Az inszomnia a leggyakoribb orvosi panaszok egyike, és egyben a leggyakoribb alvászavar.  A lakosság kb. egyharmadának van az élete során legalább egyszer egy hónapnál hosszabban fennálló elalvási vagy átalvási zavara. A hosszan fennálló alvási problémák pedig károsan hatnak az egészségre.

Az inszomnia azért olyan gyakori, mert az alvást számos tényező zavarhatja. Ilyen tényező lehet a hétköznapi stressz, a rendszertelen életmód és a bioritmus felborulása. Ezeken kívül sajnos számos testi és lelki betegség is inszomniához vezethet, mint például a depresszió, a szorongással járó betegségek, a magas vérnyomás, a gyomorbetegség, a fájdalomzavarok és még sorolhatnánk. Ez az egyik oka annak, hogy az inszomnia idősek között gyakoribb.

Azonban nem csak a betegségek vezetnek inszomniához, hanem az inszomnia is növeli egyes betegségek kockázatát. Sok betegség esetén (pl. depresszió) ez igazi tyúk-tojás probléma (melyik volt előbb?). Mindezek miatt ha egy hónap alatt nem múlnak el alvási panaszaink, mindenképpen forduljunk orvoshoz!

Sokszor tapasztalható, hogy az alvási problémák akkor sem múlnak el, ha a kiváltó okokat megszüntették. Ez általában akkor következik be, ha elkezdünk az alvásunk miatt aggódni, és ahogy az este közeledik, már azon rágódunk, hogy el tudunk-e aludni, és milyen problémákhoz vezethet, ha nem. Ez az idegeskedés gátolja az elalvást vagy a visszaalvást. Ráadásul az alvászavarosok olyan megoldásokkal is próbálkoznak, amelyekről azt gondolják, segít az alvásban vagy a kialvatlanság kontrolljában, pedig valójában tovább rontják a helyzetet: este már mindent az ágyban csinálnak, nappal sokat pihengetnek (ezzel felborítják a cirkadián ritmusukat), vagy rengeteg kávét isznak (ami szintén gátolja az elalvást).

Az alvással kapcsolatos aggodalmak leküzdésében a pszichoterápiák egy speciális formája, a kognitív viselkedésterápia tud segíteni.

2. Horkolás, alváshoz kötött légzészavarok

A horkolás az emberek legalább egynegyedét érintő probléma. Ilyenkor a levegő egy kicsit nehezebben jut be a légutakba, és ettől rezegnek be a garat szövetei. Ennek hétköznapi okai is lehetnek: nátha, allergia, túl száraz levegő, nagy, gyulladt mandulák (ezek főleg gyermekkorban) stb. A súlyosabb horkolásra azért érdemes odafigyelni, mert az alvásfüggő légzészavarok egy korai bevezető tünete lehet.

Mikor kérjük tehát ki az orvos tanácsát a horkolással kapcsolatban? Olyankor minden esetben, ha nappali fáradtság, a teljesítőképesség nappali csökkenése is fennáll (de azért akkor is érdemes, ha a hálótársunkat nagyon zavarja…).

Ha a kivizsgáláson kiderül, hogy a horkolás hátterében nem áll semmi, és ebből a szempontból egészségesek vagyunk, akkor vásárolhatunk horkolásgátló eszközöket. Mivel nagyon sok ilyen terméket reklámoznak, célszerű előzetesen szakemberrel megbeszélni, hogy melyiket javasolja, mert ő tudhatja, mi az, ami a mi problémánkban beválik, és mi az, ami nem, sőt esetleg káros is lehet.

Az alvásfüggő légzészavarok súlyosabb állapotok, ilyenkor leggyakrabban a légutak éjszakai beszűkülése, sőt átmeneti elzáródása a probléma. Elalváskor a garatizmok elernyednek, a garat fala egyre lazább lesz, lelóg, és szűkíti a levegő útját. A tüdőbe nem jut elég levegő, oxigénhiány alakul ki, ez kiváltja a szervezet vészreakcióját, és az illető ébredezni kezd. Mivel ébredezik, a garatizmok ismét megfeszülnek, a levegő útja újra szabad lesz, ezért az illető visszaalszik, de az egész kezdődik elölről. Mindennek a következménye az lesz, hogy mélyen sosem tud aludni (általában csak a szendergésig jut el), ezért másnap fáradt, aluszékony lesz. Mit lát mindebből a külső szemlélő (mondjuk a hálótárs)? Hangos, egyre erősödő horkolás kezdődik, majd egy hosszabb légzéskimaradás jöhet (ezt hívjuk aponénak).  Ezután egy felriadásszerű állapot következik, majd ismét beindul a horkolás, amit egy idő után ismét apnoe követ.

