesebb körű benyomásokat és tapasztalatokat szerez, két karjával, kezével és ujjaival egyre több, egyre pontosabb mozdulatot gyakorol be. Abban is örömét leli, hogy a tárgyakat kirámolja a kosárból, dobozból, fiókból. Minden edénybe másképp kell belenyúlni, mert a nyílás mérete, a mélysége és a formája eltérő. Kivenni is különféle mozdulattal lehet kisebb és nagyobb, könnyű és nehéz, puha és kemény tárgyakat. A gyakorlások időszakában a gyermek rengetegszer dobja el a tárgyakat. Az elengedés pontosítása után egyre céltudatosabban ejt és dob, a dobás irányát, erejét próbálgatja. Körülötte repülnek a tárgyak, néha meglepő pontossággal. A mozdulat következményét is előszeretettel figyeli, nézi, hogy milyen ívben, irányban repül, és milyen hangot ad, mikor földet ér.

Az egyszerű, hétköznapi tárgyak is jó szolgálatot tesznek: kisebb-nagyobb méretű tálak fémből, fából, műanyagból; kiürült fémdobozok különféleképpen nyitható tetőkkel, kekszesdoboz, teásdoboz, italos díszdoboz stb. – ezek mind-mind alkalmasak a gyermek ügyességének fejlesztésére, tapasztalat szerzésére.

A rendszeresen előforduló eseményhez kapcsolódó gesztusokat szívesen utánozzák, például integetnek, kopogtatnak, tapsolnak. Mondhatunk nekik egyszerű gesztusokkal kísért mondókákat, pl: „Csip-csip csóka”, „Tapsi-tapsi mamának”, „Fújja a szél a fákat, letöri az ágat, reccs!” (magasra tartjuk, lengetjük a baba karjait, majd gyorsan lecsapjuk őket).

 

Egyéves kor előtt inkább karmozgások utánzására képesek, csukló- és ujjmozgásokat később próbáljunk tanítani nekik.

Egyéves kora körül még nem minden csecsemő tesz bele tárgyat egy másikba, de van, aki már rájön erre. A bepakolás tanulásakor nagyobb nyílású üreges tárgyakba sikerül először, így előkerülhetnek a konyhából is a tárolókosárkák, keverőtálak. Nyáron élvezetes egy kevés vízzel feltöltött lavór kis gumikacsákkal, ősszel egy kis kosár termésekkel, télen bent a melegben egy doboz, teli puha holmikkal. Az üreges tárgyak(kis vödrök, műanyag poharak, tálak, dobozok, kosárkák) lesznek alkalmasak arra, hogy a csecsemő megtanulja, hogy valami valamiben benne van, a tárgyakat ki lehet venni. A gyermek játékait ebben az időszakban már ne szórjuk szét körülötte, hanem azokban a dobozokban és kosarakban adjuk oda neki, amiben tároljuk is. Előszeretettel fogja azokat onnan megszerezni, kipakolni, szétdobálni.

A csippentést evés közben is lehet gyakorolni: elé tehetünk kis darabokra tört babakekszet, később a levesből, főzelékből kerülhetnek főtt zöldségek, puha húsdarabok összekockázva a tányérjára, és ezeket csippentgetheti fel az ujjaival.

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• A szájához tartott pohárból inni kezd, ajkai a peremre zárulnak.
• Ha van cumisüvege, azt önállóan tartja.
• Tányérjából darabos ételt önállóan eszik, majszol.
• Az állkapocs és ajakmozgás elkülönül, az ajakzárás kialakult.
• A kezdő rágásminta kialakult, a nyelv oldalra is tud mozogni.
• Együttműködik, és segíteni próbál amikor öltöztetik, vetkőztetik.

9 és 12 hónapos kor között

Ebben az életkori szakaszban a gyermek látványosan elindul az önállósodás útján mind az étkezés, mind az öltözködés terén, de ebben a szakaszban még nagy szüksége van a közvetlen segítségünkre, közreműködésünkre. Sok idő és türelem kell a részünkről, de megéri a befektetést, mert később jócskán megtérül.

