Koragyermekkori program

Egészséges gyermek 3 évesen

• Képes a nem túl részletes alakok egymástó való megkülönböztetésére.
• Egy-egy jelenséget csak néhány kiemelkedő részletének segítségével ragad meg.
• A tárgyakat inkább cselekvések útján igyekszik felfedezni, mintsem módszeresen letapogatni.
• Felismeri és megnevezi a környezet jellegzetes hangjait (harangzúgás, autók zaja).

3 és 4 éves kor között

A kisgyermek észlelése még általában cselekvés közben jön létre: miközben mozog, rajzol, szöszmötöl, „dolgozik”, észleli önmaga körül a tárgyakat. Még csak saját pillanatnyi szemszögéből képes érzékelni a jelenségeket. A három év körüli gyerekek a kezükbe adott tárgyakat egy-egy kiemelkedő részlet alapján azonosítják, ami általános jelenség, és a tapintásra éppúgy igaz, mint a látásra vagy ízlelésre. A világ jelenségeit, tárgyait inkább csak egy-egy kiemelkedő tulajdonságuk szerint csoportosítják, így a világot nem folytonosságában érzékelik, hanem kicsit szakadozottan, hézagosan. Például ha a három év körüli gyermek kezébe adunk egy tárgyat, akkor azt inkább ütögeti, játszik vele, nyomogatja, rázza, megpróbálja a cselekvések által kitalálni, mi van a kezében – még nem képes módszeresen megvizsgálni. A figyelmét is csak rövid időre tudja összpontosítani egy tárgyra, könnyen elterelődik róla. A hallásban mindez még lassabban történik: egy-egy zajt ismer fel, hall ki az általános zajkulisszából. Idővel képes lesz kezdeti különbségeket tenni a tárgyak tulajdonságai között – de ezeket a gondolkodás és a nyelv még nem képes mindig megragadni, kifejezni (pl. válogatni tudja már a színeket, de még nem tudja megmondani, milyen színt lát).

Úgy segíthetjük gyermekünk fejlődését, ha a sokfajta érzékelési csatornát (látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás, hőérzékelés) aktív működésre késztetjük. Erre valójában teljesen megfelelnek mindennapi tevékenységeink, mivel a gyermekek ebben az időszakban már nemcsak megnevezni képesek a tárgyakat, hanem rendszerezik is azokat. Például jó szolgálatot tesznek a bevásárlások, mivel a korosztály legfőbb tevékenysége a válogatás, szortírozás. A piacról hazajőve bátran segítségül hívhatjuk a kicsit, hogy szedje ki az almákat a kosárból, aztán a banánt, stb. Ezzel rögtön a szókincset is rendszerezzük. Ezt követően jó játék, hogy illatról ismertetjük fel ezeket az élelmiszereket úgy, hogy letakarjuk a szemét, és megkérjük, szagolja meg az egyes odanyújtott tárgyakat. Amennyiben nem tudja megnevezni, akkor a kupacba visszatesszük a tárgyat, és a kicsi a szemét kinyitva megmutatja a kupacban, mit szagolt. A feldolgozandó tárgyak azonban jócskán térjenk el egymástól, mivel a gyermekek az apró részleteket nem ismerik fel. A leírt játékokat a mindennapi életben nap mint nap használt tárgyakkal kell végeznünk, amelyekkel találkozott már a gyermek. Érdemes a tárgyaknak egy-egy jellemző tulajdonságát is kiemelni és megnevezni (puha baba, kemény kocka stb.).

A legelemibb tapasztalás a saját test észlelése. Jó játék, ha a saját arcunkat egy kendővel eltakarjuk, és a kicsit arra kérjük, mutassa meg az orrunkat, szánkat, füleinket a kendőn át, majd ugyanezt fordítva is lehet: a kicsit takarjuk le egy takaróval, és miközben felsoroljuk, mutogatjuk testrészeit,  jó kis csiklandozó játék alakulhat ki belőle.

Vannak olyan gyermekek, akik nehezen tudnak összpontosítani egy tárgyra. Ilyenkor segítsünk a gyermeknek egy-egy tárgyra odafigyelni, akár ölbe véve is. Főleg a tapintásra helyezzük a hangsúlyt, mert megfoghatóvá teszi az észlelést. Például az egymástól nagyon különböző játéktárgyakat (kisautó, baba, kocka, labda) tegyük be egy zsákba, majd kérjük a gyermektől, hogy a labdát vegye ki, vagy túrjon bele, és ne vegye ki a kezét, de mondja meg, melyik tárgy akadt a kezébe. Ezt a feladatot akár napról napra is lehet nehezíteni, más, egymáshoz egyre hasonlóbb tárgyak bevonásával. Vagy egy kosárnyi morzsolt kukoricába, napraforgómagba, vadgesztenyébe rejtsünk el apró tárgyakat, egyet húzzunk ki, majd biztassuk a gyermeket, tegye ő is ezt. Az előbányászott tárgyakkal aztán lehet játszani rövid ideig, majd jöhet a következő „kincs”, amit meg kell találnia. Ugyanezt a hallással is megvalósíthatjuk, ha néhány egyszerű hangszert vásárolunk vagy készítünk (pl. csörgő, síp, xilofon, csengő), és ezeket kell hang és tapintás útján felismernie a gyermeknek. Ezzel nemcsak az egyes érzékszervi csatornák működése, hanem azok együttműködése is gyakorolható.