Gyermekbalesetek megelőzése otthon 2.

Elektromos berendezések

A lakásban megtalálható különböző elektromos berendezések, vezetékek, kábelek már egészen korai csecsemőkorban veszélyt jelenthetnek a gyermekek számára, hiszen ha letesszük a gyermeket egy játszószőnyegre, a földre, és a közelben ott hevernek a kábelek, akkor az a csecsemő addig fog „küzdeni” (a megfelelő életkorban), amíg el nem éri, és a szájába nem veszi azt!

Legfontosabb teendő, hogy ezeket a vezetékeket igyekezzünk a gyermek számára nem elérhető magasságba helyezni. Problémát okozhatnak még az alacsonyan elhelyezett konnektorok is. Ezekbe célszerű ún. vakdugót helyezni, melyeket kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki. Így megelőzhető, hogy a gyermekek belenyúljanak akár az ujjaikkal, akár más hegyes tárggyal, és áramütést szenvedjenek. Az elsődleges megelőzés szintjén tudjuk a legtöbbet megtenni: csakis megbízható elektromos készülékeket használjunk, mindenképp ellenőrizzük a szigetelést, a biztosítékokat, viharban áramtalanítsunk lehetőség szerint mindent, elektromos eszközöket ne használjunk víz közelében, gyermekünk szobájában csak minimális elektromos eszköz, vezeték legyen (villanykapcsoló, konnektor a gyermek számára nem elérhető magasságban), valamit a feleslegesen, földön heverő vezetékeket, kábeleket helyezzük magasabbra gyermekünk biztonsága érdekében. 

Égési sérülések

Az égés, forrázás a legfájdalmasabb sérülések közé tartozik. A leggyengébbnek mondható, éppen csak bőrpírt okozó hőhatások is már fájdalommal járnak, a komolyabb égési sérülések pedig életre szóló, maradandó nyomokat hagynak a bőrön. Leggyakrabban az 5 év alatti korosztály az, akiket az ilyen sérülések fenyegetnek, mert korlátozottak a menekülési lehetőségeik és módszereik, valamint nem tudják megfelelően felmérni a veszélyt. Ezek a sérülések szinte az összes esetben elkerülhetők lennének, tehát a legfontosabb a megelőzés!

Égési sérüléseket okozhatnak:

  • napégés – pontos statisztikai adat nincsen az összes napégés okozta sérülésre, hiszen csak súlyos esetekben fordulunk orvoshoz a gyermekkel, azonban lényegében ilyenkor már elsőfokú égési sérülés jön létre. A gyermekek bőre igen érzékeny, ezért a megelőzés ebben az esetben is nagyon fontos, mert súlyos esetben másodfokú égés is kialakulhat.
  • forrázás (olaj, víz vagy más folyadék) – ezek a leggyakoribb égési sérülések. A fürdéskor magukra hagyott gyermekek játék közben  könnyen megnyithatják a meleg vizes csapot, melyből a forró víz egyből a gyermekre folyik.
  • forró felületek érintése (forró edények, háztartási berendezések, kályha és más fűtőtestek, tűzhely, gépjárműmotor, nappal felforrósodott csatornatető) – ezek leggyakrabban a tenyereken, talpakon okoznak esetenként igen mélyre ható sérüléseket.
  • közvetlen láng okozta égések – a megégésen kívül a fulladás, valamint füstmérgezés veszélye is fennáll ilyen esetekben, valamint a tüdő is roncsolódik, hiszen a láng belégzésekor az ott található szövetek ugyanolyan sérülést szenvednek, mint a bőr. Akár egyetlen szál nem megfelelően eloltott cigaretta is képes lakástüzet csinálni!
  • elektromos áram okozta égési sérülések – a mélyebben lévő szövetek, erek, idegek, inak, esetleg csontok károsodnak, mivel a bőr nem vezeti az áramot.

Az égési sérüléseket azok mélysége szerint 3 csoportba sorolhatjuk be:

1. Elsőfokú égés: felületi sérülés, mely bőrpírrel és fájdalommal jár. Legtipikusabb formája a napégés. Egy héten belül gyógyul, nem hagy nyomot maga után.

2. Másodfokú (részleges mélységű): hólyagosodással és nagy fájdalommal jár. Általában forrázás vagy tűz az oka. Hetekig gyógyul, és nyomot hagyhat maga után.

3. Harmadfokú (teljes mélységű): a bőr alsó rétegeibe hatoló sérülés, és mivel az itt található idegek gyakran elhalnak, sokszor fájdalommentes. Nagyon hosszú a gyógyulási idő, esetenként bőrátültetésre is szükség lehet, és minden esetben nyoma marad a bőrön.

Ha szülőként a következőkre figyelünk, minimálisra csökkenthetjük az égési sérülések számát: fürdetéskor 50 0C-nál ne legyen magasabb hőmérsékletű a víz, és ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyermeket a fürdőszobában. Csakis biztonságos elektromos berendezéseket használjunk a lakásban, melyeket célszerű minél rövidebb vezetékkel megvásárolni, hogy a gyermek ne tudjon könnyen hozzájutni. Ne dohányozzunk a lakásban, ugyanis a rengeteg egészségkárosító hatás mellett egy nem megfelelően eloltott csikk hatalmas tüzet képes gerjeszteni. Nem utolsósorban pedig, már egészen fiatal kortól tudatosítani kell a gyermekekben, hogy a tűz forró és veszélyes.

