Gondolkodás

Egészséges gyemek 4 évesen

  • Megérti az időfogalmakat (pl. múlt, jelen, jövő, napszakok).
  • Összehasonlít látható tulajdonságokat (pl. sebesség, nagyság).
  • Lassan megérti a valódi összefüggéseket.
  • Építős és szerepjátékot játszik.
  • Megkülönbözteti az élőt az élettelentől.

4 és 5 éves kor között

Ez az ok-okozati gondolkodás kialakulása szempontjából egy átmeneti időszak. A korszak kezdetén általában még úgy gondolkodnak a gyerekek, hogy két, időben egymáshoz közeli eseményt összekapcsolnak, függetlenül attól, hogy ezek ok-okozati kapcsolatban vannak-e egymással vagy sem (például: azért van sötét, mert neki aludni kell mennie). A korszak végére viszont megszületnek az első ok-okozati felismerésen alapuló ítéletek (azért van sötét, mert lemegy a nap). Ugyanígy két dolog között kezdetben csak a külső jegyek mutatják számára az összefüggést (például: akinek kalap van a fején, az férfi, és ha kalapot tesz fel a néni, ő is férfi lesz). Ugyanakkor a közeli múlt és a közeli jövő érzékelésének segítségével ebben az időszakban válnak képessé arra, hogy megmondják két, képen ábrázolt jelenségről, hogy melyik történt hamarabb. A konstrukciós és szerepjátékokban is azért lehetnek sikeresek az ilyen korú gyerekek, mert már nem próba-szerencse alapon dolgoznak, hanem képesek kezdetleges egymásutániságot sorozattá formálni. A rajzfejlődésben általában ekkor indul a firkák mellett a tárgyak, emberek, állatok egyszerű ábrázolása. A négy-öt év közötti gyermek nem azt rajzolja le egy tárgyról, hogy mit lát, hanem azt, amit tud róla.

Játsszunk együtt a gyermekkel, fogadjuk el a felkínált üres csészét, mintha valóban lenne benne tea, hagyjuk, hogy a gyerek „megfodrászoljon” bennünket, hiszen ezek az alapvető, szimbolikus játékok a későbbi szimbolikus gondolkodás előképei.

Ne erőltessünk rá felnőtt oksági gondolkodásmódot, fogadjuk el, amit a gyermek mond, ugyanakkor ha kérdez, akkor egyszerűen – ne túl sok információval – magyarázzuk el a dolgokat, például:

– Mitől lesz borús az ég?

– Esni fog az eső.

– Akkor a Nap hová tűnik?

– A felhők mögé.

– A Hold hová tűnik, amikor világos van?

– Elbújik a hegyek mögé. 

A gyermek fejlődése