Az étkezésnél ebben az életkorban már önállóan kezdik használni a kanalat és a poharat, de még felügyelet mellett, sok segítséggel. Az öltözést, vetkőzést is mi végezzük, de egyre több önálló mozdulatot várhatunk el a gyermektől. A vetkőzés mindig könnyebb, így egyéves korára egyszerűbb ruhadarabokat már megtanul levenni magáról, például sapkát, kesztyűt, zoknit.

A gyermek gondozása közben egyre lényegesebb, hogy már érdekelt legyen abban, ami vele történik. Ha nem kell sietnünk, fontos, hogy hagyjunk időt a gyermeknek, és biztassuk együttműködésre az öltözködésnél, vetkőzésnél.Érdemes megvárni, hogy kihúzza vagy kinyújtsa a kezét, mikor pulóvert adunk rá, vagy adja és tartsa a lábát, amikor nadrágot vagy cipőt húzunk, működjön együtt azokban a helyzetekben, amikor vele foglalkozunk.

Az étkezéseknél és az ivásnálaz önállósodás felé vezet, ha engedjük a gyermeknek, hogy egyedül használja az eszközöket. Természetesen nem fog egyből maszatolás nélkül sikerülni, ezért inkább az előkészületekre fordítsunk több időt: válasszunk nagyobb méretű, vízhatlan, esetleg peremmel ellátott előkét, készítsünk oda törlőruhát, szalvétát. Nem baj, ha még leesik a falat, kilöttyen a víz a pohárból, vagy mellécseppen a kanálról az étel, olyan helyet biztosítsunk a gyermeknek, ahol könnyen takaríthatunk majd – ne törjük le a kicsi próbálkozásait. Ezek a mindennapi események naponta többször ismétlődnek, így remek alkalmat kínálnak a gyakorlásra, és a gyermek gyorsan ügyesedik. Az is fontos, hogy ha már tud ülni, egyre többször étkezzen a családdal együtt az asztalnál. Amikor megetettük, kaphat még falatkákat, kenyérhéjat, és amíg ezeket majszolja, ő is részese annak a közösségi helyzetnek, amit a család együtt étkezése jelent.

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Idegenekkel kezd másként viselkedni, mint az ismerősökkel (pl. tartózkodó, visszahúzódik, bizalmatlanul néz, sírva fakad).
• Élvezettel nézegeti a tükörképét (pl. a tükröt tapogatja, grimaszol, mosolyog, hangot ad).
• Elköszönéskor „pápá”-t int – eleinte csak utánzásképp, később már magától.

9 és 12 hónapos kor között

A helyváltoztató mozgások beindulásával a fizikai eltávolodás, az „el-vissza” szabályozása folyamatos kihívás a baba számára. A mi magatartásunk erősíti vagy elbizonytalanítja próbálkozásaiban. A tőlünk való eltávolodás, elkülönülés szorongást vált ki belőle. A félelem megjelenése, annak megértése, hogy nem csak kedves és jó dolgok történnek vele, méginkább fokozza benne a szorongást, ha a szeretett személy nincs a közelében, vagy ha egyedül marad.

A tartózkodás és a félelem ebben az időszakban (ha eddig még nem volt tapasztalható) biztosan kialakul. Rajtunk áll, hogy hogyan tudjuk támogatni a baba önállóságát, enyhíteni az elválás miatt érzett szorongását. Bár lehet, hogy heves sírásba fog kezdeni gyermekünk, de minden esetben jelezzük, mondjuk el neki, hogy elmegyünk. De azt is mondjuk meg azonnal, hogy vissza is fogunk jönni! Amikor először válunk el tőle, akkor az csak rövid időre történjen. Ekkorra már úgyis van tapasztalatunk abban, hogy gyermekünk hogyan viszonyul ahhoz, ha mi a konyhában főzünk, vagy a mosdóban van dolgunk. Attól a babától, aki ilyenkor nagyon kétségbe van esve, csak nagyon rövid időre távozzunk el.

