Gyermekbalesetek megelőzése otthon 1.

Le-, illetve elesések az élet bármely szakaszában előfordulhatnak. Újszülött- és csecsemőkorban a pelenkázóról, ágyról való leesés a leggyakoribb, amikor a szülők figyelme valamilyen ok miatt elterelődik gyermekükről. Ezekhez a balesetekhez elegendő 1-2 másodperc is, és a szülő már csak a keserves, vigasztalhatatlan sírásra lesz figyelmes. Nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy csakis úgy hagyjuk el a helyiséget, ahol a csecsemő van, hogy őt biztonságba helyeztük: beletesszük a rácsos kiságyba, vagy letesszük a földre, egy szőnyegre, plédre. 


Az első helyváltoztató mozdulatok

Az újszülöttek legtöbbet használt bútordarabja a kiságy. A nap legtöbb részét még ebben töltik. Az első hetekben, mivel még nem képes hely- és helyzetváltoztatásra a csecsemő, valamint nekünk is így kényelmes, a fekvőfelület egészen magasan van. Ilyenkor ez még biztonságos, azonban ha a csecsemő elkezd forgolódni, lejjebb kell engedni, nehogy addig-addig mozgolódjon, míg kiesik belőle. Azoknál a csecsemőknél, akik már próbálkoznak a kapaszkodva felállással, érdemes a legalsó szintig engedni a fekvőfelület magasságát.

Nagyobb csecsemőket előszeretettel teszik a szülők az ún. bébikompba. Ennek használata egyszerű, könnyen megtanulnak a segítségével közlekedni a csecsemők, szakemberként azonban mégsem ajánljuk. Balesetvédelmi szempontból sem a legbiztonságosabb: a küszöbben felborulhat, a lépcsőről (akár 2 helyiséget összekötő, 1-2 fokos lépcsőnél is!), pedig nagyot lehet vele esni, és ez súlyos sérülést okozhat.

Kisded- és kisgyermekkori balesetek

Egyéves kor környékén a járás elkezdésével esnek-kelnek a kicsik, de ezek elenyésző sérülések, sőt legtöbb esetben sérülés nélkül „megússzák” az ilyen eséseket. Nagyobb életkorban pedig már a különböző járművek használatával szenvedhetnek kisebb-nagyobb baleseteket. Ilyen lehet a háromkerekű kismotor, a futóbicikli vagy a pótkerekes/pótkerék nélküli kerékpár. A legtöbb esetben a gyermekek a fejüket ütik be az esés során, ami az agyat ért lehetséges sérülés miatt veszélyes, azonban a nyaki gerinc is sérülhet.

A csecsemők a legvédtelenebbek, a testükhöz viszonyítva nagyobb a fejük, valamint sokkal gyengébb a nyakuk, így az erőbehatásoknak még komolyabban van kitéve az agy és a koponya, mint felnőttek esetében.

Az ülni biztonságosan tudó csecsemőt, akinek főzeléket, gyümölcsöt adunk kanállal, már az etetőszékbe helyezve fogjuk etetni, hiszen ez lesz a legegyszerűbb pozíció, valamint így az egész család együtt tudni étkezni. Azonban ezen etetőszékek ülő része viszonylag magasan van. Biztonság szempontjából több dolgot kell figyelembe venni etetőszék vásárlásakor: stabilitás (minél szélesebb az alsó rész, annál stabilabb, ne csúszkáljon, ne lehessen könnyen felbillenteni), valamint az ötpontos biztonsági öv. Ezen szempontok figyelembevételén túl természetesen itt is érvényes az, hogy ne hagyjuk egyedül a gyermeket az etetőszékben, még akkor sem, ha be van kapcsolva az öv, és úgy gondolnánk, hogy teljesen biztonságban van! Vannak olyan etetőszékek is, melyek nem talpakon állnak, hanem asztallaphoz lehet őket rögzíteni. Itt a megfelelő és erős, stabil rögzítésen van a hangsúly. Csak tiszta, száraz asztallaphoz legyen rögzítve az etetőszék, és az is fontos, hogy ez a fajta berendezés 15 kg-ot meghaladó gyermekek számára veszélyes lehet! Mivel ezeknek a típusoknak nincsen lábtartójuk, ügyeljünk arra, hogy semmi olyan ne legyen a gyermek lába alatt, ami stabilitást ad, ugyanis annak segítségével képesek lesznek ellökni magukat, ezáltal leválik a rögzítés az asztalról, súlyos sérüléseket okozva. Minden etetőszékre vonatkozó szabály, hogy ne legyenek rajta olyan rések, melyekbe a gyermek belehelyezheti az ujjait, mert könnyen beleszorulhat, valamint nem lehetnek éles, hegyes, sérüléseket okozó részei, sem könnyen leszerelhető, apró, szájba vehető tartozékai sem!

