Kulturális szempontok

Kutatásokkal alátámasztott tény, hogy az apák minden kultúrában lényegesen kevesebb időt és energiát fordítanak gyerekeik gondozására és nevelésére, mint az anyák. Valamennyi kultúrára igaz az is, hogy a férfiak inkább olyan játékokban vesznek részt, amelyek növelik a gyerek aktivitásszintjét, míg a nők inkább a fizikai ellátással és az érzelmi „jólléttel” törődnek. Több vizsgálat is kimutatta, hogy az apa gondoskodása, jelenléte mindenféle szociális formációban nagy értéket jelent. A modern társadalmakban pozitívan függ össze a gyerekek iskolai előmenetelével és a későbbi foglalkozási státusával, a tradicionális és fejlődő társadalmakban végzett kutatások pedig azt állapították meg, hogy az apa hiánya megháromszorozza a betegségek miatti korai halálozás kockázatát. Nem kérdés tehát, hogy apa nélkül felnőni hátrányt jelent.

Hogy hat a gyermekre, ha apa nélkül nő fel?

A közéletben, társadalmi párbeszédekben többnyire a negatív logika mentén, azaz az apa hiányának következményeit elemezve tárgyalják az apai szerepet. Kérdés például, hogy az apák, akik ma leginkább egzisztenciális biztonságot és különleges szerepmintát adnak hozzá gyerekeik felnövekedéséhez, felcserélhetők-e személyükben. Ha az anya érzelmi-kötődésbeli pótolhatatlanságáról gondolkozunk, mit gondolunk a távollévő vagy elvesztett apa szerepéről? Mi van akkor, ha az apa jelen van a családban, mégis elérhetetlen, mert sokat dolgozik? Apa is csak egy van? Mi történik a gyermekkel, mi történik az anyával mint szülőtárssal? Hogyan hat mindez a gyermekre?

Ha így nézzük a kérdést, azt lehet látni, hogy nem feltétlenül az apa fizikai távolléte jelenti a legnagyobb traumát. Az „apa nélkül felnőni” helyzet igen széles spektrumot ölel fel a gyerek, az anya és általában a család szempontjából. A súlyos, kínzóan fájdalmas lelki megrázkódtatástól egészen az evidens megkönnyebbülésig tart ez a skála, amelynek egyik végén a gondoskodó, érzelmileg és fizikailag mindig elérhető, a másik végén pedig a bántalmazó, abuzáló apa áll. Ha a családból valami miatt kiesik az apa, az anyák gyakran mindkét szülő szerepét magukra veszik, és megpróbálnak e két minta között lavírozni. Ez talán inkább női-asszonyi ambíció. Amennyiben ugyanis az anyának sikerül megtartani anyai-női integritását, és nem akar apja helyett apja lenni gyermekének, akkor valószínűleg könnyebben talál magának párt, ezzel együtt „pótapát” a gyerekeknek. Ily módon kisebb a parentifikáció veszélye (a gyerek szülői szerepbe helyezése), ami az egyik legsúlyosabban traumatizáló helyzet a csonka családokban. Az apa hiánya egy viszonylag jól működő családban hosszú távon olyan alkalmazkodást eredményez, ahol nagyjából mindenki megmarad a saját szerepkörében. Az anya anya tud maradni, a gyerek gyerek, a nagyszülők nagyszülők. Apahiányos helyzetben ugyanakkor szinte elkerülhetetlen, hogy a legidősebb fiú némileg koraéretté váljon, és megjelenítsen ezt-azt a férfias jellemzőkből, mint például a kisebb tesókról való gondoskodás, a nagyobb önkontroll vagy akár a férfias humor. Ha ez a jelenség nem túlzó, ha a gyereknek nem kell feladnia saját autonómiáját a fejlődésben, akkor akár profitálhat is belőle. Az apa mindemellett akkor is létező és jelenlevő marad, ha nincs fizikailag ott, mert mint szerep és mint meghatározó és fontos személy tetten érhető a családi narratívában. A hiánya ugyanakkor feldolgozhatóvá, értelmezhetővé válik, a gyerek pedig a család egyéb tagjaitól és más szocializációs színterekről fogja „felvenni” a férfias, apai gesztusokat, mintákat. Ebben az értelemben tehát az apa személye nem azonosítható mással, de a hiánya sokszor igen jó minőséggel pótolható.

Minden gyerek életében legalább egyszer elgondolkodik azon, hogy vajon a szüleitől van-e.  Ha az apa minősége, kiléte kimondhatatlan vagy tiltott dolog, a gyerek könnyen a saját létezésének létjogosultságát vonhatja kétségbe. A szégyellt, letagadott, eltitkolt apa képe nagyon káros, egyrészt, mert szükségképpen hamis és torz, másrészt, mert nem a gyereké, hanem egy másoktól átvett, ráerőltetett minőség. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a titok elszigetel másoktól, nem pedig megvéd, sőt emészthetetlenné teszi az érzéseket, megakadályozza a feldolgozást. Kell, hogy legyen egy saját egyéni „teremtéstörténete” mindenkinek, amelyben magyarázatot kap arra, hogy „miért van a világon”, hogyan fogant, született – és ebben elengedhetetlen helye van mindkét szülőnek. Ugyanez a gondolat a válásnál is nagyon fontos: ha a gyerek nem kap magyarázatot arra, hogy miért hullik szét a család, könnyen magát okolhatja.

Mit tehetünk ez ellen?