Az alvásfüggő légzészavarokat mindenképpen ki kell vizsgálni, és megfelelő módon kezelni! Ezek nemcsak kellemetlen, hanem veszélyes betegségek, növelik a szív-érrendszeri betegségek kockázatát, és sajnos a szívritmuszavar valószínűségét is. Az alvásfüggő légzészavarban szenvedők számára számos hétköznapi gyógyszer (pl. altató) veszélyes lehet. Mivel sokszor az agy sem kap elég vért ilyenkor, károsodhat a gondolkodás működése is. A kezelésben az életmódváltás, szükség szerint gégészeti beavatkozás, illetve gyógyszeres kezelés mellett döntő szerepe van a légzéskönnyítő maszkoknak. Bár a maszk használata éjszaka elsőre kényelmetlennek tűnhet, egy súlyos apnoés számára azonban a maszk valóban sokszor a megváltás élményével jár!  Fontos: mivel az altatók szedése ronthatja az apnoe tüneteit, ezért semmiképpen ne szedjünk ilyeneket, amíg orvossal nem beszéltünk!

3. Alvásfüggő mozgászavarok

Többféle alváskor jelentkező mozgászavart ismerünk. Sokak számára ismert jelenség az éjszakai fogcsikorgatás (bruxizmus).  Az éjszakai fogcsikorgatásnál a fogak védelmére fogvédőt érdemes hordani, illetve stresszcsökkentő módszereket tanulni – az éjszakai fogcsikorgatás gyakoriságát ugyanis a sok nappali stressz növelheti. Kevésbé gyakori, de annál kellemetlenebb a nyugtalanláb-szindróma: ennek fennállásakor a lábakban nyugalmi helyzetben furcsa, kellemetlen érzések, esetleg fájdalom keletkezik, amelyek csak a láb mozgatására múlnak el. Ez napközben kisebb problémát jelent, hiszen sokat mozgatjuk a lábunkat, éjszaka azonban a rossz érzésektől és a folyamatos mozgatási kényszertől nem tudunk aludni. A periodikus végtagmozgászavar esetén általában nincsenek kellemetlen érzések (bár lehetnek), a beteg végtagjai azonban rengeteget mozognak akaratlanul éjszaka, annyira, hogy zavarják a beteget és hálótársát az alvásban. Nagyon fontos tudnunk, hogy mindenkinek vannak alvás közben végtagmozgásai: egy kis mozgás, végtagrángás természetes – a periodikus végtagmozgászavarban azonban ezek gyakoriak és erőteljesek.

Az alvásfüggő mozgászavarok, éppen úgy, mint az alváshoz kötött légzészavarok, kivizsgálást igényelnek. Mindkét betegségcsoport esetében alváslaboratóriumi vizsgálatra is szükség van.

4. Paraszomniák, avagy furcsa alvás közbeni viselkedések

A furcsa alvás közbeni viselkedéseket összefoglaló néven paraszomniáknak nevezzük. Ezek, bár nagyon ijesztőek lehetnek eleinte a beteg és környezete számára, néhány kivételtől eltekintve nem veszélyes betegségek, és sokszor maguktól elmúlnak. A leggyakoribb ilyen jelenség az alvás közbeni beszéd (amely a hétköznapi szóhasználattal ellentétben nem az álomlátó REM-fázisban, hanem a mélyalvásban történik), amely annyira gyakori, hogy nem is tartjuk betegségnek. Nagyon gyakori az alvajárás is, különösen gyerekkorban. Ez néhány ritka kivételtől eltekintve nem veszélyes betegség tünete, éppen ezért általában nem is igényel kezelést. Fiatal felnőttkorra az alvajárás gyakorisága fokozatosan csökken, és a tünetek is enyhülnek (az alvajárás gyakori alvás közti beszéddé „enyhülhet”), vagyis a legtöbben egyszerűen kinövik.