Nagyon sok család él emeletes vagy padlásszobás családi házban. Amíg a csecsemő nem képes az olyan fokú helyzetváltoztatásra, hogy az a biztonságát fenyegetné, addig különösebb teendő nincsen a lépcsőkkel sem. Azonban ha már elkezd mászni a gyermek, érdemes biztonsági kaput használni a lépcső alján és tetején egyaránt. Ezzel egyszerűen megóvhatjuk őket a leeséstől, amivel nagyon súlyos sérüléseket szerezhetnek. Ügyelni kell arra is, hogy ez a kapu jól zárható legyen, és a 2-3 éves kisded se tudja könnyedén kinyitni, hiszen még az ő járása is bizonytalan lehet, pláne lépcsőn, és nagyon könnyen leeshet onnan. Ha szőnyeggel borított lépcső található a lakásban, akkor fontos arra odafigyelni (főleg már nagyobb gyermekek esetében, amikor már egyedül jönnek-mennek a lépcsőn), hogy ne legyen felgyűrődve, mert azon könnyen áteshetnek. Fából készült, és szőnyeggel le nem takart lépcsők tisztán tartásakor figyeljünk arra, hogy olyan tisztítószert használjunk, amely száradás után nem csúszik! Ilyenkor felesleges fényezőszert alkalmazni, ugyanis az is csúszásveszélyes lehet a zokniban, harisnyanadrágban kúszó-mászó-tipegő gyermekek számára!

Többszintes lakások, házak vagy panellakások esetében ajánlott biztonsági ablakzárat tenni az ablakokra, ajtókra, mellyel megelőzhető, hogy a gyermekek kiessenek onnan. Napjainkban ugyanis egyre több olyan esettel találkozhatunk, amikor a magukra hagyott kisgyermekek felmásznak a nyitott ablak alatt található bármilyen tárgyra, berendezésre (radiátor, konvektor, kis asztal, szék), kinéznek az ablakon (hiszen kíváncsiságuk határtalan), és elég egy rossz mozdulat ahhoz, hogy kiessenek az akár több tízméteres magasságból. Az ilyen leesések, zuhanások nagyon súlyos, akár halálos következményekkel járhatnak! A szellőztetést úgy oldjuk meg, hogy becsukjuk a szoba ajtaját, és a gyermekkel átmegyünk egy másik helyisége. Amennyiben megtehetjük, „bukóra” nyissuk az ablakot, amely nem jelent veszélyt a felmászó kisgyermekek számára. Említést kell tennünk még a biztonságos erkélykorlátról is. Fontos, hogy a gyermek ne tudjon a korláton átférni, 2 rács között maximum 6,5 cm legyen a távolság!

Lakáson belüli veszélyforrás lehet esések szempontjából a fürdőszoba. A vizes padlón, csempén, kádban, zuhanytálcán nagyon könnyen el lehet csúszni, ezért célszerű beléjük csúszásgátlót, eléjük pedig csúszásgátló kilépőt helyezni.

Dr. Tobak Orsolya

oleveles védőnő

Gondozás