A gyermekkel együtt „gyakorolhatjuk” az elválást például apa munkába indulásakor. Apát az ajtóig kísérjük, majd az ablakból is nézzük, ahogyan távolodik. Üdvözlése is nagyon fontos lesz, hisz így bizonyosodik meg a kicsi arról, hogy édesapja biztosan visszatér hozzá. Apa jelezzen telefonon, mikor érkezik, és mi mondhatjuk a kicsinek, hogy: Apa mindjárt hazaér. Apa ha eddig nem csengetett, akkor most tegye meg, hogy mi az ölbe vett picivel együtt mehessünk kinyitni az ajtót. Nagy lesz az öröm, és utána egy kis játékkal, öleléssel, meséléssel a nap eseményeiről biztosan megnyugszik. Pár alkalom után anya is elmehet egy kicsit úgy, hogy apával marad a gyerek – eleinte, ha lehet, akkor ez nagyon rövid időre történjen meg, mert a kicsi nehezen viseli az elválást. Apa ugyanúgy járjon el, mint anya teszi, mikor őt várják. Ha így „gyakorolunk”, akkor egyre könnyebb lesz a kicsinek elviselnie az elválást.

Igyekezzünk a gyermek felügyeletét csak a számára elfogadott személlyel megoldani (nagyszülők, rokonok, akiket ismer, de lehet egy kedvelt, sokat látott szomszéd is, aki máskor is volt már nálunk hosszabb ideig).

Előfordulhat, hogy átmenetileg nehezebben foglalja el magát a kicsi egyedül, ezzel is provokálva a figyelmünket. Egy kis dajkálás után mindig mutassunk valami érdekes dolgot neki, hogy utána azzal foglalja el magát, és mi újra el tudjunk távolodni tőle egy kicsit. Nem baj, ha az csak pár perc, de fontos, hogy ne csak a személyes kontaktust kínáljuk fel a belső feszültség oldására, mert akkor a későbbiekben is csak a mi jelenlétünkben tud megnyugodni, ha foglalkozunk, játszunk vele. Ha viszont rávezetjük, megtanítjuk arra, hogy elfoglalja magát, akkor a távolodás, az elválás is egyre könnyebb lesz számára, és mi is nyugodtan csinálhatjuk a dolgunkat.

Ne titkoljuk vagy másítsuk meg a gyermek előtt érzelmeinket. Hagyjuk, hogy grimaszunk, hanghordozásunk jelezze számára, mit érzünk. Természetesen a végletektől óvni kell, de ha a kicsi indulatában megkarmol bennünket, akkor igenis kiáltsunk fel (természetesen nem túlozva), mondjuk, hogy „Nem!”, „Ez fáj!”, és toljuk el a gyermek kezét. Pár másodperc múlva azonban már játsszunk úgy vele, mintha mi sem történt volna. A tettére haragudjunk, ne a gyerekre! Azt mondjuk ilyenkor: „Fáj, amit csináltál!” És ne azt, hogy: „Buta vagy!”

Ebben az időszakban a napközben megélt feszültségek levezetésére jó, ha elalvás előtt mesélünk neki. „Képzeld apa, ma sétáltunk, és egyszer csak elénk ugrott egy nagy kutya. Vau-vau! Ugatott erős, mély hangján, és mi úgy megijedtünk, hogy sírva is fakadtunk. De jött a kutya kedves gazdija, és megfogta őt, mi pedig megsimogattuk a kutyust, és még nevettünk is, milyen viccesen liheg a nagy nyelvével.” Ilyen, konkrétan a gyermekről magáról szóló, megtörtént események elmesélése a fontos. Ezt megérti, és ha a biztonságot nyújtó szülei körében újra átéli, akkor azt érzi, minden rendben, és nyugodtan fog aludni éjszaka.

Vannak babák, akik nagy érzelmekkel élik meg a búcsúzást, majd elfoglalják magukat, és a visszatéréskor „vetik be” újra a nagy érzelmeket. Van olyan kicsi is, aki egykedvűen fogadja édesanyja távozását, mikor egyedül van, több önmegnyugtató tevékenységet folytat (ringatózás, dünnyögés, ujjszopás stb.), és mikor visszatér az anya, akkor sem mutat semmilyen különösebb érzelmi reakciót. Ezeknek még számtalan egyéni változata is előfordulhat, melyek nem kórosak, mindössze a gyermek és a mi kapcsolatunkra jellemző mintát követik. Ha viszont hosszú távon nem tudjuk kezelni a helyzetet, akkor kérjük a védőnő, szakember tanácsát.

