Testi fejlődés és mozgás

Nagymozgás 

Egészséges gyermek 18 hónaposan

  • Támaszkodás és kapaszkodás nélkül leguggol, és ebből a helyzetből fel is tud állni.
  • Állásból kapaszkodás nélkül lehajolva felvesz tárgyakat a talajról.
  • Álló pozícióból el tud dobni egy labdát.
  • Járás közben tárgyat visz vagy húz.
  • Hátrafelé és oldalazva is meg tud tenni néhány lépést.
  • A lépcsőn kézen fogva közlekedik.
  • Bútorról, lépcsőről önállóan lemászik.

18 és 24 hónapos kor között

A járás továbbfejlődését több területen is megfigyelhetjük ebben az életszakaszban. Lépései egyre gyorsabbak és hosszabbak lesznek, a karokkal már nem magasan egyensúlyoz, egyre többször láthatjuk a váltott kar-láb mozgás kialakulását, azaz a jobb kar és bal láb, majd a bal kar és jobb láb lendül előre egy időben. A lábfejet nézve is láthatunk változást, kétéves korra kialakul a kezdetleges talpgördítés. Ez azt jelenti, hogy nem a teljes talpát teszi le egyszerre, amikor lép, hanem először a sarka ér le, utána gördül rá a talpára. Elrugaszkodásnál pedig a sarok emelkedik fel először, és a lábujjak utána. A gyermek ebben a szakaszban már nemcsak a sík talajon, hanem nehezített terepen is tud járni, egyenetlen talajon és különféle akadályokat legyőzve.

Megfigyelhetjük, hogy már nem kerül ki minden akadályt, hanem átlépi azokat. Ha olyan lapos és kicsit magasabb felületet (5-10 cm) talál, ami stabil, akkor arra fellép, és le is lép róla. Ilyen lehet egy kemény doboz teteje, lefordított lapos kosár vagy lavór, kis doboz. Az első próbálkozásoknál valószínű, hogy megkapaszkodik még, később segítség nélkül is gyakorolja ezt. A fel-le lépés a lépcsőn járás alapa is egyben.

A lépcsőn kezdetben legkönnyebben és legbiztonságosabban kézfogással tudnak menni a gyermekek. Önállóan először mindkét kezükkel a korlátba kapaszkodva, oldalazva fognak fel- és lelépegetni. Később szembefordulnak a lépcsővel, és egy kézzel kapaszkodva mennek. Kétéves korra így egy kézzel kapaszkodva, mellélépéssel tudnak lépcsőzni: egyik lábbal előre lépnek, és a másikkal mindig mellézárnak.

A futás az egyre hosszabb és gyorsabb lépésekből alakul ki. Amikor a gyermek futni kezd, megbomlik az a harmonikus és összerendezett mozgás, ami ekkor már a járására jellemző. Nyújtott karját mereven, koordinálatlanul mozgatja futás közben, és a levegőbe emelkedés is csak pillanatnyi, nagyon rövid ideig tart. Ugyanúgy, ahogy a járásnál is kezdetben csak egyenesen tudott menni a gyermek, a futásnál sem képes rögtön irányt változtatni. Amikor kanyarodik, visszatér a járáshoz, vagy ha túl nagy a lendülete, eleshet. Sok gyakorlást követően azonban könnyedén fog futkározni, sebességet és irányt is megtanul váltani közben.

Az ugrás kialakulásához, a futáshoz hasonlóan jó láberőre és mozgás közbeni egyensúlyozó képességre van szükség, hiszen itt is a levegőbe kell emelkedni. Az első kísérleteknél azonban azt figyelhetjük meg, hogy a lendületvételt követően a gyermeknek még nem sikerül elszakadnia a talajtól. Nem tud a levegőbe emelkedni, lépés lesz az ugrási kísérletből. Gyakorlással válik az ugrás páros lábbal kivitelezett elrugaszkodássá és leérkezéssé, amikor a két láb egyszerre hagyja el a talajt, és egyszerre ér földet. Fontos a megfelelő mozgástér és a szabadban való mozgás.

A lépcsőn közlekedést ebben az életkorban már érdemes elkezdeni tanítani. Hosszabb lépcsőn még mindenképp a kézfogás ajánlott, de nem kell már a gyermek mindkét kezét fogni, elég az egyiket. Rövidebb lépcsőkön (3-4 lépcsőfok), ha van megfelelő magasságban kapaszkodási lehetőség, akkor engedhetjük, hogy felügyelet mellett, a korlátba vagy falba kapaszkodva egyedül próbáljon fel- és lelépegetni. A mozgás összehangolása és az izommunka szempontjából a fellépés könnyebb, így először ezt fogják megtanulni. Mindig mellette vagy alatta álljunk, így tudunk neki segíteni, ha megbillen: ha felfelé megy, inkább mögötte legyünk, amikor lefelé jön, inkább előtte álljunk.

