Kirándulás a gyermekkel

A tavasz beköszöntével a természet egyre szebb és hívogatóbb arcát mutatja. A gyönyörű virágok és a zöld lombkoronában pompázó fák közt kirándulni igazán felüdülő élményt jelent, nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyermekeknek is. Többféle helyszín közül választhatunk, az interneten is megannyi program, helyszín kínálkozik. A közös családi kirándulások kiválasztásakor az egyik legfontosabb szempont, hogy a helyszínt a gyermek életkorának megfelelően válasszuk meg. A gyermekek nagyon élvezik a vízi programokat, de szívesen kalandoznak hazánk erdeiben is.

A következőkben azt vesszük végig, milyen felszereléssel induljunk el, ha kirándulni, nyaralni megyünk gyermekeinkkel, valamint, hogy az egyes helyeken milyen veszélyek leselkedhetnek csemetéinkre.

Mit vigyünk magunkkal?

Gyermekkel utazni nagy logisztikai feladat a szülők számára. Rendszeresen felvetődő kérdések: biztos mindent eltettem?, nem marad otthon semmi? Praktikus már előre tervezni, és napokkal az utazás előtt listát vezetni, hogy mit kell biztosan betenni a bőröndbe.

NE maradjanak otthon:

  • tisztálkodáshoz szükséges eszközök (pelenkázás, fürdetés eszközei, szükség esetén babafürdető kád is)
  • étkezéshez szükséges eszközök (szükség esetén cumisüveg, evőeszközök, pohár, kulacs)
  • ruházat (készüljünk fel a hűvösebb és a melegebb időjárásra, esetleg esőre is)
  • a gyermek kedvenc játékai
  • nyugtató cumi, vagy alvós plüss
  • iratok (gyermekegészségügyi könyv, TAJ-kártya)
  • folyadék és rágcsálnivaló

Ne feledkezzünk meg a vény nélkül kapható gyógyszerekről sem, hogy ne kelljen azonnal orvoshoz szaladni egy kis orrfolyással, vagy meg tudjunk birkózni az utazás során jelentkező enyhe hasmenéssel.

Ilyenek lehetnek:

  • láz- és fájdalomcsillapító (kúp vagy szirup)
  • hányinger- és hányáscsillapító
  • hasfogó (Smecta por)
  • székletlazító (Bio Gaia csepp vagy rágótabletta, Laevolac, Dufalac)
  • orrcsepp, orrspray (tengervizes)
  • kenőcs égésre, csípésre (Fenistil gél)
  • tabletta rovarcsípésre, allergiára (Calcium)
  • horzsolásokra hámosító krém (Bepanten, Neogranormon)
  • fertőtlenítő spray, gézlap, ragtapasz, lázmérő

Természetesen, ahogy itthon is, amennyiben gyermekünk lázas, vagy súlyosabb tünetei vannak, vagy ha az enyhe tünetek nem szűnnek 2-3 napon belül, úgy bárhol vagyunk is, keressünk fel orvosi ügyeletet.

Kirándulás kerékpárral

Az ülni biztonságosan tudó csecsemőket a jó idő beköszöntével nagy örömmel szállítjuk kerékpáron, biztonsági gyermekülésben. A gyermekek is élvezik ezt a módját az utazásnak, azonban a biztonságra itt is törekedni kell! Csak lábtartóval ellátott gyermekülésen szállítható a kisgyermek, ugyanis a kerékpár küllője súlyos bokasérüléseket okozhat. Mindenképpen használjunk bukósisakot (gyermek és szülő egyaránt!), és elengedhetetlen a biztonsági öv bekapcsolása is.

Amennyiben a gyermek már képes arra, hogy saját közlekedési eszközt használjon (kezdetben kismotor, futóbicikli, később pótkerekes, majd pótkerék nélküli kerékpár), a biztonsági felszereléseken túl (bukósisak, a „jármű” alapos átvizsgálása) fontos, hogy csak mellettünk, lassú tempóban közlekedjen a gyermek, megelőzve így az eleséseket, valamint a gépjármű által okozott (esetenként súlyos) baleseteket!

Kirándulás erdőn-mezőn

A természet sok érdekességet, kalandot rejteget családunk számára. Ezek akkor okoznak pozitív, életre szóló élményeket gyermekeinknek, ha előre megtervezzük őket. Különben itt is sok veszély leselkedhet ránk.

A tervezés részét képezze, hogy alaposan gondoljuk végig, mit teszünk a hátizsákba, ha túrázni megyünk. Ne maradjon otthon: elsősegélykészlet, ivóvíz, szendvics (ami melegben nem romlik meg), térkép, mobiltelefon, esőkabát, bicska, zseblámpa.

Ha túrázni megyünk, akkor praktikus hosszú nadrágot és hosszú ujjú felsőt választani, akkor is, ha nagy meleg van, mert így tudunk védekezni a kullancsok, szúnyogok ellen. A fej se maradjon fedetlenül, mert a kalap egyaránt véd a tűző naptól, a hidegtől és a rovaroktól is. Nagyon fontos a jó lábbeli megválasztása. Viseljünk olyan cipőt (esetleg szandált), amely jól tartja a bokát, vízálló és szellőzik is. Ne feledjük, gyermekünkkel sötétedésig mindig érkezzünk biztonságos helyre!

Kirándulás természetes vizekhez

Hazánk, bár tengerparttal nem rendelkezik, mégis bővelkedik természetes vizekben, ahol a fürdőzés csak abban az esetben megengedett, amennyiben azt táblával nem tiltják. Ha kijelölt fürdőhelyen fürdünk, akkor is vegyük figyelembe a fürdőzés általános szabályait, melyek a következők:

  • Jól úszó gyermeket se engedjünk egyedül a vízbe!
  • Ne menjünk távolabb a parttól, mint azt a kijelölt bóják engedik!
  • Veszély esetén azt azonnal jelezzünk vízi mentőknek!
  • Vizi eszközről felhevült testtel ne ugorjunk a vízbe!
  • Csak abban az esetben ugorjunk a vízbe, amennyiben meggyőződtünk a víz mélységéről!

Ne feledjük, amennyiben viharjelzést látunk, vagy erre szóban figyelmeztetnek, akkor haladéktalanul hagyjuk el a vizet, mert egy hirtelen jött vihar életveszélyes! A Balatonon – természetföldrajzi viszonyai miatt – nagyon rövid idő alatt alakulhatnak ki heves viharok. Ezeket a jelzéseket mindig vegyük komolyan, mert minden évben történnek ebből adódó balesetek, sőt halálesetek is!

Szállodai pihenés

Ha lehetőségeink megengedik a szállodai nyaralást, célszerű alaposan tájékozódni a felkínált lehetőségek között. Ma már egyre több szálloda hirdeti magát családbarátként. Ezek legfőbb jellemzője, hogy igyekszik kiszolgálni azokat a családokat, akik különböző életkorú gyermekekkel érkeznek, amelyhez gyakran igénybe veszik animátorok, pedagógusok segítségét is. A választásnál vegyük figyelembe gyermekünk életkorát, és olyan szállást válasszunk, ahol van játszóház, gyermekmedence, naponta változó gyermekfoglalkozások (kézműves, tánc, ének, mese, sport stb.). A döntésben fontos tényező lehet, hogy a szálloda tud-e gyermekünk életkorának megfelelő vagy speciális étkezést biztosítani.

Bárhol tölti is a család a szabadidejét, a hangsúlyt mindig a közös programokra és a biztonságra helyezzünk, mert akkor élményekkel telve, feltöltődve tudunk hazatérni.

Dr. Tobak Orsolya

okleveles védőnő

Gondozás