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Szülei, és gyakran látott családtagjai hangját felismeri, tekintetét magabiztosan rájuk szegezi.
• Megérti és felfigyel az anya, apa, nagyi (nagymama, nagypapa vagy ahogyan a családban használják) szavakra, maga és testvérei nevére.
• A beszéd dallama és a mimika alapján képes megérteni a felnőtt szándékát, kérését stb.
• A gagyogás egyre inkább az anyanyelvre jellemző hangokat tartalmazza.
• A gagyogást nemcsak a beszédszervek gyakorlásaként, hanem a kommunikációban is használja.
• Megjelenik a belső érzések, kívánságok egyértelmű kimutatása gesztusokkal (pl. Vegyél fel! Mutatok valamit! Adok valamit! Kérek valamit!).

9 és 12 hónapos kor között

A csecsemő megtanulja, főképp a két karja és a mimika segítségével egyre pontosabban kimutatni érzelmeit (dühös, majd szomorú, ha nem ér el valamit, fél az idegenektől, stb.), és ezek a jelzések a környezet számára egyértelműekké válnak. Általában ebben a korszakban jelenik meg a szorongás, ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy tartózkodik az idegenektől, másrészt az édesanya távolodásával félelemérzet lesz úrrá rajta. A gagyogás is egyre pontosabb lesz, szinte már kizárólag az anyanyelv hangjait tartalmazza.

Az elkövetkező időszak legfontosabb jelensége, hogy az önkéntelenül kiejtett szótagokból és szótagkapcsolatokból szavak lesznek. Ha ezeket az önkéntelenül megszületett szavakat felismeréssel és elismeréssel jutalmazzuk, akkor a gyermek egyre többször utánozza majd saját magát. Megjelennek az úgynevezett protoszavak, ezek olyan, a gyermek által gyakran használt „szavak”, melyek nem léteznek a felnőttek nyelvében. Például Marci kedvenc szórakozása, hogy a babzsákfotelre teljes testével rávesse magát, és ezt mindig az „affi” protoszóval kíséri. Judit a cumisüveget „mitu”-nak hívja.

A közös figyelmi helyzetekben egy teljesen új elem jelenik meg, amikor a figyelem már nemcsak egymásra, hanem egy rajtunk kívül eső tárgyra is irányulhat.

A gesztusokkal és kifejező elemekkel kísért kommunikáció, beszéd lehetővé teszi, hogy a kicsi az egyszerű szavak mellett már egyszerű kérdéseket is megértsen (Hol a mama?), és szemével (ránéz a személyre, játékra stb.) vagy rámutatással válaszoljon. Az elkérés és odaadás gesztusának első jelei szintén ebben az időszakban mutatkoznak meg.

Utánozzuk a gyermek gagyogásában megjelenő szólamokat, hiszen ezekkel a szólamokkal, szótagsorokkal gyakorolja a baba a saját beszédét, és annál nagyobb kedve lesz hozzá, minél többször érkezik ezekre a közlésekre válasz a részünkről (bababa-bibóbibó, mamammma-tetetete, stb.). Ezek a halandzsa-párbeszédek egyre nagyobb örömet okoznak majd mindkettőnk számára. Így válik jó szokássá a párbeszéd szülő és gyermek között. Ebben az időben a gagyogásból önkéntelenül kinövő szavakat még nem a jelentés, hanem a hangzás miatt ejti ki a gyermek, de ha mi örömmel visszaismételjük, az olyan pozitív emlék lesz a baba számára, hogy megjegyzi azokat, és hamarosan jelentést is társít hozzájuk.

Helyezzünk néhány egyszerű játéktárgyat a babától „mászótávolságban” a földre, majd amikor az egyiket a baba eléri, felveszi és tapogatni kezdi, kommentáljuk egyszerűen, kevés szóval a cselekedeteit úgy, hogy egy-egy rövid mondatban a leglényegesebb szót hangsúlyozzuk. Például: Nahát, megtaláltad a macit?! Ugye milyen puha? Ott a füle, az a szeme. Látom, szereted a macit! Ezáltal felhívjuk a tárgyak egy-egy tulajdonságára a gyermek figyelmét, de arra is mintát szolgáltatunk, hogyan lehet majd később szavakba önteni a tapasztalatokat, érzelmeket, érzéseket.

