Mi is történik egy logopédiai foglalkozás során?

A logopédus külön helyiségben tartja a foglalkozásokat a fejlesztés jellegétől függően egyéni vagy csoportos keretek között.

A logopédiai foglalkozásokon a gyermek problémájától függően sokféle tevékenység történhet, néhány példa illusztrálja, egyes gyermekek esetében milyen módszereket alkalmaz a logopédus.

A logopédus és a gyermekek együtt leülnek egy nagyobb tükör elé, ahol egymást és saját magukat nézve olyan szájmozgásokat gyakorolnak, amelyeket a gyermekek hétköznapi életben kevésbé használunk, ám ezek a gyakorlatok izmosítják és ügyesítik az ajkukat, illetve a nyelvüket.

Annak érdekében, hogy a logopédus kérésének megfelelően megformáljanak egy olyan hangot, amire eddig nem voltak képesek, a különböző módszerek és segédeszközök tárának csak a logopédus kreativitása szabhat határt pl. zizivel, ropival, fogvájóval, és gyertyával gyakorolnak.

A gyerekek figyelmétől, életkorától, gyakorlottságától függően kb. 10 percnyi bevezető ülőhelyzetet követően testhelyzetet váltanak és előre meghatározott mozgásokat kezdenek végezni a rendelkezésükre álló térben. Előfordulhat, hogy a szobában nincs elegendő hely mozogni, de felállva is lehet végezni pl. egyensúlygyakorlatokat. Ahol elegendő hely van hozzá, ott lehet ugrálni, bukfencezni is.

A lényeg, hogy a gyerekek aktívan mozogjanak néhány percet - úgy, hogy közben meghatározott hangokra kell figyelniük: ha a felnőtt pl. ’s’ hangot mond, a sárga párnára ugranak páros lábbal, ha ’sz’ hangot mond, akkora szürke párnára.

A gyerekek általában nem egyetlen hangot ejtenek hibásan, hanem egész hangcsoportokat. A foglalkozás során az artikulációs mozgásügyesítést és az akusztikus figyelmi feladatokat követően egy már megtanult hang helyes ejtésének gyakorlása következik könnyebb vagy nehezebb módon. Pl. a ’k’ hang gyakorlásának könnyebb módja az, ha szótagokat, esetleg szavakat mondanak a gyerekek a logopédus után. Ha ezt labdadobással egybekötötten végzik, több más funkciót is gyakorolnak: a figyelem megosztását a hangadás és a labda elkapása között, vagy a ritmusos munkálkodást (hiszen a beszéd indítása és a labda indítása ugyanakkor történik).

Ha ennél gyakorlottabb a gyermek, a már tanult hanggal önállóan szavakat kell gyűjtenie, mondatokat alkotnia, verset tanulnia.

A logopédus a foglalkozást teljes körűen koordinálja: pl. amíg az egyik gyermek aktívan dolgozik a beszédén, addig a többiek "ellenőrizhetik őt". Vonalakat húzva, korongokat kirakva megszámolják, hogy ki hány szót gyűjtött.

Másik megoldásként az előzetes megbeszélésnek megfelelően papír-ceruza feladatot végeznek - pl. annak érdekében, hogy a helyes ceruzafogást gyakorolják - míg a társuk versel.

Ha a nevelési/tanév elején kezdődött a munka, a téli szünet idejére már verselhetnek otthon a gyerekek: azzal a tudatossággal, hogy helyesen ejtsék a versben a megtanult hangjaikat. Otthon is használhatnak bizonyos szavakat helyesen: aki ’r’hangot tanul, mindig agyonberregtetheti pl. a "rrrrendben", "kérrrem" szavakat. Az otthoni gyakorló feladatok erről tájékoztatják a szülőket.

A logopédus szándéka az, hogy a helyesen kialakított hangok a spontán beszédben is használatba kerüljenek. A beszélgetések, színezések, ugrándozások, tehát a foglalkozás egésze ennek érdekében történik.

Szülőként természetesen nem kell, hogy szakmailag felkészültek legyünk, azonban ügyeljünk a logopédus és a szülő közötti folyamatos kommunikációra.  A logopédiai füzet alapján nyomon követhető, hogy hol jár a gyermek a fejlődésben, hogyan és milyen mértékben támogathatja a család a beszéd változását, és a személyes megbeszélések is nagyon fontosak.

A legfontosabb, hogy türelemmel és megértéssel forduljunk gyermekünk felé, valamint egyenrangú partnerként tekintsünk a logopédusra, hiszen az ő célja is csak úgy, mint a szülőké az, hogy a gyermek elsajátítsa a hangok helyes kiejtését és későbbi életében ne adódjanak beszéd- és kiejtésbeli nehézségei.

Fung Emília (logopédus) cikke alapján szerkesztette Béres Boglárka