Máskor az egész család számára megterhelő élethelyzet részeként jelenik meg a költözés, amikor egy családtag halála, válás vagy anyagi összeomlás következménye a kényszerű lakásváltozás. Ilyenkor könnyebben belátják a szülők, hogy gyermekük számára komoly feladat ennek feldolgozása, és saját nehézségeik elviselésének függvényében igyekeznek segítséget nyújtani. Költözködni tehát nem mindig csak öröm, sokszor beilleszkedési kihívás a család minden tagjának. És akkor még nem beszéltünk a csomagolás, időzítés, szervezés, átrendeződés nem csekély szellemi-fizikai fáradalmat jelentő feladatairól.

Költözés és gyász

A 2 éves kor fölötti gyerekek számára a legelőnyösebb lakóhelyváltás esetén is része a költözésnek a gyász érzése, melynek finom kezelésére mindenképpen gondolni kell, és fel lehet készülni rá. A lakóhely, a lakóközösség, a bejárt útvonalak, az ismerős táj mind elgyászolandó, azért, hogy a kisgyermek az életét valahogyan folyamatosnak érezhesse. Egyes gyerekek ezt az akadályt könnyebben veszik, mások a temperamentumokból, eddigi élettörténetükből fakadóan és a konkrét költözési ok miatt – meglehetősen nehezen. Az új helyen pedig hosszú ideig nem lesz ismerős semmi. Újak lesznek a fények, az illatok, a hangok, és minden a megszokott fény, illat, hang hiányára emlékeztet. Vannak olyan gyerekek is, akiknek viszont az újdonság varázsa éppen abban segít, hogy könnyebben illeszkedjenek a megváltozott helyzetbe. Szüleiknek is meglepő módon igen hirtelen feltalálják magukat, és elmerülten játszanak a költözési káosz kellős közepén. Azonban ilyenkor is időt kell hagyni a gyermekeknek – talán éppen a játékon keresztül – az új helyzet értelmezésére, a régi elengedésére. Az érzelmek kinyilvánítását, a szomorúságot, a dühöt és a dacot pedig el kell fogadni, és beszélgetni róla, így feltehetően nem lesznek túl hosszú életűek.

Költözés és biztonságérzet

Végig kell gondolni, hogy a kisgyermekek életében a szülők mellett a legnagyobb biztonságot az a közeg nyújtotta eddig, ahol otthon érezhette magát: a kiságya, a kuckója, az udvar vagy a kert, de ugyanígy azok az intézmények, helyek, ahova gyakran járt, az óvoda, a játszótér, a bolt, a piac, a doktor néni, a patika, kinek, mi. Ezektől a költözéskor el kell válni, és újakkal megbarátkozni. A legfontosabb ebben a helyzetben, hogy a szülők kellő időben bevonják a gyereket a történésekbe, és hagyjanak időt, lehetőséget a búcsúra. Közösen vegyék számba, hogy milyen lemondásokkal jár a változás, meddig tarthat az átmeneti helyzet, és kinek miért lesz mindez nehéz. Az életkortól függően tanácsos minél inkább együtt készülni, csomagolni, és közben arról gondolkodni, hogy az új helyen hova is kerülnek majd ezek a dolgok a kicsomagolást követően. Sok gyereket arról is meg kell győzni, hogy a dolgai nem vesznek el, nem változnak meg, ugyanezeket a dolgokat fogják majd az új lakásban kicsomagolni.

Az sem mindegy, hogy milyen távolságra költöznek a gyerekkel: a másik utcába, más faluba, más városba, esetleg más országba? Kit hagynak el, és kivel kerülnek össze? Milyen közösségbe kerülnek? A felnőtteknek is megterhelő a váltás, sokszor évek hosszú tervezése, anyagi erőfeszítés áll a háttérben, esetleg a család új életciklusa (elköltözés a nagyszülőktől, többgyermekessé válás) kényszeríti ki.

Mit lehet tenni, hogy mindenkinek könnyebb legyen?

Nyilván nem célszerű, ha a költözéskor egész idő alatt láb alatt van a kisgyerek, neki is nagyon fárasztó lenne, ezért jó, ha a szülők elfogadják a barátok, rokonok segítségét, akik vigyázhatnak rá. De a napnak egy kisebb részében legyenek jelen, lássa az őt is érintő történések egy részét.

Az új lakásban jó, ha bevonják a „fészekrakásba”: legyen lehetősége, hogy a saját helyét, az ágya állását, a játékai helyét közösen alakíthassa ki a felnőttekkel. Induljanak együtt felfedezni a környéket, bemutatkozni az új intézményben, megbarátkozni az új doktor nénivel, pacsit adni az ismeretlen postás bácsinak. A tapasztalatokról pedig ismét csak beszélgetni kell!

Történet a költözésről, amelynek senki sem örült

Marcellék egy kertes családi házban éltek, amelyet a család épített, sok lemondással és munkával. Az elmúlt évben a szülők már nem voltak képesek fizetni a devizában felvett hitelt, így kénytelenek voltak eladni a házukat, és egy panellakás 6. emeletére költöztek. Marcellt nagyon megviselte az elköltözés, mert nagyon szerette a régi házat, sokat tevékenykedett, barkácsolt, homokozott apukájával a kertben. Sokat emlegeti a korábbi lakhelyüket, rajzain megjeleníti a házat, a kutyát, cicát.

Marcell „ráadásgyerek”, azért tudott megszületni két testvére után, mert elkészült a ház, és a szülők úgy gondolták, hogy oda bizony két lány után elfér még egy kisfiú is. Az új, szűkebb lakásban túlmozgása és elalvási nehézségei felerősödtek, nehézségei szemet szúrtak az óvodában is. Iskolába lépési vizsgálata szerint még egy évet óvodában tölt majd. Édesanyjával sokat beszélgetnek az egész családnak fájdalmas lakáscseréről, a kisfiú újra és újra lerajzolja a házat. Néha együtt szomorkodnak és sírnak, de Marcell egyre inkább igyekszik megérteni, hogy mi történt velük. Valószínűleg fokozatosan megkönnyebbül, jobban viseli a történteket, és megbarátkozik az új környezettel, miközben ezzel a megterhelő, de átvészelt élettapasztalattal gazdagodva sikeresen indul majd az iskolába.

Szvatkó Anna

gyógypedagógus, klinikai gyermek-szakpszichológus