Természetesen nincs mindenkinek elég ideje arra, hogy mindig játsszon a gyermekkel. De a nagyon elfogalt szülők is megtalálhatják a módját és idejét a közös játéknak. A lényeg az, hogy minél intenzívebb együttléttel töltsük a rendelkezésünkre álló időt. A felébredést követő éber, jókedvű periódust kihasználva lovagoltatóval kezdhetjük a napot, amit folytathatunk tenyérsimogatóval, majd játszhatunk a kicsi kedvenc játékával. Akár reggel, akár a délutáni ébredés után is lehet ezt játszani. A hangsúly az intenzív és rendszeres együttléten van.

A szavak helyes kiejtésének fejlődése szempontjából tíz hónapos kor előtt feltétlenül meg kell jelennie a rendszeres rágásnak és a szopástól eltérő kortyolásnak (pohár, csőrös pohár segíti ezt).

Amennyiben a kicsinél a gagyogás nem  „színesedik gagyogó beszéddé”, vagy elszürkül, mindenképpen célszerű hallásvizsgálatot kérni, mivel ez a hallássérülés jele lehet. A hallókészülék minél korábbi használata sokat javíthat a hallás- és beszédteljesítményen is. Ha keveset gagyog, az még nem feltétlenül jelenti a kortársaitól való lemaradást, mert ilyenkor már megmutatkoznak az egyéni temperamentumbeli különbségek. Azt is meg kell figyelnünk, hogy az általa használt szótagok változnak-e, változatosak-e, vagy mindig ugyanazokat használja. Utánozzuk minél többször visszhangszerűen a gyermek hangadását, kezdeményezzünk halandzsa-párbeszédeket, ezáltal megerősítjük a már meglévőket. A gondozási helyzetek alkalmával, mikor a baba jól látja az arcunkat, szánkat, adjunk egy-egy új mintát (pl. bebebe, mámámá, papapa). Amennyiben a baba valamelyiket utánozza, azt rögtön erősítsük meg a már leírt „visszhangmódszerrel”. Abban az esetben, ha a figyelmét még nehezen összpontosító csecsemőről van szó, akkor többfajta ingerrel (pl. tapintás, mozgás, látás, hallás) segítsük a baba figyelmének fókuszálását. Hajoljunk közelebb, tegyük a baba két tenyerét saját arcunkra, vagy a „szavak” (bobobó, pepepe) ritmusára lovagoltassuk, mozgassuk őt.

Minden közös cselekvést kísérhetünk valamilyen, a babanyelvhez hasonló szólamokkal és ritmikus mozgatással. Például amikor fürödni indulunk, a babát ide-oda ringatva mondjuk: liccs-loccs-liccs-loccs; amikor törölgetjük, ritmikusan dörzsölve őt ezt mondhatjuk: zsim-zsum-zsim-zsum, és így tovább. Szép lassan minden tevékenységnek meglesz a közös hangutánzása. Ez sokat segít a kicsi beszédfejlődésében. 

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Megkeresi az elrejtett tárgyat.
• A tárgyakat összefüggésbe hozza egymással úgy, hogy összeütögeti azokat.
• Kérésre átadja a tárgyat.
• A játékot eldobálva várja, hogy visszakapja.

9 és 12 hónapos kor között

Ezekben a hónapokban a kisbabák az aktív tevékenységeik és a megfigyeléseik során szerzett tapasztalataikat már összerendezik, és kezdik más helyzetekben is felhasználni. Például magukhoz tudnak húzni bármit, aminek van madzagja vagy rúdja. Ok-okozati összefüggéseket fedeznek fel a tárgyak alapos vizsgálata során, az összefüggések átlátása pedgi segíti őket abban, hogy már kétlépéses tevékenységet igénylő játékot is tudjanak tervezni, megjegyezni a mozdulatok sorrendjét, megtervezni a mozgásokat, és ügyesen kivitelezni azokat. Az emlékezetük olyan hosszan tartó, hogy fel tudják idézni, hol szoktak lenni a dolgok, illetve hol látták azokat utoljára. Kérésre az ismert tárgyakat (pl. labdát, macit, autót stb.) megkeresik a lakásban, többnyire még csak látható távolságon belül, de már nem kell a felnőtt mutatása segítségként. Amit viszont ők nem érnek el, arra rámutatnak az ujjukkal, hogy megszerezzék azt. Nagyon szeretnek rámolni, a kipakolás már nem okoz gondot számukra.