A futás gyakorlására ösztönzi a gyermeket, ha minél nagyobb területen mozog: hosszú folyosók, nagy termek, utca, kert, park, játszótér. Jó játék lehet a közös futkározás a többi gyermekkel, vagy fogócska velünk. Fontos, hogy az ilyen játékokat először szőnyeggel fedett belső térben, éles bútorsarkoktól és törékeny tárgyaktól mentes helyen gyakoroljuk: a szabadban, füves vagy homokos talajon, esetleg a játszótér gumiburkolattal fedett részén, hogy az esetleges eleséseknél ne üsse meg magát a gyermek. Minden életkorban fontos, hogy a kicsi biztonságos körülmények között mozogjon, az elesésektől azonban nem kell teljes mértékben megvédeni, hiszen meg kell tanulnia megóvni magát ilyen helyzetekben is. Aki jól tud esni, az a kezére támaszkodik, és a fejét megtartja a levegőben, így nem üti meg magát.

A futó mozgás a járás kialakulását követően fél-egy év múlva alakul ki. Ha a gyermek viszonylag későn kezdett járni, a futás megjelenése is későbbre várható. Az ugrás megjelenését se várjuk el a járás beindulása utáni egy éven belül. Változó lehet, hogy a gyermek először a helyben ugrást vagy a leugrást tanulja-e meg. Amelyik gyermeknek nagyobb testvérei vannak, akikkel gyakran együtt játszik, az utánzással és a motiváció hatására már kétéves kor előtt is gyakorolhatja a futást és az ugrást.


Finommozgás

Egészséges gyermek 18 hónaposan

  • Szívesen firkál, tud vonalat is húzni.
  • Kisebb tárgyat pakol be különféle tartókba.
  • Mutatóujját teljesen külön képes mozgatni.
  • Ki tud csomagolni kisebb tárgyakat.
  • Több elemből építkezik, egymásra rakja azokat.

18 és 24 hónapos kor között

Kétéves kor felé haladva a gyermekek egyre több elemből építik fel a tornyot, nemcsak fakockákat, hanem más tárgyakat is egymásra halmoznak, kísérleteznek, hogy milyen alakú tárgy marad rajta egy másikon. Könnyen összeilleszthető műanyag kockákból is szívesen kreálnak építményt, legkönnyebb abból, amelyik kockán egy bütyök van. Nemcsak függőlegesen, hanem vízszintesen is kiterjed az építmény. Tudnak egyszerű dolgokat létrehozni, például vonatot, kerítést az állatoknak, vagy garázsfalat az autóknak.


 

Az egyszerű formabedobó játékok továbbra is kedvencek, melyekkel nemcsak a tulajdonságok, formák, méretek ismeretét gyakorolják, hanem a beillesztés újabb és újabb finom mozdulatait. Mindent ki szeretnének próbálni, ami a felnőttek világába tartozik. A megszerzett tárgyakkal utánozzák a látottakat, így újabb mozdulatokat sajátítanak el. Már nemcsak az egyszerűen nyitható dobozokkal, tégelyekkel bánnak el, hanem kinyitják a könnyen tekerhető csavaros kupakot is.


 

A rajzolás minden formája egyre kedveltebb lesz. Krétával, festékkel, ceruzával vagy a felnőttől megkaparintott tollal is szívesen firkálnak. Nyomhagyáskor megjelennek a gondosan vagy lendületesen húzott vonalak és körök. Szeretnek nagy felületen, lendületesen dolgozni.


 

A labda elkapásánál kétévesen csak állnak, kosárszerűen tartják a karjukat, és a labda vagy beleesik, vagy elkerüli. Az elkapás csak az esetek egy részében sikerül. Az „elkerülési reakció” is megjelenik: a labda közeledtével a fejüket elfordítják, a szemüket becsukják.

A gyermek játékkészletében fontos, hogy szerepeljenek építőkockák: az egyszerűbb fakockáktól az olcsó szivacs vagy műanyag építőkön át a drágább, márkás elemeket tartalmazó játékokig igen széles a kínálat.

Nagyon örülnek a kicsik ebben a korban, ha olyan játéktárgyakat kapnak, ami hasonlít arra, amit a felnőttek használnak: a játék közben rengeteg új mozdulatot elsajátítanak, a kisfiúk például a kalapács, a csavarhúzó használatának mozdulatait; a kislányok szívesen söprögetnek, főzőcskéznek, ezáltal is gyakorolva a házimunkák számtalan mozdulatát. Az üres flakonokat, dobozokat, tubusokat is érdemes gyűjteni, jól beilleszthetők a játékba, és csavaros tetejük sem lesz már akadály kétéves korra. Vigyázni is kell a takarító- és mosószerekkel, ezek sincsenek biztonságban, csak ha jól el vannak zárva a gyermek elől!

Szeretnek gyurmázni, festeni. Készíthetünk só-liszt gyurmát is (ehhez keverjünk össze ugyanannyi sót, lisztet és vízet, hogy ne legyen túl puha). Jó játék a tésztagyúrás, a sarazás, a locsolás, a kavicsgyűjtés, valamint a termések keresgélése is.

A gyermek fejlődése