Az apanélküliség feldolgozása elsősorban az anyán vagy a legközelebbi felnőtt családtagon múlik. Az ő narratívája lesz mérvadó, aztán persze a gyereknek kell kialakítania a sajátját. Az a jó, ha ebben a feldolgozásban az apa és az anya is differenciáltan jelenik meg. A gyereknek tudnia kell – saját ízlése, érdeklődése, életkori sajátosságai mentén –, hogy ki az az ember, aki az apja, és ki az, aki az anyja. Nem érdemes, sőt tilos „megmenteni” a gyereket a kérdésektől, a hiány megélésétől, vagy akár az idealizálás és a harag átérzésétől. Külön lehet választani az apa és az anya szerepeit, a hozzájuk kapcsolódó minőségeket, külön meg lehet érteni az anyai és apai érzéseket a gyermekétől különböző érzésekként.

Egy átlagos helyzetű családban, ahol az apa jelen van, és részese nemcsak a gyereknevelésnek, hanem valódi szülője a gyerekének, ott az az optimális, ha neki is vannak állandó feladatai a gyerek körül és a család mindennapjaiban. Itt, függetlenül az otthon töltött órák számától, a szülők közösen döntenek a családi kérdésekről. Feladatmegosztás működik, amiben időről időre egyeztetnek a szülőtársak, életkoruknak megfelelően bevonva ebbe a gyerekeket is. Itt az anya nem érzi egyedül magát sem a felelősségvállalásban, sem a szülői örömökben. Kevesebb a stressz, viselhetőbbek a nehéz időszakok, konstruktívan túlélhetőek a krízisek. Ebben a rendszerben mindannyian, így a gyerekek is biztonságban érezhetik magukat – még egyszer, még akkor is, ha az apa rengeteget dolgozik, és későn jön haza, hiszen minőségi időt töltenek együtt, és vannak közösen kialakított családi rítusok. Ebben a modellben a fizikai jelenlét tehát nem a legfontosabb szempont, hanem a sok közül egy olyan körülmény, amely megkönnyítheti a család, mint közösség összetartozását. Ebben a rendszerben mindenkinek megvan a saját szerepminősége, a családtagok nem helyettesítik, hanem kiegészítik egymást. Itt jelenhet meg az a kölcsönhatás is, hogy a gyermek akkor boldog, ha az anyja és az apja is boldog – nemcsak szülőként, hanem társként. Ebben a helyzetben nem kell a gyereknek idő előtt felnőttessé válnia, és nem szükséges a felnőttnek gyerekszerepbe kerülnie ahhoz, hogy átélje az otthonosság és a kiegyensúlyozott magánélet érzését.

Ebben az értelemben az apák szerepe a gyereknevelésben nem több és nem is kevesebb, mint hogy sajátos, evidens, elemi módon vegyenek részt a család rendszerében.

Hogyan legyünk jelen szülőként?

• Érdemes az apa szerepét az anya szerepe mellett, a családi rendszer tartópilléreként szemlélni. Mindketten szülők, és egymás társai a gyereknevelésben. Munkamegosztás van közöttük. Bármelyiküknek a viszonya közös gyerekeikkel – a másikukra is hat. Ezért érdemes a szülőtársaknak sokat, életmódszerűen egyeztetniük arról, melyikük hogy érzi magát, melyiküknek milyen feladatok esnének kézre, és miben kérnek támogatást egymástól, miben egyezkednének.
• Érdemes számításba venni, hogy az „elég jó apa” szerepével és receptjével még mindig adós egy kicsit a társadalom. Minden családban különböző lehet az anya igénye arra, hogy miben és mennyire támaszkodna szülőtársára, és minden családban eltérő lehet az apa érzékenysége és motiváltsága abban, hogy milyen helyzetekben tud „kezdeni valamit” a saját gyerekeivel. Nem szégyen, inkább hasznos kimondani, ha az apa nehezebben van jelen a gondozási időszakban, és ilyenkor inkább más feladatot vállal a családban - de akkor tényleg vállaljon, miután egyeztettek az anyával és akár a gyerekekkel minderről.
• Az apai kötődés kialakulásának lehet más a ritmusa, mint az anyai, hormonálisan is támogatott gondozási folyamaté. Lehet, hogy egy apa a mesélésben vagy a fürdetéskor van szívesebben jelen, lehet, hogy sportolni és kirándulni szeret majd a gyerekekkel. Legyen szabad beszélni erről, és legyen tiszta a szülőtársak között, ki miben kreatív. Lehet, hogy éppen az apa megy könnyen gyesre, vagy marad hosszabb időre otthon a gyerekekkel. A gyereknevelés ne egy vagy két kimerült, frusztrált robot ügye legyen, hanem a benne apró örömöket megtaláló, és bár fáradt, de lelkes szülőtársaké.
• Ha az apa sokat dolgozik, és keveset van fizikailag jelen a családban, alakítsanak ki otthon közös rítusokat arra vonatkozóan, hogyan érkezik haza és megy el otthonról, hogyan és mikor vesz át feladatokat az anyától, hogyan szakít külön, személyes időt – bármilyen kicsit is – a gyerekeire.
• Alakítsák ki konstruktívan az egyéni és közös pihenések idejét is, egyeztessenek erről sokat, mert ilyenkor éppen a hétvége válhat könnyen konfliktusos góccá. Attól, hogy az apa hét közben sokat dolgozik, ne váljon felmentetté, kiváltságos VIP személlyé a közösen töltött hétvégén, akinek „muszáj” pihennie. Ilyenkor is vállaljon valamilyen részt a családi feladatmegosztásban, amivel tehermentesíti az anyát, vagy egy időre elvarázsolja a gyerekeket.

Bánki László

szakpszichológus, családterapeuta