A legfontosabb ebben az időszakban a baba biztonsága. Szinte állandó jelleggel helyet változtat, aktívan birtokba veszi a teret, hurcolja magával a tárgyakat, és nem utolsósorban igyekszik ott lenni, ahol a felnőttek. A nappali tartózkodás, a játék tere legyen biztonságos és a baba számára átlátható. Igyekezzünk úgy alakítani a teret, hogy a kicsinek lehetősége legyen a játéka közben hallani vagy látni bennünket. Csak akkor tud bátran felfedezni dolgokat, ha közben biztonságban érzi magát.

A kicsik ilyenkor szeretnek dobálni, ami a felnőttek számára kicsit bosszantó tulajdonságuk, de ennek gyakorlása vezeti majd el őket a tárgyakkal való további tevékenység fejlődéséhez. A dobálás során tanulja meg a baba, hogyan kell elengedni a tárgyakat, és mennyi erőt kell ehhez befektetnie, hogyan tudja mozdulatát irányítani, és az a tárgy hogyan repül. Ez egy újabb lépcső a tárgyak tulajdonságainak felfedezésében –  erre gondoljunk, amikor ezredszer adjuk vissza neki az eldobott játékot.

A játéktárgyakat ébredés után egy kosárba halmozva kínáljuk a kicsinek, hogy ő kipakolhassa azokat, az érdekeseket előnyben részesíthesse, esetleg megtervezze, hogyan szerzi meg a legérdekesebbet legelőször. A kosárba esetleg vissza is lehet azokat rakni, ha máskor nem, amikor elpakolunk. Mindig a baba jelenlétében tegyük el a játékokat, hogy láthassa, mi történik, esetleg kedvet kapjon ő is egyet-egyet berakni a kosárba. (Először természetesen újra ki fogja rámolni, és talán még gyorsabban, mint ahogyan mi berakjuk.) A nyugodt, rendszeres próbálkozás a baba számára megfigyelhető tapasztalatot nyújt, és az utánzás segítségével előbb-utóbb ő is bele fog rakni egy-egy játékot a tárolóba.

Olyan játékot válasszunk erre az időszakra, amelyekkel a kicsi megtapasztalhatja az egyszerű ok-okozati összefüggéseket, azt, hogy mi hogyan működik. Ilyenek azok a csörgők, amelyekben látja, mi zörög, vagy zenélő játékok, amelyeket egy gomb megnyomásával bekapcsolhatnak. Jó játék a babáknak készült harangok nyelvét megkeresni.

Az elrejtett tárgyakat rendületlenül keresi. Ekkor azonban, még ha a tárgy egy másik helyen tűnt is el, az előző helyen fogja keresni. Rejtsük el például a csörgőjét egy kendő alá úgy, hogy ő is lássa, majd miután megtalálta, rejtsük egy kosárka alá – a kendő alá fog bekukkantani, de idővel majd rájön, hol kell keresnie. Ez a keresősdi élvezet mind neki, mind nekünk.

A kevésbé felfedező gyermek számára érdekesebbé kell tenni a világot! Meg kell neki mutatni, mi minden létezik, történik körülötte, de mindezt úgy, hogy a fokozott jelenlétünk ne vegye el az önállóság lehetőségét. Az „éppen annyit segíteni, amennyire szükség van, és nem többet” elvét nagyon nehéz betartani. Vigyük közelebb a babához a tárgyakat, de pont annyira, hogy azért neki is tennie kelljen a játékért. Ha mi játszunk egy tárggyal, az már esetleg önmagában is felhívó jellegű és érdekes lehet számára. Üljünk, heveredjünk a gyermek mellé a földre, tervezzünk meg egy rövid, együttes játékot közösen, akár apa, anya együtt. Ha van testvér, ők általában szívesen és jó érzékkel vesznek ebben részt.