Fulladás, félrenyelés

A szülők egyik legnagyobb félelme talán az, hogy gyermekük lenyel, bedug valami apró tárgyat valamelyik testnyílásába, és fulladni kezd, vagy félrenyel. Ez a 3 év alatti korosztályt érinti a leggyakrabban, hiszen kíváncsiak, és így kipróbálnak minden olyan dolgot, ami számukra új lehet. Ezen idegen testek listája végtelen, a ceruzától a legón át a pattogatott kukoricáig bármit képesek az orrukba, szájukba, fülükbe helyezni. Az orrba, fülbe helyezett tárgyak legtöbbször csak kellemetlenséget okoznak, de nagy veszélyt nem jelentenek, ha hamar észrevesszük azt, és eltávolítjuk onnan. Komolyabb gondot okoznak azonban a szájba vett tárgyak, azok ugyanis a torokba vagy felső légútba szorulva fulladást okozhatnak!

Védőnőként már csecsemőkorban felhívjuk a szülők figyelmét a darabos ételek adásának szabályaira. Akkor kezdjünk a gyermeknek darabos ételt adni, ha már biztonságosan tud ülni, a szem-kéz koordinációja megfelelő, és van mellette felügyelet! Ezeket az ételeket félig át kell főzni, hogy kellően puha legyen, azonban rágásra is késztesse a gyermeket, célszerű apró darabokra vágni. Kiemelt fontosságú az is, hogy megtanítsuk gyermekünknek, hogy evés közben ne foglalatoskodjon mással, valamint játék közben ne egyen, mert a figyelmét még nem tudja megosztani, és szintén könnyebben következhet be egy félrenyelés. Apró játékok is okozhatnak félrenyelést, mivel ezek bekerülhetnek a légutakba. Olyan játékot válasszunk, amely gyermekünk életkorának megfelelő, nem esnek le róla apró alkatrészek, és figyeljünk arra is, hogy a lakásban ne hagyjunk szét apró tárgyakat, melyeket a gyermekünk a szájába vehet.

Mérgezés

A vegyszerek, mérgek, gyógyszerek által okozott mérgezések szinte minden esetben a szülői gondatlanság miatt következnek be, leggyakrabban lenyelés, vagy mérgező gázok belélegzése útján. Mint már korábban is említettem, a kisgyermekek kíváncsiak, folyamatosan fedezik fel és ismerik meg a világ új dolgait. A szem előtt hagyott, gyermekek számára elérhető helyen levő gyógyszerek, vegyszerek pedig akár végzetes kimenetelűek lehetnek egy kisgyermek számára.

A legtöbb gyógyszer (tabletta, drazsé, kapszula) színes, így a gyermekek számára egyértelműen a cukorkára hasonlít. A 3 év alatti korosztály van leginkább kitéve ennek a veszélynek. A baj megelőzése érdekében a következőket célszerű tenni:

  • Minden háztartásban kell hogy legyen házi patika, amelynek egy jól zárható dobozt kell biztosítani, és ezt a dobozt a gyermek számára (még székre, asztalra, konyhapultra felállás esetén is) nem elérhető magasságba helyezni! Legjobb, ha egy magasan elhelyezkedő, kulccsal zárható szekrénybe helyezzük ezt, és a kulcsot gondosan eltesszük.
  • Gyógyszeres dobozt, flakont, üveget SOHA nem szabad elöl hagyni, sem nyitott, sem bontatlan állapotban. A gyermekek leleményesek, és meg fogják találni a kinyitás módját.
  • A gyermekek jelenlétében ne vegyünk be gyógyszert, mert a szülő a példa számukra, és utánozni fognak bennünket ebben is, mint minden más tevékenységben.
  • Lejárt szavatosságú gyógyszert semmiképp ne tartsunk otthon.

Sok kisgyermek tölt hosszabb-rövidebb időt a nagyszülőknél szülők nélkül, ezért a fenti szabályokat a nagyszülőknél is be kell tartani. A felnőttek számára készült gyógyszerek nagyobb testtömegre lettek tervezve, ezáltal a kis tömegű gyermekek esetében a hatás többszörös lesz, és nagyon súlyos mérgezéseket tudnak okozni.

A lakásban megtalálható tisztítószerek okozzák a legtöbb vegyszer okozta mérgezést. Ezeket a gyermekek általában szájon át viszik be, és az emésztőrendszerbe, majd a véráramba kerülnek, tehát kiterjedt károsodást fognak okozni. Nem ritka, hogy „csak” a bőrre kerülnek rá ezek az anyagok, irritációt és marást okozva. Ha időben vesszük észre, hogy a gyermekkel ez történt, kisebb a veszély, azonban hosszabb idő elteltével ezek az anyagok felszívódnak a bőrön, és súlyos károsodásokat fognak okozni.

Ebben az esetben is az a legfontosabb, hogy jól zárható helyre, és a gyermek számára nem elérhető magasságba helyezzük ezeket a szereket.

Nemcsak a lakáson belül, hanem az udvaron is előfordulnak különböző vegyszerek, mérgek, növényvédő szerek, tápoldatok, különböző olajok, melyek veszélyesek a kíváncsi gyermekekre. Akárcsak a lakáson belül, a szabadban is érvényesek a követező szabályok:

  • Ne legyenek a gyermek számára elérhető helyen a vegyszerek, mindig jól zárható helyen tartsuk ezeket, és a kulcsot helyezzük biztonságba!
  • A gyermek előtt semmilyen vegyszert ne használjunk!
  • Ne permetezzük vegyszerrel a növényeket ott, ahol kisgyermek van a családban. A kicsik mindent a szájukba vesznek, legyen ez akár egy falevél vagy fűszál!

Ha a fent említett sérülések, mérgezések bármelyike megtörtént, ne várjunk! Azonnal keressük fel a legközelebbi ügyeletet, vagy szükség esetén hívjunk mentőt, hogy gyermekünk szakszerű ellátása mielőbb megkezdődhessen.

Dr. Tobak Orsolya

okleveles védőnő

Gondozás