A közhiedelemmel ellentétben az alvajárás az esetek többségében nem veszélyes. Leggyakoribb jelenség a lakáson belüli bolyongás, pakolászás, rendrakás. A beteg ilyenkor alszik, és aztán reggel csodálkozik azon, miért ébred az ágya helyett egy fotelban, vagy azon, hogy ki rendezte át a szobáját. A hozzátartozóknak a legtöbb esetben csak annyit teendőjük van, hogy az illetőt visszafektetik az ágyába (amit az esetek 90%-ában az alvajáró enged), lehetőleg úgy, hogy közben ne ébresszék fel.

Ritka esetben azért lehet veszélyes az alvajárás is (például ha valaki galérián alszik, vagy nyitogatja az ablakot, késeket, veszélyes eszközöket, vegyszereket pakolászik). Ilyenkor biztonságossá kell tenni a környezetet: az ablakokat zárhatóvá kell tenni, a veszélyes szereket vagy eszközöket, kulcsokat (beleértve az autókulcsot is) pedig el kell zárni, bizonyos esetekben pedig gyógyszeres kezelés is szükséges lehet. Az alvajárás gyakoriságát egyébként a szigorú napirend és a rendszeresség csökkenti.

Vannak azonban esetek, amikor az alvajárást is ki kell vizsgálni. Például ha felnőttkorban jelentkezik, vagy ha a gyakorisága a kamaszkor végén inkább nő, mint csökken, valamint akkor, ha veszélyes vagy agresszív viselkedéssel társul. Mindenképpen ki kell vizsgálni akkor is, ha minden éjjel ugyanaz a mozgássorozat történik (mintha a beteg egy robot volna éjjel, amit bekapcsolnak), ha légzéskihagyást, furcsa légzésritmust vagy fuldoklást észlelünk (ez lehet alvásfüggő légzészavar is).

Az alvajárásnak van egy különösen veszélyes formája is, amely a többi alvajárással ellentétben álmodás közben jelentkezik, ezt REM-viselkedészavarnak hívjuk (a REM-alvásnak az álomlátó alvásszakaszt nevezzük). Ez nagy, csapkodó mozgásokkal, esetleg ugrálással, rohangálással (és eleséssel), kiabálással és agresszív viselkedéssel járhat, és a betegre és környezetére egyaránt veszélyes lehet.

A többi alvajárásformával ellentétben ez legfőképpen idősebb korban jelentkezik, és mielőbbi kivizsgálást és kezelést igényel, mert más idegrendszeri betegség tünete is lehet.

Az alvásiterror-zavar azt jelenti, hogy a beteg rémülten (általában ordítva) ébred, látszik, hogy nagyon fél, majd lassan megnyugszik. Álomról általában nem tud beszámolni. Ez is főleg gyermekkorban gyakori, bár ritkán felnőttkorban is előfordul, és ha gyakran ismétlődik, vagy erőszakos viselkedéssel társul, az alvajáráshoz hasonló módon kell kivizsgálni és kezelni (általában azonban ezt is kinövik).

Fontos még néhány szót ejtenünk a rémálmokról is. A negatív álomtartalmak általában gyakoribbak, mint a pozitív, jó álmok. Rémálmokról akkor beszélünk, amikor kifejezetten ijesztő, kínzó álom jelentkezik (ilyen néha-néha mindenkivel előfordul), rémálomzavarról pedig akkor, ha a rémálmok olyan gyakorivá válnak, hogy tönkreteszik az illető éjszakáit (az álmok kínzóak, gyakoriak az éjszakai felébredések, végül pedig a beteg már elaludni sem mer, annyira fél a rémálmoktól).

A rémálomzavar hátterében az esetek felében állhat valamilyen korábbi súlyos lelki megterhelés, negatív életesemény (ezeket traumáknak hívjuk) – ilyenkor poszttraumás rémálmokról beszélünk. A rémálomzavarok másik felében viszont semmilyen lelki probléma, trauma stb. nem tárható fel – ilyenkor nem tudjuk, mi a rémálmok oka az egyébként testileg-lelkileg egészséges emberekben, de rémálmokat okozhatnak egyes gyógyszerek is. A poszttraumás rémálmok kezelésében a megterhelő esemény feldolgozását kell támogatni, általában pszichoterápiával, ritkábban pszichoterápia és gyógyszeres kezelés kombinálásával. Amikor a rémálmok mögött nem tárható fel trauma, a pszichoterápia a rémálmokkal való megbirkózást segíti.

Dr. Purebl György

egyetemi docens, pszichiáter, alvásszakértő