A figyelmet, érdeklődést olyan tárgyak keltik fel a leginkább, melyek egyszerre több érzékszervre hatnak, vagyis hang, látvány, esetleg rezgés, vagy valamilyen más tapintási élmény is járul hozzá. Amennyiben ilyen nincs otthon, énekléssel, pörgetéssel mi magunk is hozzátehetjük ezt az élményt.

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Megkülönbözteti az ismerős személyek hangját, egyértelműen azt a személyt keresi, akinek a hangját hallja.
• Nevének hallatán felfigyel.
• Ismételget szótagokat (pl. ba-ba-ba, ma-ma-ma, te-te-te).

9 és 12 hónapos kor között

A baba hallása ebben az időszakban  finomodni fog. Már birtokában van az alapvető hallási funkcióknak, de még mindig a magas hangokat észlelik pontosabban, a mély hangra inkább megnyugszanak, vagy el is alszanak. Ahogyan az egyensúlya érik, már azt is képes meghatározni, hogy a háta mögül érkező hangok pontosan honnan jönnek, a térbeli hallása ez által még kifinomultabb lesz. Saját hangját is egyre finomabban hallja, hangerejét egyre jobban tudja szabályozni. Kedveli a hangoskodó játékokat. Suttogni még nem tud, de a suttogó hangerőre felfigyel. Ahogy a számára lényeges zajokra, hangokra is, másokat pedig figyelmen kívül hagy. A játék közben kevésbé figyel a hangokra. Nevét a többi zajból, szövegből képes kihallani és felfigyelni rá.

A mondókázás fontos a hallás szempontjából, mert eközben kiemelten, fokozottabban érzékelik a szüneteket, a ritmust, ami a beszédértésnél nagyon fontos lesz. Beszélni, énekelni, mondókázni kell a babával ahhoz, hogy hallása, hallási figyelme megfelelően érett legyen a beszéd elsajátításához!

A kicsik hallásával kapcsolatban is leginkább a baba magatartását kell figyelnünk. Minden életkorban intő jel, ha a hangzók gyarapodása lelassul, ha a kicsi hangja elszíntelenedik, ha mindig hangosan kommunikál, vagy a hangadása csökken. Az is figyelemfelhívó jel lehet, ha a kicsi nem fordítja fejét a hangosan a szobába belépő személy felé.

Ebben az életszakaszban úgy bele tudnak merülni játékukba, hogy nem figyelnek fel a zajokra, hangokra, esetleg hirtelen sírva fakadnak, megijednek, ha valami zaj váratlanul éri őket. Ez természetes velejárója annak, hogy figyelmüket még nem tudják megosztani. Igyekezzünk a hirtelen, erős zajoktól óvni, de ha már megijedt, akkor (ha tudjuk) mutassuk meg, vagy próbáljuk megmagyarázni neki, mi volt, ami megijesztette. Például mutassuk meg a turmixgépet, és kapcsoljuk be úgy, hogy biztonságban, az ölünkben van, vagy ha a mentőautó már elment, akkor a szirénát utánozva mondjuk, hogy már elment, nincs baj. Ne vegyük zokon, ha gyermekünk játék közben nem figyel a megszólításra azonnal. Ne emeljük fel a hangerőnket, hanem inkább egy szokatlan kopogással, füttyel, vagy a kicsi megérintésével irányítsuk magunkra figyelmét.

Azonban ha minden esetben így kell eljárni, hogy játékából kimozdítsuk, akkor kérjük ki a védőnő, gyermekorvos tanácsát.

Egészséges gyermek 9 hónaposan

• Leeső játéknak, tárgynak utána néz.
• Mélységet észlel.

9 és 12 hónapos kor között

A látás alapvető funkciói már megfelelően kialakultak a piciknél. Az ún. vizuális figyelem, a látottak, a látott élmények feldolgozása érlelődik a sok-sok mozgás és a kezek finoman hangolt és irányított tevékenysége során. Kitágul a tér, egyre nagyobb kihívások várják a gyerekeket. A felegyenesedés is más rálátást ad a világra. A teret, a tereptárgyak egymáshoz való viszonyát, a mélységet és magasságot tanulják észlelni, feldolgozni, és mozgásukat ehhez igazítani.

A látás irányítja a pontos nyúlást, a mozdulat irányát. Ezzel párhuzamosan a részletek megfigyelése nemcsak a térben, hanem a síkban is egyre érdekesebbé válik a babának. Ez idő alatt jön el a könyvek nézegetésének ideje. Most már érdekli a síkban (pl. papírlapon) megjelent forma, melyet felismer, ha már látta a térben is (pl. az asztalt, labdát, fát, madarat stb.).

A megfelelő téri kihívások ebben az időszakban nagyon fontos tanulási és gyakorlási lehetőséget nyújtanak a kicsiknek. Fontos, hogy minél többet legyünk velük a szabadban. Nemcsak a levegőzés miatt, hanem azért is, mert a szabadban tanul meg a kicsi messzebbre látni, a gyors mozgásokat megfigyelni, a téri viszonyokat mind jobban megismerni. Emellett a szabad levegőn mások a fényviszonyok is. A természetes fényben láthatók az árnyékok, a színek árnyalatai, melyek mind a pontos észlelést segítik. Nem beszélve olyan látnivalókról, mint a fény játéka a mozgó leveleken, a felhő takarásából előbújó nap sugara. A fény-árnyék váltásakor a pupilla vagy kitágul, vagy összeszűkül, a szemhéjak zsugorítása megvédi a szemet – ez jó alkalom a szem műkődésének gyakorlására.

Az összetett, sok részletet rejtő tárgyak izgalmasak számára. Kisebb méretben is érdekes megfigyelni a tárgyak egymáshoz viszonyulását: mi miben van benne, előtte, mögötte, hol vannak keresztezések, stb.

Körülbelül tíz hónapos kortól nézegetik a kicsik úgy a könyveket, hogy az nemcsak egy tárgy számukra, hanem valami, amiben színes dolgokat nézegethetnek. Ekkor még jobban érdeklik őket a fényképek, mint a rajzok. Jó, ha van egy saját, nyúzható fotóalbuma a családjáról, kedvenc játéktárgyairól, őróla, a napi tevékenységeiről, stb. Ez az album nemcsak a látás fejlődésére és a képnézegetési kedvére van jó hatással, hanem a gondolkodást és a beszédet is fejleszti. Ekkor még a képek kicsit nagyítottabb formáját tudják csak jól észlelni. Megkönnyíti a figyelem összpontosítását, ha olyan könyvet adunk neki, amelyben egy oldalon csak egy alak látható. A könyv mérete kinyitott állapotban lehetőleg ne lógjon túl a kicsi vállszélességénél, és elég, ha 4-6 lapból áll. Jó, ha strapabíró anyagból van. Amelyik gyermek még sok mindent a szájába vesz, ezeken esetleg a rágást is gyakorolja, ezért jó, ha műanyag, mosható a könyvecske, az album.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermek a térben nem mer eléggé bátran mozogni, akadály esetén előbb odanyúl, mielőtt továbbmászna, túl közel emeli a tárgyakat, esetleg ráhajol a játékaira, gyakran nyalogatja is, akkor forduljunk orvoshoz. Gyakran tapasztalhatók ezek a viselkedésformák a gyermeknél akkor is, amikor még éppen csak elkezdte a mászást, vagy fogzik. A nem megfelelő látás esetén azonban ezek általában együtt jelennek meg, a tárgyak nyelvvel történő letapogatása pedig „részletes, aprólékos”, és nem csak a sajgó ínyükön akarnak segíteni, mint fogzáskor.

A gyengébb látással élő babák vizuális észlelését is segíteni tudjuk némi átgondolással. Ilyen segítség például a játékok megválasztásakor az erőteljesebb, élénk színek, leginkább a vörös és fekete, a vörös és sárga kontrasztos tárgyak választása. A fotóalbum maga ne legyen nagyobb, csak a benne lévő képek legyenek jobban nagyítva. Olyan könyveket válasszunk nézegetésre, amelyben a képek fekete vonallal körbe vannak rajzolva, ki vannak emelve.